HÍREK
Már lehet jelentkezni a jubiláló házaspárok ünnepségére
Vecsés Város Önkormányzata és a Polgármesteri Hivatal Anyakönyvi Hivatala közös ünnepségre hívja azokat a házaspárokat, akik idén ünneplik házasságkötésük 25., 50., 60. és 65. évfordulóját.
Új trafiboxok vigyáznak a közlekedőkre Vecsésen
A biztonságos közlekedés érdekében újabb trafiboxokat telepítenek Vecsés utcáiban – jelentette be Szlahó Csaba polgármester.
Megújul a vecsési Andrássy iskola
Megkezdődött a vecsési Andrássy Gyula Általános iskola felújítása; a hazai és uniós forrásból finanszírozott projekt végén modernebb iskolakülső és -belső várja a diákokat és a tanárokat.
Hagyomány, innováció és közösségi élmények várták a látogatókat a Káposztafeszten
Felejthetetlen pillanatokkal, óriási érdeklődéssel és szívmelengető közösségi összefogással zárult a XXIV. Vecsési Káposztafeszt az Epresben. A rendezvény alapját nyújtó főzőverseny nem csupán a tradíciókról és a fenséges ételekről szólt, hanem méltó módon mutatta be a helyi gazdák áldozatos munkájának gyümölcsét is. A rendezvény valódi találkozóhely, amely évről évre szorosabbra fűzi közösségünk kötelékeit, miközben az idelátogatók is közelebbről megismerhetik a helyiek szívélyes vendéglátását, településünk értékeit és gazdag tradícióinkat.
Magány, bántalmazás, túlterheltség – Mit tehetünk, ha bajban a gyerek?
Új tanév, új kihívások a diákok, szüleik és a tanárok számára is. Ha minden jól megy, különösebb megrázkódtatás nélkül ér véget, de mi történik abban az esetben, ha a diák rosszul érzi magát az iskolában, vagy bántják a társai? Erről is beszélgettünk Szőnyi Lídia pedagógiai szakpszichológussal, a vecsési Ginkgo Pszichológiai Műhely szakmai vezetőjével.
Új külsőt kapott a vecsési víztorony
Befejeződött a vecsési víztorony felújításának első fázisa, az épület új festést kapott, a tornyot a város címere díszíti – mondta el lapunknak Geiger Gizella az önkormányzat vagyongazdálkodási osztályának osztályvezetője.
Rekordszámú nevezés a VIII. Vecsési Párlat (Pálinka) Versenyen
Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte az idei, immár nyolcadik alkalommal megrendezett Vecsési Párlat (Pálinka) Versenyt. Több mint ötven nevezőtől összesen 370 minta érkezett, ami a verseny történetének eddigi legmagasabb nevezési száma. A tételeket 20 bíró értékelte, munkájukat nyolcfős háttércsapat segítette.
Balajti István: A párbeszédben hiszek
Egykori gépészmérnökből lett a térség parlamenti képviselője Balajti István, akire a választók közel 60 százaléka adta le a voksát április 12-én. Beszélgetésünk alkalmával egyebek között a politikai pályafutása indulásáról, a Parlamentben végzett munkájáról és a térség településeinek legégetőbb problémáiról is kérdeztük az országgyűlési képviselőt.
Új parkolási rendet vezetnek be a lakótelepen
A vecsési lakótelepen az elmúlt három évben negyedével nőtt a parkoló autók száma, ami megnehezíti az ott élők parkolását. A hétköznapok nagy részében már nincs szabad hely, mert a repülőgéppel utazók, az ingázók vagy az autómegosztó cégek gépkocsijai elfoglalják a parkolóhelyeket.
Újra élettel telt meg a szabadtéri színpad
Időutazás a zene szárnyán címmel rendezett hangulatos nyárzáró koncertet szeptember 5-én a Jókai utcai szabadtéri színpadon a vecsési Shadows Memory Band zenekar.
Petőfiből Szent Ferenc – új névvel indult a tanév az iskolában
Szeptember 1-jétől jelentős változással indult a tanév a Petőfi tér 1. szám alatti vecsési iskolában: a korábban Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium néven ismert intézmény ezentúl Szent Ferenc Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumként működik tovább. Az átnevezés híre hallatán sokan meglepődtek, a közösségi médiában is élénk vitát, több kritikus hangvételű hozzászólást váltott ki a változás.
