Óvodánkban idén is egyik tavaszi projektünk a német nemzetiségi hét volt.
A két hetet a gyermekek számára minél több érdekes és izgalmas programmal színesítettük, így tapasztalás útján ismerkedtek meg a régi sváb hagyományokkal. Fontosnak tartjuk, hogy óvodásaink identitásának kialakulása közben hangsúlyt kapjon a német, sváb szokások és életmód elsajátítása is a magyar mellett.
A témakörünket a vecsési tánccal nyitottuk meg óvodánk udvarán, így alapoztuk meg a vidám hangulatot.
A gyermekekkel elsétáltunk a Tájházba, ahol korabeli használati eszközöket, konyhai és szobai felszerelést láttunk, melyek jórésze újdonság volt az óvodások számára. A látnivalók rengetegében hamar eltelt a délelőtt, új ismeretekkel és élményekkel tértünk vissza az óvodába.
A második héten egy sváb süteményt, preckedlit sütöttünk a gyermekekkel. Megismerkedtek a sütemény hozzávalóival, kimérték belőlük a megfelelő mennyiséget, majd összegyúrták a tésztát. Ezt követően örömmel láttak neki a tészta kinyújtásának, szaggatásának és lekenésének. Szorgos kezeik fáradhatatlanul jártak, majd ebéd után megették a megérdemelt édességet.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, így lovaskocsikázni is el tudtunk menni a gyermekekkel. Megtapasztalhatták, hogy milyen volt az élet az autók előtt, élvezték a nem mindennapi utazást.
Nemzetiségi programsorozatunk egyik csúcspontja az óvodánk által szervezett Német Nemzetiségi Óvodatalálkozó volt. Az eseményre való szorgos készülődés meghozta gyümölcsét, vendégeink igazán színvonalas műsorokat tekinthettek meg. A fellépő óvodások Ikladról, Soroksárról, Taksonyból, Budapestről és Vecsésről érkeztek, ezáltal igazán színes és változatos műsorukat láthattunk a lelkes csoportoktól. A találkozó remek alkalom arra, hogy a gyermekek megismerjék a különböző térségek nemzetiségi ruháit, táncait, dalait és mondókáit.
Projektünket a Trachttag zárta. Ezen a napon a fiúk kockás ingben, kantáros (térd)nadrágban, kalapban érkeztek, a lányok gyönyörű dirndl vagy német nemzetiségi ruhát vettek fel, de a kockás ruhák és blúzok is jelen voltak viseletükben. Természetesen mi is, az óvoda dolgozói, példát mutatva viseltük ezeket.
Rendkívül örülünk annak, hogy a projektet játékos, élményteli formában sikerült kiviteleznünk, és ez által át tudtunk adni a gyermekeknek egy „darabkát” a régi időkből.
Tauz Anna, Német nemzetiségi óvodapedagógus Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda Dorfkindergarten Wetschesch