VECSÉSRŐL
Már lehet jelentkezni a jubiláló házaspárok ünnepségére
Vecsés Város Önkormányzata és a Polgármesteri Hivatal Anyakönyvi Hivatala közös ünnepségre hívja azokat a házaspárokat, akik idén ünneplik házasságkötésük 25., 50., 60. és 65. évfordulóját.
Új trafiboxok vigyáznak a közlekedőkre Vecsésen
A biztonságos közlekedés érdekében újabb trafiboxokat telepítenek Vecsés utcáiban – jelentette be Szlahó Csaba polgármester.
Hagyomány, innováció és közösségi élmények várták a látogatókat a Káposztafeszten
Felejthetetlen pillanatokkal, óriási érdeklődéssel és szívmelengető közösségi összefogással zárult a XXIV. Vecsési Káposztafeszt az Epresben. A rendezvény alapját nyújtó főzőverseny nem csupán a tradíciókról és a fenséges ételekről szólt, hanem méltó módon mutatta be a helyi gazdák áldozatos munkájának gyümölcsét is. A rendezvény valódi találkozóhely, amely évről évre szorosabbra fűzi közösségünk kötelékeit, miközben az idelátogatók is közelebbről megismerhetik a helyiek szívélyes vendéglátását, településünk értékeit és gazdag tradícióinkat.
Új külsőt kapott a vecsési víztorony
Befejeződött a vecsési víztorony felújításának első fázisa, az épület új festést kapott, a tornyot a város címere díszíti – mondta el lapunknak Geiger Gizella az önkormányzat vagyongazdálkodási osztályának osztályvezetője.
Rekordszámú nevezés a VIII. Vecsési Párlat (Pálinka) Versenyen
Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte az idei, immár nyolcadik alkalommal megrendezett Vecsési Párlat (Pálinka) Versenyt. Több mint ötven nevezőtől összesen 370 minta érkezett, ami a verseny történetének eddigi legmagasabb nevezési száma. A tételeket 20 bíró értékelte, munkájukat nyolcfős háttércsapat segítette.
Balajti István: A párbeszédben hiszek
Egykori gépészmérnökből lett a térség parlamenti képviselője Balajti István, akire a választók közel 60 százaléka adta le a voksát április 12-én. Beszélgetésünk alkalmával egyebek között a politikai pályafutása indulásáról, a Parlamentben végzett munkájáról és a térség településeinek legégetőbb problémáiról is kérdeztük az országgyűlési képviselőt.
Új parkolási rendet vezetnek be a lakótelepen
A vecsési lakótelepen az elmúlt három évben negyedével nőtt a parkoló autók száma, ami megnehezíti az ott élők parkolását. A hétköznapok nagy részében már nincs szabad hely, mert a repülőgéppel utazók, az ingázók vagy az autómegosztó cégek gépkocsijai elfoglalják a parkolóhelyeket.
Újra élettel telt meg a szabadtéri színpad
Időutazás a zene szárnyán címmel rendezett hangulatos nyárzáró koncertet szeptember 5-én a Jókai utcai szabadtéri színpadon a vecsési Shadows Memory Band zenekar.
Petőfiből Szent Ferenc – új névvel indult a tanév az iskolában
Szeptember 1-jétől jelentős változással indult a tanév a Petőfi tér 1. szám alatti vecsési iskolában: a korábban Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium néven ismert intézmény ezentúl Szent Ferenc Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumként működik tovább. Az átnevezés híre hallatán sokan meglepődtek, a közösségi médiában is élénk vitát, több kritikus hangvételű hozzászólást váltott ki a változás.
Hagyományápolás – Aratási mulatság
Idén tizenegyedik alkalommal öltöttünk viseletet, hogy felelevenítsük és továbbadjuk a régi aratások hagyományait az Arató bálon és a felvonuláson. Bár a mindennapokban már nem a földeken dolgozunk, fontos számunkra a hagyományőrzés és az aratási ünnep értékeinek megőrzése.
A szülőföld iránti hűség
Orosz Károly írásait a VT-ben és a kalendáriumban hosszú évek óta olvashatjuk. Számtalan munkájában örökíti meg a 20. század borzalmait. Nyolcvan éve történt a magyarországi németség elűzetése a szülőföldről. Orosz Károly és az elűzetés története úgy kapcsolódik, hogy Károly a leányától kapott egy e-mailt, hogy a Profi Családfa Facebook-oldalán jelent meg egy írás, amelyből idézünk.
