27.1 C
Vecsés
2026 július 22, szerda

OKTATÁS

Több mint négyszáz kitűnő tanulót vendégelt meg az önkormányzat

Az önkormányzat idén is folytatta a régi hagyományt: a tanév utolsó napjain palacsintázásra hívták az általános iskolák kitűnő tanulóit. Szlahó Csaba polgármester a Williams TV-nek nyilatkozva számolt be a részletekről.     

A szerencse őrzői

A Bálint Ágnes Mesefesztivál szervezői az idei rendezvényhez kapcsolódóan is meghirdették a meseíró pályázatot, melynek eredményhirdetését a rendezvény második napján tartják. Mielőtt azonban megismernénk az új győzteseket, idézzük fel a tavalyi év fődíjas írását. Az alábbiakban Vajda Noémi meséjét olvashatják.

Ötleteket várnak a Présház utcai játszótér megújításához

Vecsés Város Önkormányzata felújítja a Présház utcai játszóteret, amelynek kialakításához szeretnénk a gyermekek ötleteit és javaslatait is bevonni. Várjuk vecsési óvodások és iskolások elképzeléseit a játszótér hangulatával, témavilágával és eszközeivel kapcsolatban.

Ha nem is lehetetlen küldetés, de elég összetett volt az idei érettségi eddigi része

Ahogy az elmúlt években, évtizedekben, május elején elkezdődött az idei érettségi időszak. Az írásbeli vizsgákat május 4-e és 22-e között rendezték meg, ezeken közel 1200 helyszínen mintegy 148 ezren vettek részt.

„A költészet megnyitja az ember lelkét”

Április 18-án rendezték meg a városi vers- és prózamondó verseny döntőjét.

Német Nemzetiségi Óvodatalálkozó – Ungarndeutsches Kindergartentreffen

Intézményünk az idén is nagy lelkesedéssel megszervezte március 28-án, szombat délelőtt 10 órai kezdettel a Német Nemzetiségi Óvodatalálkozó rendezvényét a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola aulájában. E hagyományőrző rendezvény megléte számunkra igazi büszkeség, hiszen immár 26 éve szorosan összefonódik óvodánk nevével és történetével.

XIV. Bálint Ágnes Mesefesztivál – Meseíró pályázat 2026

Idén is megszervezzük Meseíró pályázatunkat. További részletek hamarosan!

Tájékoztató az óvodai beiratkozásról

Vecsés Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Szülőket, hogy városunkban az önkormányzati fenntartású óvodákba a 2026/2027. nevelési évre történő beiratkozás időpontja: május 4. és 5.,...

Mérföldkő az autista gyermekek nevelésében

2024 tavaszán egy különleges intézmény nyitotta meg kapuit Vecsésen: a Vecsési Mosolyország Óvoda második telephelyén elindult a sajátos nevelési igényű, azon belül is az autista gyermekek nevelésére specializálódott Kék Madár csoport. A telephely csoportvezetőjével, Hazafi Évával beszélgettünk az Eötvös utcai épület falai között zajló munkáról.

A matek beköltözött a Petőfi folyosóira

A matematika mindenkiben hagy valamilyen nyomot: van, aki mosolyogva, más inkább fintorogva emlékszik vissza a tanórákra. De mi lenne, ha a matek élmény lenne – játék, felfedezés, közös öröm? A Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium idén először pontosan ezt tette: a matematika kilépett a tantermekből, és birtokba vette az iskola folyosóit.

Nemzeti ünnep

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a Petőfi téren az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. A városi ünnepség március 15-én délelőtt 10 órakor kezdődött a...

Megérkeztek a konténerek az Arany János utcába

Amint arról lapunkban többször is olvashattak, az önkormányzat öt csoportszobás új óvodaépület kivitelezését tervezi a Bálint Ágnes Óvoda Toldi utcai elavult, rossz műszaki állapotú épülete helyett. A munkálatok idején az Arany János utcában, az egykori posta helyén kialakított, korszerű konténeróvoda nyújt ideiglenes, de minden igényt kielégítő otthont a gyerekeknek.

