Tavaly volt hetven éve, hogy felépült a Jókai utcai szabadtéri színpad. A létesítmény állaga napjainkra jelentősen leromlott, pedig egy korfontos helyszíne volt Vecsés kulturális életének. Többek között ezért is döntöttek a felújítása mellett. A részletekről Szabó Attila önkormányzati képviselő, a munkálatokat felvállaló Városi Nemzeti Szövetség Egyesület (VNSZ) elnöke számolt be lapunknak.

Szabó Attila elmondta, hogy tudomása szerint az országban már csak három hasonló szabadtéri színpad található. Véleménye szerint napjainkban újra divatba jöttek szabadtéri filmvetítések, reneszánszukat élik a kertmozik, amelyekről az ő korosztálya is számos szép emléket őriz.

– A filmvetítéseken túl számos egyéb rendezvény, például koncertek, de akár óvodai és iskolai programok is szervezethetők egy ilyen helyszínen, ezért is tartottuk fontosnak a felújítást – hangsúlyozta, de talán ettől is fontosabb szempont volt, hogy a szabadtéri színpad hozzátartozik város történelméhez, és nem akarták, hogy a nagymúltú létesítmény végül az enyészeté legyen.

A felújított padsorok. Megmaradtak az eredeti tartók, csak az ülőrészeket cserélték

A felújítás ötletével a VNSZ kereste meg az önkormányzatot, a városvezetés pedig zöld utat adott, és támogatta az egyesület elképzeléseit. A VNSZ az idei költségvetését teljes egészében erre a célra fordította, először a nézőtér padjait újították fel, a következő ütemben a színpadot szeretnék rendbe hozni. A festést és az egyéb karbantartási munkákat augusztusban, legkésőbb szeptemberben szeretnék elvégezni. Szabó Attila hozzátette, hogy ebben partner lesz Kortye Vilmos és rockzenekara is.

A harmadik ütemben a padsorok mögötti épületet – amely egykor gépteremként funkcionált – szeretnék felújítani. Ennek az állapotát ősszel mérik fel, a felújításra jövő évben kerülhet sor.

Látkép a színpad felől, háttérben az egykori gépház épülete

Szabó Attila elmondta, fontos számára, hogy a létesítmény megőrizze eredeti hangulatát, ezért igyekeznek mindent megmenteni, amit csak lehet. Például a padok felújításánál egyesével átnézték és lefestették a tartóelemeket – szerencsére csak egyet-kettőt kellett kicserélni –, hiszen azok már több generációt is kiszolgáltak. A fából készült üléseket viszont már nem tudták megmenteni, az időjárás elkoptatta őket az évek alatt. Az új ülések is fából vannak – bár a műanyag valamivel tartósabb lett volna, a magas ára miatt végül a faanyagot választották – amelyeket télire beburkolnak majd, hogy óvják az időjárás viszontagságaitól.

Szabó Attila elárulta, hogy felmerült a színpad előtti terület leaszfaltozása is, de ezt az ötletet végül elvetették. Az aszfaltozással a hely elveszítette volna az eredeti jellegét, nyáron túlságosan felmelegedett volna, és a padokat sem lehetett volna visszahelyezni.

Bár a Bálint Ágnes Kulturális Központban sokféle rendezvényt lehet tartani, a képviselő szerint vannak olyan programok, amelyek a szabadban az igaziak. Sokan vannak, akik tavasztól kora őszig szívesen járnak szabadtéri programokra, a felújított színpad erre biztosít majd egy újabb helyszínt a városban. Lapzártánk előtt szabadtéri filmvetítést tartottak a városban, a létesítmény elkészültével akár gyakrabban is lehet hasonló eseményeket tartani.

Korábban a VNSZ is rendszeresen szervezett koncerteket és egyéb rendezvényeket a Jókai utcában, ezt a hagyományt a jövőben is szeretnék folytatni. Várhatóan augusztus végén vagy szeptember elején ismét lesz Kárpátia koncert, amelyet már a megújult környezetben szeretnék megrendezni.

– Az a célunk a felújítással, hogy visszaadjuk a helyszínt a vecsési közösségnek. Használják a létesítményt a lakosok, az iskolák, az óvodák, a zenekarok, az egyesületek, egyszóval mindenki, akinek igénye van rá – összegzett Szabó Attila.

Szöveg és kép: Varga Norbert