A Bálint Ágnes Emlékház „őstörténete”
Sina Simon 1856-ban örökölte meg a Gödöllő környéki hatalmas uradalmat az édesapjától. Még ebben az évben a birtokot három részre osztotta: a gödöllői, a hatvani és a szentlőrinci uradalomra. Halom-puszta és Vecsés a szentlőrinci részhez került. Az összeírások szerint Halomnak 1856-ban 26 állandó lakója volt, a többi dolgozó idénymunkára érkezett. Miután Sina Simon kezébe ment át a terület, a halomi lakosság nőni kezdett.
Öt éve kezdett el tanítani, de már az ország legjobb testnevelőtanárának választották a vecsési...
Idén harmadik alkalommal indította el az év kedvenc tesitanára szavazást a Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank, hogy kiderüljön, kik a legnépszerűbb testnevelő pedagógusok az országban. A 200 fő fölötti iskolák kategóriájában Jakabacska Zsolt, a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola testnevelőtanára diadalmaskodott.
VECSÉSI KÁPOSZTAFESZT 2026
Szeptember 26-án és 27-én 24. alkalommal rendezi meg Vecsés Város Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat a régió egyik legnagyobb gasztronómiai és hagyományőrző rendezvényét, a XXIV. Vecsési Káposztafesztet.
Szívből gratulálunk Kis Tóth János igazgató úrnak!
Nagy büszkeség intézményünk számára, hogy Kis Tóth János, a Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatója az államalapítás ünnepe alkalmából Bessenyei György-díjat vehetett át Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztertől.
Búcsú a Dömötör református lelkészházaspártól
A búcsúzás még a kisebb családokban is érzelemdús esemény, hát még egy gyülekezet életében. Ilyen a vecsési református gyülekezet is, amelyből augusztus 23-án Vasadra távozik a Dömötör lelkész házaspár. Nemcsak a reformátusok búcsúznak szeretett lelkészeiktől, hanem a többi városi gyülekezet: a katolikusok, evangélikusok és a baptisták is, hiszen az ökumenikus imahetek keretében őszinte lelki együttműködés jellemezte a szolgálatukat.
Búcsú Tar Györgyné dr. Fodor Etelkától (1941–2026)
Ismét elment a vecsési orvosi- és közélet egyik kiemelkedő személyisége. Etelka főorvos asszonyt a régi vecsésiek mindnyájan ismerték. A hatvanas évektől kezdődően az Achim András utcai körzeti orvosi rendelőben fogadta a betegeit, majd a felsőtelepi Somogyi-Bacsó, ma Károly utcaiban. Később életútja máshová vitte, dolgozott főigazgatóként Monoron, üzemorvosként Tatán, illetve sport-és üzemorvosként a pestlőrinci SZTK-ban, de közírói tevékenysége révén került ismét a vecsésiek látókörébe.
Új parkolási rend a vecsési lakótelep környékén
Lakossági fórum a parkolásról
Időpont: szeptember 17, 18:00 helyszín: Bálint Ágnes Kulturális
Központ 2220 Vecsés, Telepi út 43.
Támogatja az önkormányzat a lakossági vízgazdálkodást
A vecsési önkormányzat idén 300 darab esővízgyűjtő tartály kiosztásával segítette a lakosságot és az intézményeket a fenntartható vízgazdálkodásban. A nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre is meghirdetik a pályázatot.
Tüdőszűrés lesz Vecsésen
Tájékoztatjuk Vecsés lakosságát, hogy 2026. szeptember 11-étől 2026. szeptember 22-éig (munkanapokon 8:00 órától 17:30 óráig) tüdőszűrést tartunk. Napokra lebontva: 2026. szeptember 11., 14., 15., 16., 17., 18., 21., 22. A tüdőszűrés helye: Dózsa György út 50. (Alapellátási Központ és Mentőállomás).
Szeptemberi mesekavalkád a Bálint Ágnes Emlékházban – két programmal is várjuk a családokat!
Izgalmas hónap előtt állunk a Bálint Ágnes Emlékházban! Szeptember 6-án különleges Látogatói Nappal készülünk, hiszen idén két mesekönyv is jubileumot ünnepel: a Labdarózsa és a Mi újság a Futrinka utcában?