Fejlesztések a Petőfiben: high-tech terem és sakk-matt a bántalmazásnak

Iskolánk elindult az Alapítvány az Innovatív Oktatásért pályázatán amelyen – nagy örömünkre – bekerültünk a hét nyertes intézmény közé, így az alapítvány létrehoz az épületünkben egy olyan komplex módszertani innovációs központot és digitális alkotóműhelyt, amely a hatékony és élményalapú kompetenciafejlesztést szolgálja.

Farsang az Andrássyban

Jelmezes felvonulás, sok-sok játék, buli, móka és kacagás – így zajlott a farsang az Andrássy iskolában.

Szalagavató a Petőfi gimnáziumban

A december nálunk nem csak adventi készülődésről, nem csak karácsonyvárásról, hanem végzős gimnazistáink szalagavató ünnepségéről is szól. Egy tavalyi kezdeményezés nyomán a két végzős osztály két külön napon tartotta az ünnepet – így minden tanuló több vendéget hívhatott, és az egész este róluk szólt. Meghitt, családias légkörben zajlott le a két rendezvény.

Advent a Petőfi iskolában

Advent. Várakozás. Milyen szép időszak is ez! Mi a Petőfiben arra törekszünk, hogy a gyerekek számára minél több élménnyel töltsük ki ezt a néhány hetet, minél közelebb hozzuk hozzájuk a karácsony csodáját.

Vecsési Angyal Nap – ahol egy kis időre megszűnnek a külvilág problémái

December 20-án ismét érzelmes pillanatok töltötték meg a Grassalkovich iskola auláját, ahol Kortye Katalin és a vecsési angyalok 151 gyermek számára hozták el a karácsony csodáját. 

Fény gyúlt a szívünkben – december az Andrássyban

Míg odakint a téli szél fújt, iskolánk falai között melegség és ünnepi hangulat áradt szét. Idén is közösen emlékeztünk meg az adventi időszak kezdetéről, amely nemcsak az ajándékvárásról, hanem az összetartozásról és a befelé figyelésről is szólt.

Huszonöt vecsési diák részesült ösztöndíjban

A városi ösztöndíjpályázatra beérkezett pályázatok közül Vecsés Város Önkormányzata a következő 15 fő részére biztosít 10 hónapon keresztül 20 000 Ft/fő/hó ösztöndíj támogatást a...

Rangos elismerést kapott a Petőfi-suli iskolakertje

A vecsési Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium az Országos Iskolakert-fejlesztési Program keretében elnyerte a megtisztelő Mentor Iskolakert címet. A rangos elismerésnek köszönhetően, az iskolának egymillió forint értékben új eszközök beszerzésére nyílt lehetősége.

1956 példát mutat hazaszeretetből, szabadságvágyból, önfeláldozásból

1956 októberében a magyar nép fellázadt a sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Október 23-án a Bálint Ágnes Kulturális Központban tartották meg a 69 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc emlékére rendezett városi ünnepséget. 

Szívvel és lélekkel

A Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola hetedikesei emlékeztek az 1849-es aradi vértanúkról.  

Bűnmegelőzési nap a Petőfiben

Szeptember 30-án az arra járók szokatlan pezsgésre lehettek figyelmesek a Petőfi iskola udvarán: a beton megtelt rendőr-autókkal, a Polgárőrség és a Büntetésvégrehajtás járműveivel,mellettük pedig még egy mentő- és egy tűzoltóautó is megjelent, mind körülvéve a hozzájuk tartozó egyenruhások hadával. Szerencsére nem katasztrófahelyzetet jöttek elhárítani, hanem bűnmegelőzési napot tartottak a gimnázium tanulóinak.

Népmese napja az Andrássy iskolában

Iskolánkban negyedik éve rendezzük meg a népmese napját, Magyarországon idén volt a 25. éve. 2005-ben a Magyar Olvasástársaság kezdeményezte, hogy Benedek Elek születésnapja, szeptember 30-a legyen a népmesék napja. Mára határokon átívelő mozgalommá nőtte ki magát.