Ülésteremben történt
Vecsés Város Képviselő-testülete szeptember 2-án tartotta soron következő ülését.
Hagyományápolás – Aratási mulatság
Idén tizenegyedik alkalommal öltöttünk viseletet, hogy felelevenítsük és továbbadjuk a régi aratások hagyományait az Arató bálon és a felvonuláson. Bár a mindennapokban már nem a földeken dolgozunk, fontos számunkra a hagyományőrzés és az aratási ünnep értékeinek megőrzése.
A szülőföld iránti hűség
Orosz Károly írásait a VT-ben és a kalendáriumban hosszú évek óta olvashatjuk. Számtalan munkájában örökíti meg a 20. század borzalmait. Nyolcvan éve történt a magyarországi németség elűzetése a szülőföldről. Orosz Károly és az elűzetés története úgy kapcsolódik, hogy Károly a leányától kapott egy e-mailt, hogy a Profi Családfa Facebook-oldalán jelent meg egy írás, amelyből idézünk.
A Bálint Ágnes Emlékház „őstörténete”
Sina Simon 1856-ban örökölte meg a Gödöllő környéki hatalmas uradalmat az édesapjától. Még ebben az évben a birtokot három részre osztotta: a gödöllői, a hatvani és a szentlőrinci uradalomra. Halom-puszta és Vecsés a szentlőrinci részhez került. Az összeírások szerint Halomnak 1856-ban 26 állandó lakója volt, a többi dolgozó idénymunkára érkezett. Miután Sina Simon kezébe ment át a terület, a halomi lakosság nőni kezdett.
Öt éve kezdett el tanítani, de már az ország legjobb testnevelőtanárának választották a vecsési...
Idén harmadik alkalommal indította el az év kedvenc tesitanára szavazást a Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank, hogy kiderüljön, kik a legnépszerűbb testnevelő pedagógusok az országban. A 200 fő fölötti iskolák kategóriájában Jakabacska Zsolt, a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola testnevelőtanára diadalmaskodott.
VECSÉSI KÁPOSZTAFESZT 2026
Szeptember 26-án és 27-én 24. alkalommal rendezi meg Vecsés Város Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat a régió egyik legnagyobb gasztronómiai és hagyományőrző rendezvényét, a XXIV. Vecsési Káposztafesztet.
Szívből gratulálunk Kis Tóth János igazgató úrnak!
Nagy büszkeség intézményünk számára, hogy Kis Tóth János, a Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatója az államalapítás ünnepe alkalmából Bessenyei György-díjat vehetett át Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztertől.
Önkormányzati ösztöndíjpályázat – Pályázati kiírás
Vecsés Város Önkormányzata a 15/2015. (VII.30.) Ök. rendelete alapján a 2026/2027-es tanévre meghirdeti Önkormányzati Ösztöndíjpályázatát a felsőoktatási intézmények (egyetem, főiskola) nappali tagozatán tanuló hallgatóinak támogatására.
Búcsú a Dömötör református lelkészházaspártól
A búcsúzás még a kisebb családokban is érzelemdús esemény, hát még egy gyülekezet életében. Ilyen a vecsési református gyülekezet is, amelyből augusztus 23-án Vasadra távozik a Dömötör lelkész házaspár. Nemcsak a reformátusok búcsúznak szeretett lelkészeiktől, hanem a többi városi gyülekezet: a katolikusok, evangélikusok és a baptisták is, hiszen az ökumenikus imahetek keretében őszinte lelki együttműködés jellemezte a szolgálatukat.
Búcsú Tar Györgyné dr. Fodor Etelkától (1941–2026)
Ismét elment a vecsési orvosi- és közélet egyik kiemelkedő személyisége. Etelka főorvos asszonyt a régi vecsésiek mindnyájan ismerték. A hatvanas évektől kezdődően az Achim András utcai körzeti orvosi rendelőben fogadta a betegeit, majd a felsőtelepi Somogyi-Bacsó, ma Károly utcaiban. Később életútja máshová vitte, dolgozott főigazgatóként Monoron, üzemorvosként Tatán, illetve sport-és üzemorvosként a pestlőrinci SZTK-ban, de közírói tevékenysége révén került ismét a vecsésiek látókörébe.
Új parkolási rend a vecsési lakótelep környékén
Lakossági fórum a parkolásról
Időpont: szeptember 17, 18:00 helyszín: Bálint Ágnes Kulturális
Központ 2220 Vecsés, Telepi út 43.
