Az adventi időszak kiemelkedő kulturális eseménye a Vecsési Hagyományőrző Egyesület –Musikverein Wetschesch hangversenye. A kettős hangverseny első előadásán az egyesület elnöke, Fazekas József – a VHZ oklevelén és emlékérmén túl – elnyerte a Landesrat Gold kitűzőt 50 éves fúvószenei munkásságának elismeréséül. A díjat az első koncert elején Kaszás Sándor, a Landesrat fúvószenei szekciójának elnöke adta át.
Ifj. Fazekas József munkásságát talán ismerjük, de az öt évtized munkásságának teljességét aligha. Ezért érdemes elolvasni a Landesrat indoklását a díj odaítéléséhez. Előtte annyit tegyünk hozzá, hogy a nagypapa és az édesapa már korszakos jelentőségű alapokat tett le, amire József építeni tudott, és társaival együtt létrehozták a hazai német nemzetiségi zene legjobb műhelyét, és lányai már a család negyedik zenész-generációját jelentik.

Olvassuk a méltatást:
„Zenei tanulmányait 1975-ben trombitán, a Vecsési Önkéntes Tűzoltó Testület zenekarában nagyapja, id. Fazekas József irányítása alatt kezdte. 1975-től tagja a Vecsési Önkéntes Tűzoltó Testület Fúvószenekarának. 1979-től hangszert váltott, és a Monori Zeneiskolában Budai Imre, majd a Kispesti Zeneiskolában Parák János tanítványaként tanult klarinéton. Sorkatonai szolgálatát a BM Központi Határőrzenekarában töltötte klarinétosként és szaxofonosként. 1992-ben Felföldi Pál tanítványaként klarinét és szaxofon szakon előadóművészi képesítést szerzett. Folyamatosan részt vett a Vecsési Önkéntes Tűzoltó Testület Fúvószenekara, majd a Vecsési Fúvószenekar tevékenységeiben. Klarinétosként részt vett a Somogyi Lajos által vezényelt Concerto Harmonico szimfonikus zenekar munkájában. 2003-ban alapító tagja volt a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület, Musikverein Wetscheschnek (VHZ MVW), melynek egyhangú szavazással 22 éve elnöke. Vezetése alatt megkereste és egységbe szervezte a vecsési fúvószenészeket. Mind zenei, mind gazdasági, mind humán téren megalapozta az egyesület működését. A Vecsési Zeneiskola tanáraival együttműködve hangsúlyt fektetett az utánpótlásképzésre a Vecsési Zeneiskola és a VHZ ütőképes ifjúsági zenekarának létrehozása érdekében. Egyházzenei műveket és hagyományos vecsési sváb dallamokat dolgozott fel, hangszerelt mind az ifjúsági zenekar, mind a VHZ fúvószenekarának részére. Szervezője és megújítója volt a régi vecsési zenész hagyományoknak. 2004-től az ő vezetésével lett tagja a VHZ a Landesratnak, vagyis a Magyarországi Német Ének Zene és Tánckarok Országos Tanácsának. 2006-ban a Landesrat szervezésében Fódi János tanítványaként fúvószenekari karmesteri vizsgát tett. Vezetése alatt négyszer nyerte meg a VHZ MVW a Magyarországi Német Fúvószenekarok Országos versenyét. 2010-ben alapító tagja volt a VHZ Bavorák Szaxofon Quintetjének, mellyel 10 éven át sikeresen örvendeztették a közönséget. Együttműködést kezdeményezett és tart fenn Vecsés testvérvárosainak kulturális szervezeteivel, a Gyergyószárhegyi Művelődési Házzal, valamint a Musikverein Neuburgweierrel. A nagycsaládot összefogva, szülők, testvérek, unokatestvérek, gyermekek már több alkalommal sikeresen képviselték Vecsést a Landesrat Familienmusik rendezvényeken. 2013-ban a Landesrat Közgyűlése a Fúvószenekari szekció alelnökévé, az északi régió vezetőjévé választotta. Ezen feladatát immáron 12 éve sikeresen végzi mind a vecsési, mind a magyarországi német fúvószene értékeinek népszerűsítése, megőrzése érdekében.”
Gratulálunk nemcsak a VT, hanem a város zeneszerető közönsége nevében is.
VT info, fotó: VHZ













