Decemberben hatodik alkalommal rendezték meg a Vecsési Angyal Napot, amely célja, hogy egyetlen vecsési gyermek se maradjon ajándék nélkül karácsonykor. A rendezvény lényege, hogy az óvodák és az iskolák pedagógusai, illetve a családsegítő munkatársai által javasolt gyerekek levélben írják meg személyes kívánságaikat az angyaloknak, akik ezeket igyekeznek teljesíteni. A jótékonysági program elsősorban az óvodás és a kisiskolás korú gyerekeknek szól, de ha van kisebb vagy nagyobb testvér a családban, akkor természetesen ők is kapnak ajándékot. Bármelyik segítőszándékú lakó, de akár cég is beállhat angyalkának, az egyetlen feltétel, hogy idejében jelentkezzenek a szervezőknél.
Az esemény megálmodója és főszervezője, Kortye Katalin elmondta, az első Vecsési Angyal Nap óta megduplázódott a megajándékozottak száma. Hat évvel ezelőtt hatvan fővel indult a rendezvény, legutóbb pedig 138 vecsési gyermek karácsonyi kívánságát váltották valóra a segítőszándékú angyalok. Örömteli, hogy a gyerekekkel együtt az ajándékozók száma is évről évre növekszik, ami azt mutatja, hogy sok önzetlen ember él a városban. A kezdeményezést Vecsés önkormányzata is támogatja.
A támogatók jóvoltából többféle újdonság is várta a gyerekeket és kísérőiket a Grassalkovich iskola aulájában megtartott rendezvényen. Ilyen volt például a teljesen ingyenes büfé, ahol a süteményeken és üdítőkön kívül frissen sült palacsintát is lehetett kérni. Vidám fotók készültek a szelfifalnál, volt tombola és színpadra lépett egy hatalmas fehér bundájú mackó is, akit imádtak a gyerekek. A Monori Rendőrkapitányság ajándékcsomagokkal segítette a rendezvényt, a Gondozási Központ nyugdíjasai pedig egy-egy szép üzenettel kedveskedtek a gyerekeknek.
Kortye Katalin elmondta, a Vecsési Angyal Napot vele azonosítják, de a háttérben nagyon sokan dolgoznak a rendezvény sikeréért.
– Pedagógusok, szülők, önkéntes segítők összehangolt szervezésére volt szükség, hogy minden zökkenőmentes legyen. Nagyon sokan jelentkeztek angyalkának, olyanok is voltak, akik már előre jelezték, a következő alkalommal is számíthatunk rájuk. Bár hosszú és olykor igen kimerítő a szervező munka, a rendezvény napján tapasztalható hangulat, a meghittség és a gyerekek öröme mindenkinek sokat ér és kárpótol az elmúlt hónapok nehézségeiért, ezért biztosan mondhatom, hogy idén decemberben is lesz Vecsési Angyal Nap – összegzett Kortye Katalin.
Szöveg és kép: Varga Norbert