Támogatja az önkormányzat a lakossági vízgazdálkodást
A vecsési önkormányzat idén 300 darab esővízgyűjtő tartály kiosztásával segítette a lakosságot és az intézményeket a fenntartható vízgazdálkodásban. A nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre is meghirdetik a pályázatot.
Tüdőszűrés lesz Vecsésen
Tájékoztatjuk Vecsés lakosságát, hogy 2026. szeptember 11-étől 2026. szeptember 22-éig (munkanapokon 8:00 órától 17:30 óráig) tüdőszűrést tartunk. Napokra lebontva: 2026. szeptember 11., 14., 15., 16., 17., 18., 21., 22. A tüdőszűrés helye: Dózsa György út 50. (Alapellátási Központ és Mentőállomás).
Szeptemberi mesekavalkád a Bálint Ágnes Emlékházban – két programmal is várjuk a családokat!
Izgalmas hónap előtt állunk a Bálint Ágnes Emlékházban! Szeptember 6-án különleges Látogatói Nappal készülünk, hiszen idén két mesekönyv is jubileumot ünnepel: a Labdarózsa és a Mi újság a Futrinka utcában?
Arató bál
2026. szeptember 5. - Vecsés Fő út 60.
Méltó módon ünnepelték augusztus 20-át
A Szent István téren rendezte meg augusztus 20-i megemlékezését Vecsés Város Önkormányzata.
Hogyan alkalmazkodhat Vecsés a klímaváltozáshoz?
Bár korábban sokan úgy vélték, hogy a klímaváltozás csak egy felfújt lufi, úri huncutság, amivel az átlagembert riogatni lehet – hiszen kánikula régen is...
Új, jelzőlámpás gyalog-átkelőhely épült a Fő úton
Az új zebra nemcsak a gyalogosok átkelését segíti, hanem a Fő út átmenő autóforgalmának csökkentését is szolgálja.
Korszerűsítik a közvilágítást
Elkezdődhet a közvilágítási rendszer felújítása, miután megindulhat a közbeszerzési eljárás a kivitelezést végző cég kiválasztására – tájékoztatott Szlahó Csaba polgármester.
Interaktív programok és civil összefogás az idei Vecsési Káposztafeszten
Szeptember 26-án és 27-én újra megtelnek az utcák élettel, hiszen városunk rendezi az ország egyik legnagyobb gasztronómiai és kulturális eseményét. Bár a rendezvény gerincét a fenséges ételek és a színpadi produkciók adják, a Káposztafeszt igazi ereje idén is a helyi civil szervezetek példaértékű összefogásában rejlik. Az Epres árnyas fái alatt idén is olyan közösségi terek és interaktív programok várják a látogatókat, amelyek egyszerre szórakoztatnak, tanítanak, és összekovácsolják a generációkat.
„Mintha lökne az Úristen, hogy menj, neked most ott van dolgod”
Tizennyolc év után, a július 5-én megtartott búcsú istentiszteleten elköszönt a vecsési evangélikus közösségtől Heinemann Ildikó, és Cegléden folytatja tovább a szolgálatot. A templom falain túl mentálhigiénés szakemberként, gyászfeldolgozóként is tevékenykedő lelkésszel az elmúlt közel két évtizedről, a személyes veszteségéről és a közösségben rejlő megtartó erőről is beszélgettünk.
Újjáéled a szabadtéri színpad
Tavaly volt hetven éve, hogy felépült a Jókai utcai szabadtéri színpad. A létesítmény állaga napjainkra jelentősen leromlott, pedig egy korfontos helyszíne volt Vecsés kulturális életének. Többek között ezért is döntöttek a felújítása mellett. A részletekről Szabó Attila önkormányzati képviselő, a munkálatokat felvállaló Városi Nemzeti Szövetség Egyesület (VNSZ) elnöke számolt be lapunknak.
Klimatizálással óvnák a gyerekeket a hőségtől
Szlahó Csaba polgármester a Williams Televíziónak adott interjújában számolt be a bölcsődéket és az Andrássy Gyula Általános Iskolát érintő korszerűsítési munkálatok részleteiről.