A fiataloké a jövő – Diákfesztivált szerveztek Vecsésen

Első alkalommal rendezték meg Vecsésen a Diákfesztivált, amely az önkormányzat, a Vecsési Ipartestület és az iskolák diákönkormányzatainak kezdeményezésére jött létre. A rendezvény több volt egy egyszerű szórakoztató eseménynél, elsődleges célja, hogy közösséget formáljon a vecsési fiatalokból – tudtuk meg a Szociális Bizottság elnökétől, Skribekné Komár Ágnestől, aki az önkormányzat részéről vett részt a szervezésben és a lebonyolításban.

Egészséges életmódra nevelés az EU támogatásával

Az egészségre nevelés jegyében indult új sportrendezvény-sorozat a vecsési iskolákban. Az első eseményt szeptember 16-án rendezték meg a Halmi suliban, ahol a város négy iskolájának alsó tagozatos focicsapatai mérkőztek meg egymással. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló programon az egészséges életmód is hangsúlyos szerepet kap, ezért a gyerekek a verseny előtt egy ismeretterjesztő előadáson is részt vettek.

Becsöngettek: így indult a tanév a vecsési iskolákban

Szeptember 1. óta ismét gyerekzsivajtól hangosak az iskolák, a vecsési intézményekben összesen 263 elsős diák kezdte meg az új tanévet. Bár a legtöbben úgy gondolják, hogy a nyár folyamán megáll az élet az iskolákban, ezzel szemben az igazság az, hogy a vakáció idején is sok minden történik az iskolafalak között, még ha ez nem is annyira szembeötlő a kapukon kívülről nézve. A hosszú zárvatartás miatt a nyári szünet a legalkalmasabb időpont a karbantartási munkák és egyéb beruházások elvégzésére, és a tanári kar összetételét érintő legtöbb változás is ilyenkor történik, hogy a szeptemberi tanévkezdés új kihívásaira minden – és mindenki – készen álljon.

De nehéz az iskolatáska…

Régi hagyományunkat folytatva ismertetjük az olvasóval, hogy szeptember 1-jével kik kezdték el tanulmányaikat a vecsési általános iskolákban, illetve a Petőfi Gimnázium első osztályaiban.

Önkormányzati ösztöndíjpályázat

Vecsés Város Önkormányzata a 15/2015. (VII.30.) Ök. rendelete alapján a 2025/2026-os tanévre meghirdeti Önkormányzati Ösztöndíjpályázatát a felsőoktatási intézmények (egyetem, főiskola) nappali tagozatán tanuló hallgatóinak támogatására.  

Osztálytalálkozó

1957 szeptemberében a Vecsési Felsőtelepi Általános Iskola 1./a osztályos diákjai 40 fővel kezdték a tanévet Várfalvi Győzőné vezetésével. A korszerűtlen, földszintes épület olajos padlójú, télen vaskályhával fűtött termében folyt az oktatás. A nebulók itt töltötték mindennapjaikat, tanultak, barátságokat kötöttek. A lányok összejártak, zsúrokat tartottak, a fiúk hajhúzással hozták tudomásukra, ha egy kislány tetszett nekik.

Már a világűrben is ismerik Vecsést! – Űrhajósok válaszoltak egy vecsési fiúnak

Szó szerint „Földön túli” eseményre került sor 2025 júniusában a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A 16 éves Bogdándy Balázs kérdésére is válaszolt a jelenleg világűrben tartózkodó Sencsou-20 legénysége a Kínai Emberes Űrügynökség által meghirdetett pályázaton.

Ballag már a vén diák…

A város négy alma materéből ismét elballagtak a végzős diákok. A megszokott környezetből egy ismeretlen felé indulnak el. Sok szerencsét kívánunk a továbbiakhoz. Szokásunkhoz híven ismertetjük a ballagók névsorát.