Arató bál
2026. szeptember 5. - Vecsés Fő út 60.
Méltó módon ünnepelték augusztus 20-át
A Szent István téren rendezte meg augusztus 20-i megemlékezését Vecsés Város Önkormányzata.
Hogyan alkalmazkodhat Vecsés a klímaváltozáshoz?
Bár korábban sokan úgy vélték, hogy a klímaváltozás csak egy felfújt lufi, úri huncutság, amivel az átlagembert riogatni lehet – hiszen kánikula régen is...
Új, jelzőlámpás gyalog-átkelőhely épült a Fő úton
Az új zebra nemcsak a gyalogosok átkelését segíti, hanem a Fő út átmenő autóforgalmának csökkentését is szolgálja.
Korszerűsítik a közvilágítást
Elkezdődhet a közvilágítási rendszer felújítása, miután megindulhat a közbeszerzési eljárás a kivitelezést végző cég kiválasztására – tájékoztatott Szlahó Csaba polgármester.
„Mintha lökne az Úristen, hogy menj, neked most ott van dolgod”
Tizennyolc év után, a július 5-én megtartott búcsú istentiszteleten elköszönt a vecsési evangélikus közösségtől Heinemann Ildikó, és Cegléden folytatja tovább a szolgálatot. A templom falain túl mentálhigiénés szakemberként, gyászfeldolgozóként is tevékenykedő lelkésszel az elmúlt közel két évtizedről, a személyes veszteségéről és a közösségben rejlő megtartó erőről is beszélgettünk.
Újjáéled a szabadtéri színpad
Tavaly volt hetven éve, hogy felépült a Jókai utcai szabadtéri színpad. A létesítmény állaga napjainkra jelentősen leromlott, pedig egy korfontos helyszíne volt Vecsés kulturális életének. Többek között ezért is döntöttek a felújítása mellett. A részletekről Szabó Attila önkormányzati képviselő, a munkálatokat felvállaló Városi Nemzeti Szövetség Egyesület (VNSZ) elnöke számolt be lapunknak.
„Olyan jövőre van szükség, ahol az egészségügy nem teher, hanem nemzeti érték”
Semmelweis-napi ünnepséget tartottak június 26-án a Telepi úti szakorvosi rendelőintézetben. Ez volt a 28. alkalom, hogy közös ünneplésre gyűltek össze a vecsési egészségügy dolgozói. Az eseményen köszöntőt mondott Balajti István országgyűlési képviselő és Szlahó Csaba polgármester. Az elmúlt időszak fejlesztéseit dr. Szarvas Tibor intézményvezető értékelte, majd átadták a szakmai elismeréseket az ágazat dolgozóinak.
Hatvan éve ballagtunk…
Idén ünnepeltük az általános iskola befejezésének 60. évfordulóját. 1966-ban három osztály végzett, közel 130 diák ballagott, csak itt, a mostani Andrássyban. Igaz, a Halmisok is ide jártak akkor. Most talán három iskolából jöhetne össze ez a létszám.
Több mint hatszázan moziztak a Dózsa György úti sportpályán
Nagy sikerrel zárult a július 16-ai ingyenes szabadtéri filmvetítés, ahol a Hogyan tudnék élni nélküled című magyar filmet tekinthették meg az érdeklődők.
Faültetési akció: augusztus 3-áig lehet jelentkezni
Vecsés Város Önkormányzata 2026. évben is meghirdeti őszi faültetési akcióját, városunk közterületeinek szépítése céljából. Azon lakosok számára, akik vállalják, hogy a városképet rontó, kiöregedett, kiszáradt fákat saját ingatlanjuk előtt a közterületen kivágják, vagy a fával nem rendelkező közterületet szeretnék faültetéssel szebbé tenni, és a faültetéssel járó munkálatokat elvégzik, az önkormányzat környezetbe illő díszfa csemetét biztosít.
Sissi titkai és Kő-Varázs-Műhely a Káposztafeszten
A hagyományos ízek és a színpadi produkciók mellett idén két különleges – és természetesen ingyenesen látogatható – külső helyszínnel gazdagodik a Vecsési Káposztafeszt programja.