„Olyan jövőre van szükség, ahol az egészségügy nem teher, hanem nemzeti érték”
Semmelweis-napi ünnepséget tartottak június 26-án a Telepi úti szakorvosi rendelőintézetben. Ez volt a 28. alkalom, hogy közös ünneplésre gyűltek össze a vecsési egészségügy dolgozói. Az eseményen köszöntőt mondott Balajti István országgyűlési képviselő és Szlahó Csaba polgármester. Az elmúlt időszak fejlesztéseit dr. Szarvas Tibor intézményvezető értékelte, majd átadták a szakmai elismeréseket az ágazat dolgozóinak.
Hatvan éve ballagtunk…
Idén ünnepeltük az általános iskola befejezésének 60. évfordulóját. 1966-ban három osztály végzett, közel 130 diák ballagott, csak itt, a mostani Andrássyban. Igaz, a Halmisok is ide jártak akkor. Most talán három iskolából jöhetne össze ez a létszám.
Szigorítanák a KRESZ-t az elektromos rollerek miatt
Közlekedésbiztonsági szakértők és az orvosszakma jóval szigorúbb KRESZ-módosítást vár az elektromos rollerek használatában. Az e-rollerekhez köthető balesetek száma ezt az igényt támasztja alá, kérdés, hogya kormány mennyire fog ennek az igénynek megfelelni. Vecsésen még nem tudunk komolyabb balesetről, de egyre több bosszúságot okoznak a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyó rolleresek.
Fiúk – lányok versenye az Andrássyban
A Diki nap egy kiemelkedő esemény iskolánk életében, amelynek célja a diákok közötti együttműködés, a problémamegoldó képesség és a kreativitás fejlesztése játékos formában.
Több mint hatszázan moziztak a Dózsa György úti sportpályán
Nagy sikerrel zárult a július 16-ai ingyenes szabadtéri filmvetítés, ahol a Hogyan tudnék élni nélküled című magyar filmet tekinthették meg az érdeklődők.
Faültetési akció: augusztus 3-áig lehet jelentkezni
Vecsés Város Önkormányzata 2026. évben is meghirdeti őszi faültetési akcióját, városunk közterületeinek szépítése céljából. Azon lakosok számára, akik vállalják, hogy a városképet rontó, kiöregedett, kiszáradt fákat saját ingatlanjuk előtt a közterületen kivágják, vagy a fával nem rendelkező közterületet szeretnék faültetéssel szebbé tenni, és a faültetéssel járó munkálatokat elvégzik, az önkormányzat környezetbe illő díszfa csemetét biztosít.
Sissi titkai és Kő-Varázs-Műhely a Káposztafeszten
A hagyományos ízek és a színpadi produkciók mellett idén két különleges – és természetesen ingyenesen látogatható – külső helyszínnel gazdagodik a Vecsési Káposztafeszt programja.
XVI. Városi helytörténeti verseny
A városi helytörténeti versenyeket a 90-es évek óta kétévente rendezi meg a Vecsési Honismereti Kör. A megmérettetésen az iskolák hat fős csapatokkal vesznek részt, és előre megadott szakirodalom alapjánkészülnek fel. Az anyagi támogatást az önkormányzat adja.
Harminckettedszer futottak
Talán sokan nem is gondolják, hogy a Lóti-Futi városi futóverseny az önkormányzat egyik legrégebbi rendezvénye. Június 13-án rendezték meg 32. alkalommal. A résztvevők nagy...
A lakosság tudatosságán is múlik a sikeres szúnyoggyérítés
Bár a mögöttünk álló aszályos téli és tavaszi időszak egyelőre nem kedvezett a vérszívók szaporodásának, a Noxius Kft. szakemberei már március végén megkezdték az ismert vecsési szúnyogtenyésző helyek feltérképezését. A cég vezetőjével, Kőszegi Dániellel a Vecsési Családi Napon beszélgettünk, ahol ingyenes szúnyoglárva-irtó szert is osztottak lakosságnak.
„Ez a rendezvény valódi szeretetből születik”
A XIV. Bálint Ágnes Mesefesztivál részleteiről Méhész-Matus Eszterrel, a fesztivál egyik szervezőjével beszélgettünk, aki elmondta, hogy a korábbi évek mesés témái után az idei fesztivál középpontjába az egészséges életmódot állították.