Több mint négyszáz kitűnő tanulót vendégelt meg az önkormányzat

Több mint tíz éves hagyománya van Vecsésen, hogy az önkormányzat a tanév végén palacsintával vendégeli meg a kitűnő és jeles tanulmányi eredményt elérő diákokat.

Határtalanul – 2025

A Határtalanul Program keretében a Halmi Telepi Általános Iskola 7. évfolyama Szlovákiába utazott a II. Rákóczi Ferenc nyomában című kirándulásra.

Kiss Gábor: Az országot a kultúrája és az oktatása emelheti fel

Elsősorban történelemtanárként és helytörténészként vált ismertté Vecsésen, de nyelvtan- és irodalomtanárként is tanítja az Andrássy iskola diákjait. Számos helytörténeti írás szerzője, a Vecsési Honismereti Kör vezetője. Legújabb kötetét, A vecsési 48-asok címmel áprilisban mutatták be a Róder Imre Városi Könyvtárban. Ennek kapcsán hívtuk beszélgetésre Kiss Gábort, hogy a forradalom helyi vonatkozásain túl magáról a szerzőről is többet megtudjunk. Interjúnk során nem csupán a történelmi kutatások kulisszái mögé pillantottunk be, hanem személyes indíttatásáról, a helytörténet iránti szenvedélyéről is beszélgettünk.

Iskolánk 2017 májusában indította útjára a mára már hagyománnyá vált gáláját

A rendezvény megálmodói, Dudás Laura és Kissné Fehér Judit úgy gondolták, annyi tehetséges gyermek és felnőtt tagja a mi kis közösségünknek, hogy ezt érdemes a nyilvánosság elé tárni. Az idén is egy remek estét tölthetett el velünk, aki június 6-án ellátogatott a Bálint Ágnes Kulturális Központba. Olyan produkciók részesei lehettünk, melyek ebben az évben is bebizonyították iskolánk sokoldalúságát.

A diákok mindig attól az érettségitől tartanak, ami éppen következik

Május eleje ismét izgalommal telt a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium végzős gimnazistái számára, hiszen ekkor tartották az írásbeli érettségiket.

Fenntarthatósági témahét a Petőfiben

A gyerekek számára egy teremtéstudatos, fenntartható életmód üzenetét igyekszünk közvetíteni, hogy a diákok közelebb kerüljenek a természethez, és arra teremtő Istenünk óvandó, becsülendő ajándékaként tekintsenek.

A diákok mindig attól az érettségitől tartanak, ami éppen következik

Május eleje ismét izgalommal telt a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium végzős gimnazistái számára, hiszen ekkor tartották az írásbeli érettségiket.

Újabb szintet lépett a Petőfikert

Iskolánk, a vecsési Petőfi iskolakertje idén ünnepli tízedik születésnapját.

Pályaorientációs nap a Grassalkovichban

Az elmúlt években hagyománnyá vált iskolánkban, hogy a diákok pályaorientációs nap keretei között ismerkedhetnek meg szakmákkal, foglalkozásokkal. 

Megérdemelt jutalom

A Vecsés Andrássy Gyula Általános Iskola Színe-Java társulata idén – rendhagyó módon – öt alkalommal adta elő a magyar kultúra napja alkalmából Nógrádi Gábor: A bátyám zseni című ifjúsági regény színpadi változatát.

Általános iskolai beiratkozás

A Monori Tankerületi Központ tájékoztatása szerint idén április 10-én és 11-én iratkozhatnak be az általános iskolákba a tanköteles korú gyerekek.

„A bátyám zseni”

Február 7-én ismét egy remek előadással örvendeztette meg közönségét az Andrássy iskola Színe-Java színjátszó köre.

Vecsési Angyal Nap

Több mint száz gyermek karácsonyi kívánságát teljesítették a jótékonysági rendezvényen. 

Közel száz rézfúvós szállt versenybe a jubileumi Vecsés Kupán

Négy év után nyerte el ismét a vecsési művészeti iskola növendéke a legrangosabb elismerést. 