A lakosság tudatosságán is múlik a sikeres szúnyoggyérítés
Bár a mögöttünk álló aszályos téli és tavaszi időszak egyelőre nem kedvezett a vérszívók szaporodásának, a Noxius Kft. szakemberei már március végén megkezdték az ismert vecsési szúnyogtenyésző helyek feltérképezését. A cég vezetőjével, Kőszegi Dániellel a Vecsési Családi Napon beszélgettünk, ahol ingyenes szúnyoglárva-irtó szert is osztottak lakosságnak.
„Ez a rendezvény valódi szeretetből születik”
A XIV. Bálint Ágnes Mesefesztivál részleteiről Méhész-Matus Eszterrel, a fesztivál egyik szervezőjével beszélgettünk, aki elmondta, hogy a korábbi évek mesés témái után az idei fesztivál középpontjába az egészséges életmódot állították.
Valami régi, valami új
Május utolsó hétvégéjére, egyben gyereknapra esett a sokunk által várt és már országszerte nagy népszerűségnek örvendő Bálint Ágnes Mesefesztivál. Az égiek is tenyerüket dörzsölve készültek erre a két napra, mert tökéletes idővel örvendeztették meg a nagyközönséget.
Átadták Vecsés első szökőkútját
Június 12-én ünnepélyes keretek között avatták fel Vecsésen a Generációk kútját, amely a város első szökőkútja. A Dózsa György úti Alapellátási Központ előtt látható, szoborral díszített alkotást Szórádi Zsigmond köztéri szobrászművész készítette el.
Főzőverseny és rock and roll a III. Vecsési Családi Napon
Harmadszor rendezték meg a Vecsési Családi Napot, amely néhány évvel ezelőtt Szárnyal a Halmy néven vált ismert és kedvelt rendezvénnyé a Halmi telepi lakók körében. Bár az esemény mára kinőtte korábbi kereteit, de megőrizte eredeti célját: egy napra összehozni a helyi lakosokat, hogy jól érezzék magukat. A rendezvény részleteiről Czibolya Zoltán főszervezővel beszélgettünk.
Június 4. a nemzeti összetartozás napja
Bárhol is éljen magyar a világban, összeköt bennünket a közös múlt, a közös nyelv, a közös szív. A nemzeti összetartozás napjána mi is kifejeztük, hogy együvé tartozunk. Június 4. emlékeztet bennünket arra, hogy a magyarság nem pusztán földrajzi határokhoz kötött, hanem lélekben, nyelvben, kultúrában és sorsban is összetartozik – függetlenül attól, ki a világ mely pontján él.
Elfogadták a zárszámadást
Kiszámítható gazdálkodás mellett jelentős fejlesztések jöhetnek. A tavalyi év gazdasági mérlegéről és a tervezett jövőbeli fejlesztésekről Alattyányi Istvánnal, a Gazdasági Bizottság elnökével beszélgettünk.
Elkezdődött a víztorony felújítása
A napokban felállított állványzat messziről jelzi, hogy megkezdődtek a munkálatok.
Májusfát állítottunk
A Tájház udvarán felhúzott színes, gazdagon díszített májusfa idén is közösségünk erejét és az összetartozást jelképezte, amelyet férfi tagjainkkal és barátainkkal együtt vágtunk ki, faragtunk meg és állítottunk a talpára.
A szerencse őrzői
A Bálint Ágnes Mesefesztivál szervezői az idei rendezvényhez kapcsolódóan is meghirdették a meseíró pályázatot, melynek eredményhirdetését a rendezvény második napján tartják. Mielőtt azonban megismernénk az új győzteseket, idézzük fel a tavalyi év fődíjas írását. Az alábbiakban Vajda Noémi meséjét olvashatják.
Huszonhárom éve a népzene szolgálatában
Rangos elismerést vehetett át a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségétől (KÓTA) Katonáné Gergely Tünde, a Balla Péter Népdalkör Hagyományőrző Egyesület elnöke, aki 23 éve egyengeti a csoport útját. A népdalkör vezetőjével múltról, háttérmunkáról és a jövő terveiről is beszélgettünk.
A kitelepítés az Andrássy iskola naplóinak tükrében
„Szép, jó magyar emberek voltak, mint minden sváb.” - Képzeljük el a magyar történelmet és kultúrát a svábok, a cipszerek, a szászok és a hienzek nélkül! Képzeljük el, hogy nincs Erkel Ferenc, Gárdonyi Géza, Liszt Ferenc, Kós Károly, Márai Sándor vagy Puskás Öcsi! Hogy nincsenek azok a százezrek, akik mind hozzátettek valamit ehhez az országhoz, ahhoz a szóhoz, hogy magyar!