Valami régi, valami új
Május utolsó hétvégéjére, egyben gyereknapra esett a sokunk által várt és már országszerte nagy népszerűségnek örvendő Bálint Ágnes Mesefesztivál. Az égiek is tenyerüket dörzsölve készültek erre a két napra, mert tökéletes idővel örvendeztették meg a nagyközönséget.
Átadták Vecsés első szökőkútját
Június 12-én ünnepélyes keretek között avatták fel Vecsésen a Generációk kútját, amely a város első szökőkútja. A Dózsa György úti Alapellátási Központ előtt látható, szoborral díszített alkotást Szórádi Zsigmond köztéri szobrászművész készítette el.
Főzőverseny és rock and roll a III. Vecsési Családi Napon
Harmadszor rendezték meg a Vecsési Családi Napot, amely néhány évvel ezelőtt Szárnyal a Halmy néven vált ismert és kedvelt rendezvénnyé a Halmi telepi lakók körében. Bár az esemény mára kinőtte korábbi kereteit, de megőrizte eredeti célját: egy napra összehozni a helyi lakosokat, hogy jól érezzék magukat. A rendezvény részleteiről Czibolya Zoltán főszervezővel beszélgettünk.
Június 4. a nemzeti összetartozás napja
Bárhol is éljen magyar a világban, összeköt bennünket a közös múlt, a közös nyelv, a közös szív. A nemzeti összetartozás napjána mi is kifejeztük, hogy együvé tartozunk. Június 4. emlékeztet bennünket arra, hogy a magyarság nem pusztán földrajzi határokhoz kötött, hanem lélekben, nyelvben, kultúrában és sorsban is összetartozik – függetlenül attól, ki a világ mely pontján él.
Elfogadták a zárszámadást
Kiszámítható gazdálkodás mellett jelentős fejlesztések jöhetnek. A tavalyi év gazdasági mérlegéről és a tervezett jövőbeli fejlesztésekről Alattyányi Istvánnal, a Gazdasági Bizottság elnökével beszélgettünk.
„A valódi értéket továbbra is az összetartó helyi közösségek jelentik”
Június 14-én ünnepelték Vecsés újratelepítésének 240. évfordulóját. Az esős időjárás miatt a rendezvényt zárt térben, a Bálint Ágnes Kulturális Központ színháztermében tartották meg, ahol a hagyományok szerint a városi kitüntetéseket is átadták.
Elkezdődött a víztorony felújítása
A napokban felállított állványzat messziről jelzi, hogy megkezdődtek a munkálatok.
Májusfát állítottunk
A Tájház udvarán felhúzott színes, gazdagon díszített májusfa idén is közösségünk erejét és az összetartozást jelképezte, amelyet férfi tagjainkkal és barátainkkal együtt vágtunk ki, faragtunk meg és állítottunk a talpára.
Több mint négyszáz kitűnő tanulót vendégelt meg az önkormányzat
Az önkormányzat idén is folytatta a régi hagyományt: a tanév utolsó napjain palacsintázásra hívták az általános iskolák kitűnő tanulóit. Szlahó Csaba polgármester a Williams TV-nek nyilatkozva számolt be a részletekről.
A szerencse őrzői
A Bálint Ágnes Mesefesztivál szervezői az idei rendezvényhez kapcsolódóan is meghirdették a meseíró pályázatot, melynek eredményhirdetését a rendezvény második napján tartják. Mielőtt azonban megismernénk az új győzteseket, idézzük fel a tavalyi év fődíjas írását. Az alábbiakban Vajda Noémi meséjét olvashatják.
Huszonhárom éve a népzene szolgálatában
Rangos elismerést vehetett át a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségétől (KÓTA) Katonáné Gergely Tünde, a Balla Péter Népdalkör Hagyományőrző Egyesület elnöke, aki 23 éve egyengeti a csoport útját. A népdalkör vezetőjével múltról, háttérmunkáról és a jövő terveiről is beszélgettünk.
A kitelepítés az Andrássy iskola naplóinak tükrében
„Szép, jó magyar emberek voltak, mint minden sváb.” - Képzeljük el a magyar történelmet és kultúrát a svábok, a cipszerek, a szászok és a hienzek nélkül! Képzeljük el, hogy nincs Erkel Ferenc, Gárdonyi Géza, Liszt Ferenc, Kós Károly, Márai Sándor vagy Puskás Öcsi! Hogy nincsenek azok a százezrek, akik mind hozzátettek valamit ehhez az országhoz, ahhoz a szóhoz, hogy magyar!