Fesztiváldíjat nyert a zeneiskola ifjúsági zenekara

A nívós elismerést a Biatorbágyon megrendezett Landesrat országos minősítő versenyről hozták el a vecsési fiatalok. 

25 éve Márton-nap az óvodában

Óvodánkban az idei Márton-napi megemlékezésünk rendhagyó és egyben különleges volt. Rendhagyó, hiszen a falusi Szent Kereszt templom statikai problémája miatt nem a megszokott helyszínen tarthattuk meg rendezvényünket. Alkalmazkodnunk kellett a váratlanul kialakult helyzethez, és az eddig megszokássá vált forgatókönyvünket hirtelen át kellett írnunk.

Petőfi

Városunk egyetlen gimnáziuma Petőfi nevét viseli. De járt-e valaha Petőfi Vecsésen? Van-e valamilyen köze településünkhöz? Ennek járunk most utána.

Felújították a Halmi Telepi Általános Iskola tornatermét

Felújították a sportpadlót, korszerűsítették a világítást, új labdafogó hálókat szereltek fel, és a tornaterem falait is kifestették, továbbá új kézilabda-kapukat is kapott az iskola – mondta el a részleteket Varga Ádám, a Mini Talent Sportegyesület vezetője.

Andrássy Éjszakája 2024.

Annyi mindennek van már éjszakája (múzeumok, állatkertek, színházak stb.). Miért ne lehetne nekünk is? Az Andrássynak?

Megújult, felújított iskolák várták a diákokat szeptember elején

Az iskolakezdés kapcsán arra voltunk kíváncsiak, milyen fejlesztések történtek az intézményekben, hány új elsős kezdte meg tanulmányait, elegendő-e a pedagóguslétszám, és milyen új tervek vannak az iskola részéről, melyektől másabb lesz a következő tanév a gyerekek és a pedagógusok számára is?

Ösztöndíjpályázat felsőoktatásban tanulók számára

Vecsés Város Önkormányzata a 15/2015. (VII.30.) Ök. rendelete alapján a 2024/2025-ös tanévre meghirdeti Önkormányzati Ösztöndíjpályázatát a felsőoktatási intézmények (egyetem, főiskola) nappali tagozatán tanuló hallgatóinak támogatására.

Átadták az új óvodai játszóudvart

Az óvoda udvarát nevezhetjük akár a gyerekek második otthonának is, ahol játékosan fedezhetik fel a világot, inspiráló és biztonságos környezetben játszhatnak a szabadban. Ilyen környezet kialakítására törekedtek a Vecsési Mosolyország Óvoda Eötvös utcai telephelyén is, ahol új játszóudvar épült a sajátos nevelési igényű gyerekeknek. 

Közel ötszáz vecsési gyerek nyaralt a napközis táborban

Öt hétig tartott a nyári napközis tábor – vagy, ahogy a városban leginkább említik, a Nyári Napi –, mely a vecsési önkormányzat támogatásával, a Vecsés és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ szervezésében zajlott a Grassalkovich iskola épületében.

Kitűnő és ballagó diákok névsora

E sorok írásakor – augusztus elején – még javában tart a tanítási szünet, de a vakáció is nagyjából úgy „olvad el”, mint forró nyári...

Felújították a járdát és az iskola kerítését

Két hónappal ezelőtt, az iskolai évzáróünnepséget követően kezdődtek el a felújítási munkák a Halmi téren, mely során a teret körülvevő járdát és az iskola külső kerítését is felújították.

Bűnmegelőzési nap a táborban

Június 24-én kezdődött a Vecsés és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ nyári napközis tábora.

Az érettségi belépő legyen, ne végállomás

Ahogy minden évben, úgy idén is május elején rendezték az írásbeli érettségiket. Vecsésen a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban várta a feladatsor a fiatalokat.

Büszkeségeink a Petőfiben

Kitűnő bizonyítványok, előrehozott érettségik és nyelvvizsgák mutatják a petőfis diákok kitartó munkájának eredményét. 