Meséld el mindenkinek
Nyolcvan éve volt a hazai németség szülőföldről való elűzetése.
Ötleteket várnak a Présház utcai játszótér megújításához
Vecsés Város Önkormányzata felújítja a Présház utcai játszóteret, amelynek kialakításához szeretnénk a gyermekek ötleteit és javaslatait is bevonni. Várjuk vecsési óvodások és iskolások elképzeléseit a játszótér hangulatával, témavilágával és eszközeivel kapcsolatban.
Indul a jelentkezés a főzőversenyre
Örömmel értesítjük a gasztronómia kedvelőit, hogy megkezdődött a jelentkezés az idei Vecsési Káposztafeszt egyik legnépszerűbb eseményére, a hagyományos főzőversenyre.
Labdarózsás hírek
Erdélyiek találkozója a Reménység szigeten.
Önkormányzati segítség a szúnyogok elleni védekezéshez
A tavaszi felmelegedés és a csapadékosabb napok hatására a szúnyogok is éledezni kezdtek. Az önkormányzat idén is a biológiai szúnyoggyérítést helyezi előtérbe, és a lakossági védekezéshez is hatékony segítséget nyújt: esővízgyűjtőkhöz való szúnyoghálókat és a lárvairtáshoz szükséges speciális környezetbarát anyagot osztanak ki június 6-án, a Vecsési családi napon.
Nyolcvan éve történt a svábok tragédiája
Koszorúzással, szentmisével és történelmi előadással emlékeztek meg a vecsési németek 1946-os kitelepítéséről.
Falfestmény helyett fényfestés díszítheti a víztornyot
A korábbi tervekkel ellentétben modern fényfestéssel tenné látványosabbá a víztorony külsejét az önkormányzat.
III. Vecsési Családi nap
2026. június 6. - Dózsa György úti focipálya
Átvette képviselői mandátumát Balajti István
Az ünnepélyes eseményt a városháza dísztermében tartották április 24-én, ahol jelen voltak a választókerület településeinek polgármesterei is.
XIV. Bálint Ágnes Mesefesztivál
2026. május 30-31.
„A költészet megnyitja az ember lelkét”
Április 18-án rendezték meg a városi vers- és prózamondó verseny döntőjét.
Teherautónyi szeméttől szabadult meg a város
Közel száz önkéntes vett részt az önkormányzat április 18-ai szemétszedő akcióján, hogy megtisztítsák a Kakucsi utat és környékét. A munkájuk eredményeként több mint egy teherautónyi hulladék gyűlt össze.
Német Nemzetiségi Óvodatalálkozó – Ungarndeutsches Kindergartentreffen
Intézményünk az idén is nagy lelkesedéssel megszervezte március 28-án, szombat délelőtt 10 órai kezdettel a Német Nemzetiségi Óvodatalálkozó rendezvényét a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola aulájában. E hagyományőrző rendezvény megléte számunkra igazi büszkeség, hiszen immár 26 éve szorosan összefonódik óvodánk nevével és történetével.
A vecsési 48-asok nyomai a Nagyvilágban II.
A vecsési 48-asok nemcsak 1848-1849 dicső napjaiban írták be nevüket a történelembe, hanem utána is. Következzék egy kis kitekintés arról, hogy ki mit tett a 48-as szerepe után.
Felújítják nemzeti nagyjaink mellszobrait
Pályázati támogatás bevonásával újítaná fel az önkormányzat a Megmaradás téren felállított mellszobrokat – mondta el Szlahó Csaba polgármester a Williams Televíziónak.
XIV. Bálint Ágnes Mesefesztivál – Meseíró pályázat 2026
Idén is megszervezzük Meseíró pályázatunkat. További részletek hamarosan!
Elkészült a Lanyi Tanuszoda
Pont került az elhúzódó beruházás végére: március 23-án 13 órakor ünnepélyes keretek között átadták a Lanyi Tanuszodát. Az eredeti elképzelések szerint 2023 év elejére készülhetett volna el a létesítmény, de a 2021. november eleji alapkőletétel és az átadási ceremónia között végül több mint négy év telt el.
