Tizennyolc éve minden előadás után megtartják a pizzázást a Színe-Java Színtársulat szereplőgárdájával.

A Színe-Java Színtársulat 2006-ban az Andrássy iskola tornatermében adta elő Muszty-Dobay: A kék habostorta színpadi változatát. Több képviselő és Szlahó Csaba polgármester is a nézők körében volt. Hozzá kell tennem, hogy 2024-ig minden darabot megnézett a város első embere. Az előadás után Skribek Zoltán képviselő vetette fel annak a gondolatát, hogy a gyerekeket meg kellene jutalmazni egy pizzázással. Polgármester úr jó ötletnek találta, és sor került az első vendégeskedésre a Cream Cafe-ben az előadás után nem sokkal. Szívesen felsorolnám az akkori szereplőket, de akkor ebből egy végeláthatatlan cikk kerekedne. A gyerekek, akik azóta már felnőtté váltak, remélem, örömmel olvassák majd az előadások sorát. Ugyanis Szlahó Csaba hagyományt teremtett ebből a vendéglátásból a szereplők nagy örömére. Napjainkig 16 darab készült el, mert a Covid időszaka alatt két év kimaradt. A repertoárból: Svhwajda: Ludas Matyi, Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel, a Geszti-féle Dzsungel könyve, Csukás: Utazás a szempillám mögött és a Vakáció a halott utcában, a közkedvelt Keménykalap és krumpliorr, Balázs Ágnes Lufi történetei, Kertész Erzsébet: Mi, szemüvegesek, s a 2024-es Nógrádi: Gyerekrablás a Palánk utcában. Mindenesetre 16 szereplőgárda falta minden évben a jól megérdemelt pizzákat, miután polgármester úr méltatta az előadást. Idén a szereplők között találhattuk Kovács Márton képviselőt is. Köszönöm a gyerekek nevében is az évről évre megtartott vendéglátást, s azt, hogy minden évben eljött megnézni színdarabjainkat, amiket építő kritika vagy – többségében – dicséret követett.

Veszprémi Klára