Közel 400-an a BÁKK színpadán – Ismét gála az Andrássyban

Nem mindennapi műsorban volt részük azoknak a szerencsés nézőknek, kik részt vettek az 5. Andrássy Gálán. Ebben az évben kétség- kívül egy olyan produkció részesei is lehettünk, melyre eddig nem volt példa.

Halmis hétköznapok

A Halmi Telepi Általános Iskola idén is, hagyományainak megfelelően, a tavaszi szünet előtt szervezte meg a Tesz-vesz várost. Ez az egyik le népszerűbb nap...

Határtalanul

A Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói közül 36 diák 2024. április 15-én reggel korán és izgatottan kelt, mert várta a Határtalanul tanulmányi kirándulást, melynek keretében feledhetetlen öt napot töltöttek Erdélyben április 15-19. között. Programtervünket úgy alakítottuk ki, hogy megismerkedhessünk Dél-Erdély kevésbé ismert természeti kincseivel és történelmi városaival, nevezetességeivel.

„In den alten Zeiten…”

Óvodánkban idén is egyik tavaszi projektünk a német nemzetiségi hét volt.

Szlahó Csaba polgármester vendégei voltak a színjátszók

Tizennyolc éve minden előadás után megtartják a pizzázást a Színe-Java Színtársulat szereplőgárdájával.

Olvasási verseny Frakkal és Fütyörivel

Május 2-án tizenegy izgatott gyerekcsapat gyűlt össze a második alkalommal megrendezett Bálint Ágnes Kistérségi Olvasási Verseny döntőjére, melynek idén is az Andrássy Gyula iskola adott helyszínt.

Sunyi veszély az internetfüggőség

A mai gyerekek már úgy kezelik az okostele­fonokat, olyan számukra az interneten szörfölni, mint szüleiknek LEGO-ból űrhajót építeni, vagy nagyszüleiknek gombfocimeccset játszani a haverokkal. (Vajon hány mai gyerek tudja, mi az a gombfoci?) Azonban a számítógép és az internet már igazán fiatal korban is kialakíthat függőséget. Egy friss hazai kutatás eredménye alapján a 10-14 éves diákok akár tíz százaléka internetfüggő lehet.

Városi vers- és prózamondó verseny

Harmincegyedik alkalommal rendezte meg Vecsés önkormányzata a városi vers- és prózamondó versenyt. A döntőt a hagyományokhoz hűen a költészet napjához közel eső hétvégén, április...

Új épületet kaphat a Bálint Ágnes Óvoda

Modern, öt csoportszobás óvodaépület kivitelezését tervezi az önkormányzat a Bálint Ágnes Óvoda Toldi utcai elavult, rossz műszaki állapotú épülete helyett.

48-as ünnepség az Andrássyban

Iskolánkban különös aktualitása van minden 48-as ünnepnek, hiszen az Andrássy család több tagja is aktív résztvevője volt a szabadságharcnak. Az Erzsébet téri kopjafák és az iskolában a vértanúk alakját felidéző képek mind-mind arra predesztinálnak, hogy a szabadság ünnepe kiemelt helyen legyen. Remélem, így volt ez idén is.

Hatékonyabb energiafelhasználás az iskolában

A Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolát 2014 óta a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖK) tartja fenn. Ez idő alatt nem csak a nemzetiségi nevelés erősödött meg az intézményben, hanem a Laczkovics László nívódíjas építész által tervezett, 1994-ben átadott iskolaépület is sokat korszerűsödött.

Mulat az Andrássy jótékonysági bál az Andrássy iskolában

Február 10-én rendezték meg az Andrássy iskola éves jótékonysági bálját, melynek teljes bevételét a tanulók szabadidős tevékenységeinek megvalósítására fordítják.

Rászolgáltak a dicséretre az ifjú színjátszók

Ismét egy fergeteges előadással örvendeztette meg a közönséget az Andrássy iskola Színe-Java színjátszó köre.