Kitelepített sváb honfitársaink tragédiájára emlékezünk
Tisztelettel meghívjuk Önt és családját a 2026. május 10-én (vasárnap) tartandó emlékmisére és találkozóra, melyen a vecsési svábok kitelepítésének 80. évfordulójára emlékezünk.
Tájékoztató az óvodai beiratkozásról
Vecsés Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Szülőket, hogy városunkban az önkormányzati fenntartású óvodákba a 2026/2027. nevelési évre történő beiratkozás időpontja: május 4. és 5.,...
Kukorik és Kotkodák népesítették be április 5-éna Bálint Ágnes Emlékház udvarát!
Nagyszerűen sikerült Húsvéti Látogatói Napunk, amely azért is volt különleges, mert együtt ünnepeltük Kukori és Kotkoda, valamint az Elvarázsolt egérkisasszony jubileumát. E történetek mentén szerveztük a játékokat – hogy a gyerekek megismerjék e régi meséket, a szülők pedig talán leporolják otthon a köteteket.
Mérföldkő az autista gyermekek nevelésében
2024 tavaszán egy különleges intézmény nyitotta meg kapuit Vecsésen: a Vecsési Mosolyország Óvoda második telephelyén elindult a sajátos nevelési igényű, azon belül is az autista gyermekek nevelésére specializálódott Kék Madár csoport. A telephely csoportvezetőjével, Hazafi Évával beszélgettünk az Eötvös utcai épület falai között zajló munkáról.
A vecsési 48-asok nyomai a Nagyvilágban I. – (Részletek A vecsési 48-asok című könyvből)
A vecsési 48-asok nemcsak 1848-1849 dicső napjaiban írták be nevüket a történelembe, hanem utána is. Következzék egy kis kitekintés arról, hogy ki mit tett a 48-as szerepe után.
Majális
Vecsés Város Önkormányzata családi rendezvényt szervez a felsőtelepi lakótelep játszóterén. Időpont: 2026. május 1.
53 év a színpadon: Kortye Vilmos és a vecsési rocktörténelem
„Amikor megalapítottam a Dinosaurus Band zenekart, nem gondoltam volna, hogy 53 évig fogunk zenélni” – mondta beszélgetésünk elején Kortye Vilmos, a vecsési könnyűzenei élet úttörője, a William’s Televízió tulajdonosa. Három aktív zenekar alapítójaként ma is telt házas koncertekkel bizonyítja, hogy a régi idők zenéi fölött nem járt el az idő.
A matek beköltözött a Petőfi folyosóira
A matematika mindenkiben hagy valamilyen nyomot: van, aki mosolyogva, más inkább fintorogva emlékszik vissza a tanórákra. De mi lenne, ha a matek élmény lenne – játék, felfedezés, közös öröm? A Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium idén először pontosan ezt tette: a matematika kilépett a tantermekből, és birtokba vette az iskola folyosóit.
Itt a tavasz, szépül a város
Bár legtöbbször a háttérben maradnak, munkájuk eredményével lépten-nyomon találkozhatunk a vecsési közterületeken. Nagy Évával, a helyi zöldfelület-kezelési csoport vezetőjével beszélgettünk az aktuális tavaszi feladatokról, a város szépítéséről és az örökös kihívást jelentő köztisztasági állapotokról.
Éledezik a természet, közeleg a szúnyogszezon
Ahogy a nappalok hosszabbodnak és a hőmérséklet tartósan tíz fok fölé kúszik, a természet látványos ébredésnek indul. A rügyfakadás és a madárcsicsergés mellett azonban van egy kevésbé várt velejárója is a tavasznak: megkezdődik a szúnyogok életciklusa is. A védekezést már most, a kertek rendezésekor érdemes elkezdeni.
Nemzeti ünnep
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a Petőfi téren az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulója alkalmából.
A városi ünnepség március 15-én délelőtt 10 órakor kezdődött a...
„Fessük át” együtt a víztornyot!
Vecsés egyik meghatározó szimbóluma a város központjában lévő víztorony, amelyet a DPMV Zrt. 2026 első félévében teljeskörűen felújít. A rekonstrukció során nemcsak műszakilag, hanem esztétikailag is megújul a létesítmény: az önkormányzat szeretné, ha a torony új festése méltó módon díszítené Vecsés látképét az elkövetkező években.
