A Vecsés Andrássy Gyula Általános Iskola Színe-Java társulata idén – rendhagyó módon – öt alkalommal adta elő a magyar kultúra napja alkalmából Nógrádi Gábor: A bátyám zseni című ifjúsági regény színpadi változatát.

A meghívott vendégeken túl – a Tankerület igazgatója, munkatársai, a város első embere, képviselők, iskolánk tanárai, szülők, nagyszülők, testvérek, barátok és ismerősök – az andrássys, a halmis, a petőfis, a grassalkovich és az üllői iskola diákjai nézték meg az előadásokat. A közönség véleménye és visszajelzése alapján egy szórakoztató, ugyanakkor tanulságos, fordulatokban bővelkedő színdarab lett szerencsére az idei is. Ezt erősítette meg Szlahó Csaba polgármester úr is április 4-én, az ajándék pizzázás péntek délutánján. Egy híján 20 éves gesztus ez tőle a gyermekek legnagyobb örömére. A polgármester úr megköszönte a szereplők és a felnőttek munkáját, hisz az eredmény nem maradt el: nevetés és vastaps volt a köszönet, Szlahó Csaba jutalma pedig évről-évre a gyerekek és felnőttek vendégül látása a Cream Cafe-ban.

A koordinátor és a hangosító kollegám mellett együtt töltöttük ezt a 2-3 órát Kovács Mártonnal is, aki idén egy olasz maffiózót alakított lenyűgözve minket olasztudásával. Mindannyiunk nevében köszönöm a vendéglátást.

Veszprémi Klára