Ne féljünk a tőrösdarazsaktól!
Májustól számíthatunk a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is.
Meséld el mindenkinek
Nyolcvan éve volt a hazai németség szülőföldről való elűzetése.
Ötleteket várnak a Présház utcai játszótér megújításához
Vecsés Város Önkormányzata felújítja a Présház utcai játszóteret, amelynek kialakításához szeretnénk a gyermekek ötleteit és javaslatait is bevonni. Várjuk vecsési óvodások és iskolások elképzeléseit a játszótér hangulatával, témavilágával és eszközeivel kapcsolatban.
Indul a jelentkezés a főzőversenyre
Örömmel értesítjük a gasztronómia kedvelőit, hogy megkezdődött a jelentkezés az idei Vecsési Káposztafeszt egyik legnépszerűbb eseményére, a hagyományos főzőversenyre.
Labdarózsás hírek
Erdélyiek találkozója a Reménység szigeten.
Önkormányzati segítség a szúnyogok elleni védekezéshez
A tavaszi felmelegedés és a csapadékosabb napok hatására a szúnyogok is éledezni kezdtek. Az önkormányzat idén is a biológiai szúnyoggyérítést helyezi előtérbe, és a lakossági védekezéshez is hatékony segítséget nyújt: esővízgyűjtőkhöz való szúnyoghálókat és a lárvairtáshoz szükséges speciális környezetbarát anyagot osztanak ki június 6-án, a Vecsési családi napon.
Ismét fut Vecsés! – Lóti-Futi 2026
2026. június 13. - Vecsési sportpálya és a környező utcák
Nyolcvan éve történt a svábok tragédiája
Koszorúzással, szentmisével és történelmi előadással emlékeztek meg a vecsési németek 1946-os kitelepítéséről.
Falfestmény helyett fényfestés díszítheti a víztornyot
A korábbi tervekkel ellentétben modern fényfestéssel tenné látványosabbá a víztorony külsejét az önkormányzat.
III. Vecsési Családi nap
2026. június 6. - Dózsa György úti focipálya
Ha nem is lehetetlen küldetés, de elég összetett volt az idei érettségi eddigi része
Ahogy az elmúlt években, évtizedekben, május elején elkezdődött az idei érettségi időszak. Az írásbeli vizsgákat május 4-e és 22-e között rendezték meg, ezeken közel 1200 helyszínen mintegy 148 ezren vettek részt.
Átvette képviselői mandátumát Balajti István
Az ünnepélyes eseményt a városháza dísztermében tartották április 24-én, ahol jelen voltak a választókerület településeinek polgármesterei is.
XIV. Bálint Ágnes Mesefesztivál
2026. május 30-31.
Budapest Bár: Olyan estét tervezünk Vecsésen, ahol teljesen el lehet felejteni a hétköznapok nehézségeit
Füstös pesti kávéházak hangulata, rock ’n’ roll és a legnemesebb cigányzenei hagyományok találkoznak július 18-án Vecsésen, a BÁKK Nyári Kultúrkavalkád programsorozat keretében meghirdetett Budapest Bár koncerten. A zenekar alapítójával és vezetőjével, Farkas Róberttel beszélgettünk.
Pünkösd: Szentlélek és születésnap
A liturgiában a húsvét beteljesedésének ünnepe. Mozgó ünnep, a húsvét dátumától függően V. 10-VI. 13 közé esik. Az ősegyházban az 50 napos időszakot jelentette. Az ünnep tárgya a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új törvény és az egyház születésnapja. Magyarországon a pünkösdhétfő 1993-tól munkaszüneti nap. 2026-ban május 24–25.
„A költészet megnyitja az ember lelkét”
Április 18-án rendezték meg a városi vers- és prózamondó verseny döntőjét.
Teherautónyi szeméttől szabadult meg a város
Közel száz önkéntes vett részt az önkormányzat április 18-ai szemétszedő akcióján, hogy megtisztítsák a Kakucsi utat és környékét. A munkájuk eredményeként több mint egy teherautónyi hulladék gyűlt össze.
Német Nemzetiségi Óvodatalálkozó – Ungarndeutsches Kindergartentreffen
Intézményünk az idén is nagy lelkesedéssel megszervezte március 28-án, szombat délelőtt 10 órai kezdettel a Német Nemzetiségi Óvodatalálkozó rendezvényét a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola aulájában. E hagyományőrző rendezvény megléte számunkra igazi büszkeség, hiszen immár 26 éve szorosan összefonódik óvodánk nevével és történetével.