Vecsési nagytakarítás
Időpont: 2026. április 18. 9:30-tól 14 óráig
Megérkeztek a konténerek az Arany János utcába
Amint arról lapunkban többször is olvashattak, az önkormányzat öt csoportszobás új óvodaépület kivitelezését tervezi a Bálint Ágnes Óvoda Toldi utcai elavult, rossz műszaki állapotú épülete helyett. A munkálatok idején az Arany János utcában, az egykori posta helyén kialakított, korszerű konténeróvoda nyújt ideiglenes, de minden igényt kielégítő otthont a gyerekeknek.
Ismét a borosgazdáké volt a főszerep
A Grassalkovich iskola aulája adott otthont a március 14-én a 19. alkalommal megrendezett Vecsés Városi Borversenynek. Bár most is a helyi jelentkezők voltak többségben, a környékbeli települések borászai is megmérettették nedűiket a versenyen, ahol természetesen idén is gazdára talált a Vecsés Város Bora cím.
Tojásfutás
Időpont: 2026. április 6., húsvéthétfő
Helyszín: Vecsési Tájház – Heimatmuseum Cím: Jókai Mór utca 6.
Kezdődhetnek a kerti munkák! De hogyan?
Itt a tavasz, éled a természet, lassan el kell kezdeni megtervezni a tavaszi munkafolyamatokat. De felmerülhet sok kérdés, vajon mi a legfontosabb, mi a helyes sorrend a munkálatok során, mikor-mit kell csinálni a talajelőkészítéstől a szerszámok átnézésén át a kert tisztítástól kezdve a metszésekig.
Vecsésen nemcsak működik, fejlődik is az egészségügyi ellátás
A „Sportos és egészséges város” program Vecsésen nem csupán egy jól csengő szlogen, hanem kézzelfogható beruházásokat jelent – a sport mellett – az egészségügy területén: az elmúlt évben a legmodernebb diagnosztikai eszközöktől az épület külső szigeteléséig számos fejlesztés történt a szakorvosi rendelőben.
Hazatérés
„Az összetartás, a becsület és a jószívűség azok a tulajdonságok, amelyek a családot megőrzik.” (A kórházalapító Halmi Deutsch Sándor végrendeletéből, 1909)
Színes foltok a szürke időben – körbejártuk a vecsési kampányrajtot
„Hát így kezdődik el” – Théoden király szavai jutottak eszünkbe, amikor február 21-én reggel megérkeztünk a vecsési piactérre. Az idézet a Gyűrűk Ura: A két torony című filmben, a Helm-szurdoki csata kezdetén hangzik el. Míg Peter Jackson méltán népszerű filmjében Szarumán orkserege csapott össze Rohan népével, addig Vecsésen szerencsére nem volt ilyen drámai a helyzet, „csak” a 2026-os országgyűlési választás kampánya indult el, az egyéni képviselőjelöltek pedig reggel nyolctól gyűjtötték az ajánlásokat a piacon.
Márciusban elkészülhet az új BMX pálya
A Vecsési Tájékoztató korábbi lapszámaiban már olvashattak róla, hogy új elemmel, egy BMX freestyle pályával bővül a Göci néven ismert vecsési szabadidőpark. A pálya megépítésére az önkormányzat az Aktív Magyarország Program részeként meghirdetett Országos Bringapark Program pályázatán nyert bruttó 40 millió forint támogatást.
Egy megérdemelt elismerés volt
Az adventi időszak kiemelkedő kulturális eseménye a Vecsési Hagyományőrző Egyesület –Musikverein Wetschesch hangversenye. A kettős hangverseny első előadásán az egyesület elnöke, Fazekas József - a VHZ oklevelén és emlékérmén túl – elnyerte a Landesrat Gold kitűzőt 50 éves fúvószenei munkásságának elismeréséül. A díjat az első koncert elején Kaszás Sándor, a Landesrat fúvószenei szekciójának elnöke adta át.
Tájékoztatás veszélyes hulladékok díjmentes leadásáról
Időpont: 2026. március 21., szombat 8–14 óra között
Helyszín: Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft. Vecsés, Széchenyi út 141. szám
Biztos alapokon áll Vecsés költségvetése
A februári képviselő-testületi ülés legfontosabb napirendi pontja az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló rendelet elfogadása volt.
Felhívás helyi vállalkozóknak – készülünk a XXIV. Vecsési Káposztafesztre!