Magyar kultúra napja a Grassiban

Évek óta hagyománnyá vált nálunk a magyar kultúra napjának megünneplése.  Ez alkalomból egy színdarabot tekinthetünk meg minden évben iskolánk színpadán, illetve iskolai vers- és prózaíró pályázatot hirdetünk meg felső tagozaton.

Gyalog mennél az iskolába? Naná!

Szimpatikus kezdeményezésre hívja fel a figyelmet egy molinó az Andrássy iskolánál. Vecsési Sétáló Iskolabusz – olvasható a főbejárat mellett kifüggesztett plakáton. Hogy az elnevezés pontosan mit takar, arról a program egyik szervezőjével, Mátyus Anitával beszélgettünk.

A fiatalabb korosztály véleménye is számít

A Vecsési Ipartestület Vecsés Város Önkormányzatával közösen a Helyi Esélyegyenlőségi Program keretében kezdte el szervezni a Vecsési Ifjúsági Kerekasztalt. Célunk a helyi ifjúság közéletbe való integrálása, illetve véleményük kérése az őket érintő ügyekben.

Óvodások karácsonyfája a tájház udvarán

A Vecsési Tájházért Alapítvány szoros együttműködésben a Vecsési Német Nemzetiségi Önkormányzattal kiemelt feladatának tekinti a Jókai utcában található tájház „élővé” tételét, olyan színes programok megszervezésével, amelyek minél több látogatót vonzanak a házba. 

Nem maradt gyermek karácsonyi ajándék nélkül

Ötödik alkalommal szervezte meg decemberben Kortye Katalin a Vecsési Angyal Napot. A jótékonysági eseményen ezúttal több mint 130 gyermek karácsonyát tették szebbé az angyalok.

Megújult az Anna utcai játszótér

Az Anna utcai játszóteret épp 10 évvel ezelőtt, 2013-ban vehették birtokba a vecsési gyerekek, akkoriban ez volt a város legmodernebb ilyen jellegű létesítménye.

Sajátos nevelési igényű gyerekeknek alakítanak ki új csoportokat

Sajátos nevelési igényű gyermekek számára alakítanak ki csoportszobákat az Eötvös utca 30. szám alatt. A felújított épületben biztosított lesz számukra a megfelelő pedagógia ellátás. A beruházás részleteiről Szlahó Csaba polgármester beszélt a Williams TV Vecsési Magazin című műsorában.

Több a problémás gyerek, mint régen?

Stieber Magdolna mozgásfejlesztő terapeutával, az egy éve már Vecsésen is jelen lévő Gloriett Fejlesztőház alapítójával beszélgettünk a mai gyerekekről.

Halmi iskola: Értéket, szeretet adni, ez a legfontosabb hitvallásunk

Az első csengőszó 1967 februárjában hangzott el a Halmi Telepi Általános Iskolában, pontosabban a Kun Béla téri 4-es számú általános iskolában, ugyanis akkoriban még így nevezték az intézményt. Azóta eltelt öt és fél évtized, ezalatt több mint 2400 gyermek életét formálták az épület falai között eltöltött diákévek. Az iskola október elején ünnepelte fennállásának 55. évfordulóját. 

Káposztafeszten a Grassalkovich iskola

A tanév első nagy projektjei közé tartozik a Káposztafesztre való készülődés. Valaki a felvonulást, valaki a szereplést tervezi, szervezi. Az idei esemény mindkét napján részt vett iskolánk.

A megújult Petőfi iskola új igazgatóval kezdte a tanévet

Új igazgatóval kezdte meg a tanévet a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium. Telek Péter Pál a 2022/23-as es tanévben érkezett igazgatóhelyettesként. A nyáron azonban az iskolához 1994 óta kötődő Osikoviczné Csendesi Mária lemondott, és ő vette át az intézmény vezetését.

Felhívás – Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2023.

Vecsés Város Önkormányzata a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve a 2024. évre, a 2023/2024. tanév második és a 2024/2025. tanév első félévére vonatkozóan  kiírja a felsőoktatási hallgatók, illetve a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.

