A vecsési Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium az Országos Iskolakert-fejlesztési Program keretében elnyerte a megtisztelő Mentor Iskolakert címet. A rangos elismerésnek köszönhetően, az iskolának egymillió forint értékben új eszközök beszerzésére nyílt lehetősége.

Ez egy országos pályázat, az Iskolakertekért Alapítvány hálózatának iskolakertjei és óvodakertjei pályázhatnak. Az adott évben összesen hat mentorkertet választanak ki, három óvodát és három iskolát. Ennek fényében nagyon megtisztelő, hogy az óriási túljelentkezés mellett a mi iskolánkat választották ki – mondta a díj jelentőségéről Dudás Noémi, az iskolakert vezetője.
Az egymillió forintos eszköztámogatás mellett továbbképzési lehetőségeket is kaptak. A mentorkert címet egyszer kaphatja meg egy intézmény, országos szinten ez egy kitüntető elismerés. Öt évre szól, ami azt jelenti, mint mentorkert a környezetükben lévő iskola- és óvodakerteket támogatják szakmailag, próbálják őket jó tanácsokkal ellátni. Évente nyílt napokat szerveznek, kerttestvéri kapcsolatokat ápolnak.
– Szinte lehetetlen helyzetből indultunk tíz éve. Azt gondoltuk, ilyen városi környezetben, a betondzsungel közepén nem lehet iskolakertet kialakítani. De bebizonyítottuk, hogy lehet és még fejlődni is képesek vagyunk. Megmutattuk, hogy bár nincs több hektár földünk, de egy pici területen is mennyire sokszínű iskolakertet lehet csinálni, és ebbe mennyi minden belefér – mondta a tanítónő azzal kapcsolatban, véleménye szerint miért kapták meg a díjat.
A díjból egy új üvegházat is tudtak telepíteni, ahol maguk nevelhetik palántáikat. Ez azért volt fontos, mert így a téli időszakban is lehet kerti tevékenységeket végezni, már februárban elkezdhetik a palántaültetést. Emellett befőző automata, kültéri meteorológiai állomás, hatalmas esővízgyűjtő tartály és sok hasznos eszköz segíti a gyerekek iskolakerti munkáját.

Mindenből kicsit csinálnak, de a gyerekeknek nagyon sokrétű tudást adnak át, hiszen van veteményeskert, gyümölcsöskert, fűszernövények, komposztálók, rovarhotel, madárbarát tanösvény és halastó is. A Petőfikert a bizonyíték arra, hogy egy pici területen, jó termőföld hiányában is nagyon sokfélét lehet egy iskolakertben létrehozni.
A kert tíz éve alakult mezőgazdasági szakkör keretében a hulladéktároló udvaron, egy szemeteskonténerektől, építési hulladéktól elárasztott gazos, tarackos területen.
– Egy besztercei szilvafa ültetésével kezdődött az egész, ami mostanra már nagyon szép termést hoz. Sok problémánk akadt a silány termőfölddel és a tarackkal. Sokat küzdöttünk, aztán rájöttünk, nálunk a magaságyásos módszer fog bejönni – mondta Dudás Noémi, hozzátéve, hogy ezekben már jó minőségű és egészséges termőföldbe egyre többféle növényt tudtak ültetni.
– Elértünk egy olyan szintet, amit igyekszünk megtartani. A hozzánk bekerülő gyerekeknek alapismereteket tudunk átadni kertészetből, növényismeretből, önellátásból, környezetvédelemből. Nagyon fontos a mai gyerekeknek, hogy az alapokkal tisztában legyenek. Jó lenne, ha például a sárgarépával nem csak a levesben felkarikázva, vagy a szupermarketek polcain találkoznának! Tapasztalatom, hogy a maguk által megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket egyre többen és egyre szívesebben megkóstolják – mondta a kertvezető azzal kapcsolatban, hogy miért is fontos a kert további működése.
A tanítónő nagy fejlődést lát a gyerekek érdeklődésben is. Kezdetben egy felső tagozatos csak kellő távolságból figyelte a kerti tevékenységeket, a kisebbek viszont nagyon élvezték. Hiszen ők a homokozóból jönnek, a gilisztát és a katicát is megsimogatják. Úgy látja, ha már kiskorukban kertészkednek, ennek szeretete később sem múlik el, szívesen jönnek a kertbe.
– A nagyobbakat, főleg a gimnazistákat nehezebb megfogni. A kertet azonban egyre gyakrabban használjuk pedagógiai munkánk során is. Matematika órákon a magaságyások térfogatát kell kiszámolni, a hatszögletű ágyásaink különös kihívást jelentenek, de a tónál is végezhetnek különböző számításokat. A kertet majdnem minden tantárgyhoz tudjuk használni, akár a magyar, természetismereti, művészeti tantárgyakhoz, rajz-, vagy énekórához is.
Kertjüket nem csak munkára használják, hanem rekreációs célból is. Van mezítlábas taposó, a gyerekek testnevelés órán tartásjavító gyakorlatokat végezhetnek. A magatartási, beilleszkedési problémákkal küzdő, lelki problémás gyerekeknek is jó az iskolakert. A nyüzsgő, sokszor nagyon zajos iskolai élettől vissza lehet vonulni a csobogó halastó mellé, vagy az illatos, döngicsélő fűszerkertbe.
– Egy iskolakert vezetése nem kis feladat. Elég régóta keresem az utódomat, kell majd, aki összefogja a szálakat. Szerencsére egyre nyitottabbak a kollégák, így bizakodó vagyok a Petőfikert jövőjét illetően – mondta a kert jelenlegi vezetője, aki szeretné megtalálni azt az embert, aki ezt tovább viszi. Álma, hogy az iskolában még sok évtizedig működjön majd az iskolakert.
Sz. Gy.













