Február 7-én ismét egy remek előadással örvendeztette meg közönségét az Andrássy iskola Színe-Java színjátszó köre.
A Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskolában közel három évtizedes hagyománya van a diákszínjátszásnak. Az elképzelés, hogy a magyar kultúra napjához kapcsolódva rendezzenek magyar írók regényéből színdarabokat, 1998-ban született meg, és az elmúlt 27 évben többek között olyan nagysikerű műveket vittek színpadra, mint a Légy jó mindhalálig (Móricz Zsigmond), Lúdas Matyi (Fazekas Mihály) vagy éppen a Geszti Péter által feldolgozott Dzsungel könyve című musical. A majd három évtizede tartó hagyomány csak a koronavírus-járvány idején tört meg, de a pandémia lecsengésekor a színjátszó csoport a korábbi években megszokott lelkesedéssel vágott bele a folytatásba. Idén Nógrádi Gábor: A bátyám zseni című regényéből készült színdarabot mutatták be.
A Színe-Java színjátszó csoport tagjai Veszprémi Klára iskolaigazgató kezei alatt csiszolódnak amatőr művészeti együttessé. A színjátszó csoport vezetője forgatókönyvet ír, megrendezi a darabot, és ha éppen arra van szükség, akkor mondatról mondatra tanítja be a szöveget a színjátszóknak. A diákok az iskolai hétköznapok üdítő színfoltjaként emlékeznek a próbákra, hiszen leginkább a jó hangulat és nevetés jellemzi ezeket az alkalmakat.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is Nógrádi Gábor egyik kötetéből készült a színdarab. Veszprémi Klára elmondta, bár elsőre nem győzte meg „A bátyám zseni” című regény, de az egyik diákja annyira lelkesedett a könyvért, hogy végül mégis ezt választotta.
– Amikor először olvastam a regényt, annyira nem fogott meg, de a forgatókönyv írása közben egyre jobbnak találtam. Végül magát a darabot is nagyon megszerettem, és a végére úgy éreztem, talán még jobban is tetszik, mint a tavalyi – árulta el a Veszprémi Klára.
A felkészüléssel kapcsolatban elmondta, bár szorította őket az idő, nagyon aprólékos munkát végeztek a próbákon. Eleinte heti egyszer jöttek össze, aztán átálltak a heti két alkalomra.
– Minden, ami látható és hallható a darabban, azaz a mozgást és a beszédet úgy tanulják meg, hogy megmutatom és elmondom nekik. Az ügyesebbek hozzá tudják tenni a saját karakterüket, amit ha kell, akkor még tovább formálunk. Ez egy nagyon összetett és részletes munka. Eleinte azért izgultam, mert több diáknak is ez volt az első fellépése, és nem ismertem még a képességeiket. A vége előtt nagyjából másfél hónappal éreztem, hogy megnyugodhatok, mert összeállt a darab.
A jövővel kapcsolatban megtudtuk, éppen egy generációváltás zajlik a színjátszó csoportban, a korábbi tagok közül többen elballagtak, és vannak, akik idén fejezik be általános iskolás tanulmányaikat. Bár jelentkezőből nincs hiány, ha elmegy a csoport gerince, akkor nehéz lesz őket pótolni. További nehézség, hogy csak menetközben derül ki, melyik diák alkalmas igazán a színjátszásra.
A szereplőknek természetesen idén is jár jutalom – tudtuk meg. Megkapják az előadásról készült felvételt, és az elmúlt évekhez hasonlóan idén is vendégül látja őket Szlahó Csaba polgármester egy pizzázásra. Szerveznek egy beszélgetős délutánt is, ahol palacsintázás közben oszthatják meg egymással, milyen élményeket szereztek a próbák és az előadások alatt.
Mindezek után el is kezdődnek az új forgatókönyv előkészületei, mert a gyerekek már most igénylik a közös munkát.
– Annyira lelkesek, hogy az előadás utáni napokban már arról kérdezősködtek, mikor folytatódik a színjátszó kör, mikor lesznek újra próbák – mondta nevetve Veszprémi Klára. Ettől nagyobb elismerés pedig aligha létezik egy pedagógus munkája iránt.
Szereplők: Ágoston Botond, Akbas Sumeyye, Bakos Balázs, Börzsei Lili, Buza Emília, Faragó Levente Attila, Fejér Rozina Réka, Fekete Flóra, Fekete Zsigmond, Jakab Jónás, Jós Péter Andor, Kovács Márton,Kővári Gréta, Monoki Sándor, Nagy Sarolta Éva, Pintér Zselyke Lenke, Piri-Cser Tamara, Radnóti Lili, Rozs Lilla Zsófia, Sipos Anna, Varga Réka.
A darab forgatókönyvét írta és rendezte: Veszprémi Klára igazgatónő, a színjátszókör vezetője.
Az átvezető zenéket Kerepesi László, a vecsési zeneiskola tanára szerezte és játszotta el. Zenei vezető: Rainer-Micsinyei László.
Koordinátor: Csorba Lászlóné; a díszletrendező segítői: Bari Zsombor, Horváth Ádám, Szabó Dániel, Zelenyánszki Sára, Nagy Krisztina, Kollár Vilmos, Popovics Kevin, Balogh Kamilla, Szántó-Serege Réka, Kató Patrícia, Szomolya Balázs.
Díszlettervező: Horváth Zoltán, Markos László, Szász Ferenc.
Hang és fénytechnika: Nagy Richárd, Kenyó Andrea, Enyedi Gábor.
Varga Norbert