Megnyitott a város új bölcsődéje

Hivatalosan is átadták a Mocorgó Bölcsődét.

Új szabadidős térrel bővült az Andrássy iskola udvara

Mozgalmas volt az idei nyár a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskolában, a nyári szünetet kihasználva több fontos felújítást is elvégeztek az intézményben.

Felújították a központi konyhát

Közel 20 millió forintból újította fel a városi központi konyhát az önkormányzat.

Gyere hozzánk játszani!

A CsillagZenede két alapítója immár 24 éve foglalkozik zenei neveléssel Vecsésen és a környező településeken. A zene megszerettetésén túl fontos céljuk, hogy növendékeik minden alkalommal feltöltődjenek, kikapcsolódjanak a zene által.  A CsillagZenedés létről Pechtol Csillával és Czövek Istvánnal beszélgettünk.

Ausztriai táborban a Grassalkovich iskolások

Az idei tanévben nyolc napot töltöttünk Ausztriában, táborban, St. Martin am Tennengebirge községben. A szálláshelyünk ismert volt, hiszen minden évben itt szállunk meg. A házigazdák nagy örömmel fogadtak minket. 

225 éves az „Iskola” II. alakulási év: 1797.

Előző részben az iskola történetében az 1800-as évek közepéig jutottunk el. A Historia Domus bejegyzései nem adnak sok információt a következő évtizedekre. A századforduló...

Különleges Grassalkovich nap

Minden évben június 13-án, Antal napon ünnepeljük iskolánkban a Grassalkovich napot. Ez a tanév különleges volt. Szep­temberben jelent meg kolléganőnk, Hanti Mirtill által írt a...

Felújították a lakótelepi labdázót

A lakótelepi belső parkban lévő rekortán burkolatú multifunkciós sportpályát hat évvel ezelőtt adták át. A gyerekek és felnőttek körében egyaránt népszerű létesítményt folyamatosan karbantartják, de egyes elemei már annyira elhasználódtak, hogy azokat cserélni kellett.

Andrássysok Erdélyben

Iskolánk hetedikes tanulói öt napot tölthettek Erdélyben az elnyert Határtalanul pályázat keretében.

Bákk Manci  megmentése

A XI. Bálint Ágnes Mesefesztivál meseíró pályázatának győztes meséje.

Idegen nyelvek játékosan gyermekkorban

Egyedülálló mesekönyv jelent meg májusban Magyarországon a gyermekkori idegennyelv-elsajátításról, amelynek szerzője egy vecsési anyuka, Bárány Edit.

Halmisok az angol szavalóversenyen

Iskolánkban idén is megszervezésre került az angol szavalóverseny, a 3. évfolyamtól kezdve 25 diák jelentkezett és tanulta meg a mókás verseket.

Fenntarthatósági hét a Grassalkovich Iskolában

A Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolában évek óta megünnepeljük a Föld napját, és a fenntarthatóság nevében egész héten feladatokkal, filmekkel, előadásokkal próbáljuk felhívni a figyelmet az egyre égetőbb problémákra.

Palacsintázni hívták a jó tanulókat

Több mint tíz éves hagyománya van Vecsésen, hogy az önkormányzat a tanév végén palacsintával vendégeli meg a kitűnő és jeles tanulmányi eredményt elérő diákokat.

Nemzetiségi hagyományokból adtak ízelítőt az óvodások

A koronavírus-járvány miatt három év kényszerű kihagyás után rendezte meg újra a Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda a Német Nemzetiségi Óvodatalálkozót. 

Legfrissebb cikkek

Valami régi, valami új

Május utolsó hétvégéjére, egyben gyereknapra esett a sokunk által várt és már országszerte nagy népszerűségnek örvendő Bálint Ágnes Mesefesztivál. Az égiek is tenyerüket dörzsölve készültek erre a két napra, mert tökéletes idővel örvendeztették meg a nagyközönséget.