A vecsési 48-asok nyomai a Nagyvilágban II.
A vecsési 48-asok nemcsak 1848-1849 dicső napjaiban írták be nevüket a történelembe, hanem utána is. Következzék egy kis kitekintés arról, hogy ki mit tett a 48-as szerepe után.
Felújítják nemzeti nagyjaink mellszobrait
Pályázati támogatás bevonásával újítaná fel az önkormányzat a Megmaradás téren felállított mellszobrokat – mondta el Szlahó Csaba polgármester a Williams Televíziónak.
XIV. Bálint Ágnes Mesefesztivál – Meseíró pályázat 2026
Idén is megszervezzük Meseíró pályázatunkat. További részletek hamarosan!
Elkészült a Lanyi Tanuszoda
Pont került az elhúzódó beruházás végére: március 23-án 13 órakor ünnepélyes keretek között átadták a Lanyi Tanuszodát. Az eredeti elképzelések szerint 2023 év elejére készülhetett volna el a létesítmény, de a 2021. november eleji alapkőletétel és az átadási ceremónia között végül több mint négy év telt el.
Kitelepített sváb honfitársaink tragédiájára emlékezünk
Tisztelettel meghívjuk Önt és családját a 2026. május 10-én (vasárnap) tartandó emlékmisére és találkozóra, melyen a vecsési svábok kitelepítésének 80. évfordulójára emlékezünk.
Tájékoztató az óvodai beiratkozásról
Vecsés Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Szülőket, hogy városunkban az önkormányzati fenntartású óvodákba a 2026/2027. nevelési évre történő beiratkozás időpontja: május 4. és 5.,...
Döntött az ország: új korszak kezdődött
Balajti István nyerte a választást, Szűcs Lajos három ciklus után elköszön a választókerülettől.
Kukorik és Kotkodák népesítették be április 5-éna Bálint Ágnes Emlékház udvarát!
Nagyszerűen sikerült Húsvéti Látogatói Napunk, amely azért is volt különleges, mert együtt ünnepeltük Kukori és Kotkoda, valamint az Elvarázsolt egérkisasszony jubileumát. E történetek mentén szerveztük a játékokat – hogy a gyerekek megismerjék e régi meséket, a szülők pedig talán leporolják otthon a köteteket.
Mérföldkő az autista gyermekek nevelésében
2024 tavaszán egy különleges intézmény nyitotta meg kapuit Vecsésen: a Vecsési Mosolyország Óvoda második telephelyén elindult a sajátos nevelési igényű, azon belül is az autista gyermekek nevelésére specializálódott Kék Madár csoport. A telephely csoportvezetőjével, Hazafi Évával beszélgettünk az Eötvös utcai épület falai között zajló munkáról.
A vecsési 48-asok nyomai a Nagyvilágban I. – (Részletek A vecsési 48-asok című könyvből)
A vecsési 48-asok nemcsak 1848-1849 dicső napjaiban írták be nevüket a történelembe, hanem utána is. Következzék egy kis kitekintés arról, hogy ki mit tett a 48-as szerepe után.
Majális
Vecsés Város Önkormányzata családi rendezvényt szervez a felsőtelepi lakótelep játszóterén. Időpont: 2026. május 1.
53 év a színpadon: Kortye Vilmos és a vecsési rocktörténelem
„Amikor megalapítottam a Dinosaurus Band zenekart, nem gondoltam volna, hogy 53 évig fogunk zenélni” – mondta beszélgetésünk elején Kortye Vilmos, a vecsési könnyűzenei élet úttörője, a William’s Televízió tulajdonosa. Három aktív zenekar alapítójaként ma is telt házas koncertekkel bizonyítja, hogy a régi idők zenéi fölött nem járt el az idő.
A matek beköltözött a Petőfi folyosóira
A matematika mindenkiben hagy valamilyen nyomot: van, aki mosolyogva, más inkább fintorogva emlékszik vissza a tanórákra. De mi lenne, ha a matek élmény lenne – játék, felfedezés, közös öröm? A Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium idén először pontosan ezt tette: a matematika kilépett a tantermekből, és birtokba vette az iskola folyosóit.