Javában tartanak az előkészületek a XXIV. Vecsési Káposztafesztre. Vecsés Város Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat 2025. szeptember 26-27-én ismét megrendezi a város legnagyobb tömeget vonzó gasztronómiai, hagyományőrző rendezvényét az Epresben.
Farsang az Andrássyban
Jelmezes felvonulás, sok-sok játék, buli, móka és kacagás – így zajlott a farsang az Andrássy iskolában.
Emlékezzünk együtt március 15-én!
Vecsés Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város lakosságát az 1848. március 15-ei Forradalom és Szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre. A rendezvény helyszíne és időpontja: Vecsés, Petőfi tér, március 15. 10 óra.
Hungarikum lett a vecsési savanyú káposzta
Egyedülálló minőségét a generációkon átívelő ősi sváb receptúrák és a kiváló helyi alapanyagok garantálják.
Vecsésről a Magyar Tudományos Akadémiára
Milyen egyszerű feltenni valamit „töltőre”, milyen jó érzés magyar világmárkáról beszélni, és milyen nagyszerű és reménykeltő a csillagos ég! Három ember. Három nagy életút. Három rövid, de remélhetőleg gondolatébresztő életrajzocska minderről.
Rocktól a szimfonikusokig: a zene határozta meg a kultúra hete programsorozatát
A Bálint Ágnes Kulturális Központ idén is a Kultúra Hete című rendezvénysorozatával indította el az új évet. A programok sokfélék voltak, de a zene univerzális nyelvén keresztül egységgé fonódtak össze.
Lakossági adatfelvételeket hajt végre a KSH
A Központi Statisztika Hivatal (KSH) a korábbi évek gyakorlatai szerint önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre Vecsésen.
Hazatérés
A Halmy család hagyatékából nyílt kiállítás a könyvtárban.
A megnyitón Kiss Gábor, a Vecsési Honismereti Kör elnöke köszöntötte a megjelenteket, külön kiemelve az Ausztriából érkezett...
Megújul az Andrássy iskola
A Monori Tankerületi Központ 358 503 500 forint támogatást nyert a Széchenyi Terv Plusz Program keretében meghirdetett Köznevelési infrastruktúra fejlesztése című pályázaton. Az elnyert összeget a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola infrastrukturális fejlesztésére fordíthatják, a beruházás a Magyar Kormány és az Európai Unió támogatásával valósul meg.
Szalagavató a Petőfi gimnáziumban
A december nálunk nem csak adventi készülődésről, nem csak karácsonyvárásról, hanem végzős gimnazistáink szalagavató ünnepségéről is szól. Egy tavalyi kezdeményezés nyomán a két végzős osztály két külön napon tartotta az ünnepet – így minden tanuló több vendéget hívhatott, és az egész este róluk szólt. Meghitt, családias légkörben zajlott le a két rendezvény.
Változott a helyi buszjárat menetrendje
Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – eleget téve a helyi buszjáratot igénybe vevőktől beérkezett kérelmeknek – arról döntött, hogy változtat a menetrenden, és a járatok...
Adventi ablakok
Az adventi ablakok szokása még a nyolcvanas évekbe nyúlik vissza Németországba. Magyarországon körülbelül tíz éve kezdett elterjedni. Azóta számos településen karácsonyváró hagyománnyá vált, mindenütt kicsit más formában.
Kitüntetéssel búcsúzott Vecséstől Méhész Matus Eszter
A Pest Vármegyei Népművelők Egyesülete rangos szakmai elismerésben részesítette Méhész-Matus Esztert, aki a Bálint Ágnes Kulturális Központ (BÁKK) munkatársaként hosszú évekig formálta Vecsés közösségi életét. A kitüntetés nemcsak az eddigi munka elismerése, hanem egy korszak lezárásának is tekinthető: Eszter tavaly év vége óta már a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ igazgatójaként folytatja pályafutását.
Lakossági fórumot tart Vecsésen a Mi Hazánk Mozgalom
Minden érdeklődőt szeretettel vár április 19-én a Mi Hazánk Mozgalom vecsési szervezete. Az esemény házigazdája Szabóné Papp Klára, a párt országgyűlési képviselőjelöltje.













































































