Itt a tavasz, szépül a város
Bár legtöbbször a háttérben maradnak, munkájuk eredményével lépten-nyomon találkozhatunk a vecsési közterületeken. Nagy Évával, a helyi zöldfelület-kezelési csoport vezetőjével beszélgettünk az aktuális tavaszi feladatokról, a város szépítéséről és az örökös kihívást jelentő köztisztasági állapotokról.
Éledezik a természet, közeleg a szúnyogszezon
Ahogy a nappalok hosszabbodnak és a hőmérséklet tartósan tíz fok fölé kúszik, a természet látványos ébredésnek indul. A rügyfakadás és a madárcsicsergés mellett azonban van egy kevésbé várt velejárója is a tavasznak: megkezdődik a szúnyogok életciklusa is. A védekezést már most, a kertek rendezésekor érdemes elkezdeni.
Nemzeti ünnep
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a Petőfi téren az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából.
A városi ünnepség március 15-én délelőtt 10 órakor kezdődött a...
„Fessük át” együtt a víztornyot!
Vecsés egyik meghatározó szimbóluma a város központjában lévő víztorony, amelyet a DPMV Zrt. 2026 első félévében teljeskörűen felújít. A rekonstrukció során nemcsak műszakilag, hanem esztétikailag is megújul a létesítmény: az önkormányzat szeretné, ha a torony új festése méltó módon díszítené Vecsés látképét az elkövetkező években.
Vecsési nagytakarítás
Időpont: 2026. április 18. 9:30-tól 14 óráig
Megérkeztek a konténerek az Arany János utcába
Amint arról lapunkban többször is olvashattak, az önkormányzat öt csoportszobás új óvodaépület kivitelezését tervezi a Bálint Ágnes Óvoda Toldi utcai elavult, rossz műszaki állapotú épülete helyett. A munkálatok idején az Arany János utcában, az egykori posta helyén kialakított, korszerű konténeróvoda nyújt ideiglenes, de minden igényt kielégítő otthont a gyerekeknek.
Ismét a borosgazdáké volt a főszerep
A Grassalkovich iskola aulája adott otthont a március 14-én a 19. alkalommal megrendezett Vecsés Városi Borversenynek. Bár most is a helyi jelentkezők voltak többségben, a környékbeli települések borászai is megmérettették nedűiket a versenyen, ahol természetesen idén is gazdára talált a Vecsés Város Bora cím.
Tojásfutás
Időpont: 2026. április 6., húsvéthétfő
Helyszín: Vecsési Tájház – Heimatmuseum Cím: Jókai Mór utca 6.
Kezdődhetnek a kerti munkák! De hogyan?
Itt a tavasz, éled a természet, lassan el kell kezdeni megtervezni a tavaszi munkafolyamatokat. De felmerülhet sok kérdés, vajon mi a legfontosabb, mi a helyes sorrend a munkálatok során, mikor-mit kell csinálni a talajelőkészítéstől a szerszámok átnézésén át a kert tisztítástól kezdve a metszésekig.
Vecsésen nemcsak működik, fejlődik is az egészségügyi ellátás
A „Sportos és egészséges város” program Vecsésen nem csupán egy jól csengő szlogen, hanem kézzelfogható beruházásokat jelent – a sport mellett – az egészségügy területén: az elmúlt évben a legmodernebb diagnosztikai eszközöktől az épület külső szigeteléséig számos fejlesztés történt a szakorvosi rendelőben.
Hazatérés
„Az összetartás, a becsület és a jószívűség azok a tulajdonságok, amelyek a családot megőrzik.” (A kórházalapító Halmi Deutsch Sándor végrendeletéből, 1909)
Fejlesztések a Petőfiben: high-tech terem és sakk-matt a bántalmazásnak
Iskolánk elindult az Alapítvány az Innovatív Oktatásért pályázatán amelyen – nagy örömünkre – bekerültünk a hét nyertes intézmény közé, így az alapítvány létrehoz az épületünkben egy olyan komplex módszertani innovációs központot és digitális alkotóműhelyt, amely a hatékony és élményalapú kompetenciafejlesztést szolgálja.













































































































