„Hát így kezdődik el” – Théoden király szavai jutottak eszünkbe, amikor február 21-én reggel megérkeztünk a vecsési piactérre. Az idézet a Gyűrűk Ura: A két torony című filmben, a Helm-szurdoki csata kezdetén hangzik el. Míg Peter Jackson méltán népszerű filmjében Szarumán orkserege csapott össze Rohan népével, addig Vecsésen szerencsére nem volt ilyen drámai a helyzet, „csak” a 2026-os országgyűlési választás kampánya indult el, az egyéni képviselőjelöltek pedig reggel nyolctól gyűjtötték az ajánlásokat a piacon.
Bár a hazai politikai formációk már jó ideje kampányüzemmódban működnek, hivatalosan február 21-én indult el az áprilisi országgyűlési választás kampánya. Ezen a napon kezdhették el az aláírásgyűjtést a jelöltek, pontosabban fogalmazva azok az állampolgárok, akik jelöltté szeretnének válni, hiszen legalább 500 érvényes támogatói aláírást kell összegyűjteniük, hogy a szavazólapra kerülhessenek. Az elmúlt választási kampányokhoz hasonlóan nagy volt a versenyfutás aznap, hiszen a jelölő szervezetek presztízskérdéssé tették, hogy kinek jön össze hamarabb a szükséges mennyiségű szignó.
Információink szerint Vecsésen – a város a Pest vármegyei 08. számú egyéni választókerület székhelye – nyolc szervezet jelezte indulási szándékát, de a reggeli órákban csak a Demokratikus Koalíció (DK), a Fidesz, a Mi Hazánk Mozgalom és a Tisza Párt jelöltje vette fel az aláírásgyűjtő íveket. Ezzel egy időben a négy párt aktivistái aláírópontokat is felállítottak a város forgalmasabb pontjain.
A tavaszi-nyári napokhoz képest ilyenkor még csak fél gőzzel üzemel a piac. Ugyan a jégpályát már elkezdték bontani, de még mindig jó nagy helyet kiharap a térből, részben emiatt, másrészt az évszak miatt is kevesebb az árus a vecsési agorán, de vásárlók is jóval kevesebben érkeznek, mint egy kellemes tavaszi vagy nyári napon. A szürke időben színes foltok hívják fel magukra a figyelmet az elárusító standok között: két kék, egy zöld és egy narancssárga tábla jelzi, hol várják a pártokkal szimpatizálók aláírásait. Kígyózó sorokról nem tudunk beszámolni, de azért mindenhova érkeznek szimpatizánsok, nagyjából az országos erőviszonyoknak megfelelően.

A Demokratikus Koalíció pultja mögött az élénk kék széldzsekit viselő Hanek Gábor fogadta az aláírókat. A képviselő, aki a tavalyelőtti önkormányzati választáson listáról került be a vecsési testületbe, ezúttal már az országgyűlési mandátumért szeretne indulni.
– Bízom benne, hogy békés mederben zajlik le a kampány, az itt indulók nem egymással foglalkoznak, és nem lesznek negatív dolgok. Viszont országos szinten már szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Nagyon messze van még a vége, és attól tartok, hogy akár atrocitások is előfordulhatnak – felelte azzal kapcsolatban, hogy milyen kampányra számít.
De mit üzen a pártja a helyi választóknak? – tettük fel a kérdést, mire Hanek Gábor elmondta, „DK nélkül nincs baloldal, és baloldal nélkül nincs Parlament”. Hozzátette, hogy az önkormányzati üléseken szakmai szempontok szerint döntenek és nem pártérdekek mentén, ez részéről akkor is így lesz, ha áprilisban bejut a Parlamentbe. Az egyik legfontosabb kérdésnek a közbiztonság helyzetét tartja, mandátumszerzés esetén egyebek mellett azért dolgozna, hogy minden településen legyen rendőr, és éjszakánként nagyobb legyen a rendőri jelenlét a választókerület településein.

A DK közvetlen szomszédságában a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje és aktivistái gyűjtötték az aláírásokat. A párt jelöltje, Szabóné Papp Klára is ismerős arc a helyi közéletben, négy évvel ezelőtt is ő volt a párt országgyűlési képviselőjelöltje, 2024 óta a Pest Vármegyei Közgyűlés tagja, férje pedig önkormányzati képviselő Vecsésen. Hanek Gáborral ellentétben ő helyi szinten is durva kampányra készül.
– Nagyon mocskos kampányra számítok, olyanra, amilyen eddig még nem is volt a történelemben. Bár igyekeztünk, de ezekre a helyzetekre nehéz előre felkészülni, hiszen nem tudhatjuk pontosan, hogy mire számíthatunk – válaszolta kérdésünkre.
A Mi Hazánk Parlamentbe jutásával kapcsolatban elmondta, azért tartja fontosnak, mert a párt lehet a mérleg nyelve a következő ciklusban. Meglátása szerint nem vezet jóra, ha valamelyik politikai erőnek kétharmados többsége van, kell, hogy legyen valamilyen fék a rendszerben, és ezt a szerepet szeretné betölteni a Mi Hazánk. A vármegyei közgyűlésben is ennek megfelelően politizál, bármelyik oldal elképzelését hajlandó támogatni, ha egyetért vele, és jó célt szolgál. Fontosnak tartja, hogy az agglomeráció további telítődését megfékezzék, a társasházak és az ipari létesítmények építésének is gátat szabna. Bár az utóbbiakra szükség lenne Gyömrőn, hogy a város adóbevételei emelkedjenek, Vecsés és környéke ebből a szempontból szerinte már túltelítődött.

A Fidesz pultjánál helyi önkormányzati képviselők és a polgármester is segítette az aláírásgyűjtést. A párt jelöltje, a legutóbbi választáson mandátumot szerző Szűcs Lajos is a helyszínen volt és válaszolt a kérdéseinkre. Elmondta, hogy tisztességtelen kampányra számít, amit arra alapoz, hogy működik egy megtévesztő tartalmakat közlő oldal, ahol már most folyamatosan gyalázzák őt és a politikai közösségét.
– Ez a nyolcadik kampányom, és mindig az itteni ügyekkel foglalkoztam, nem a jelölt ellenfeleimmel. Ha olyan támadások érnek bennünket, mint amilyenek már értek, akkor megtesszük a szükséges intézkedéseket. Az említett esetben is megtettük már a rendőrségi feljelentést – mondta. A gyalázkodó tartalmakat közlő oldalt azonban nem nevezte meg.
Szűcs Lajos elmondta továbbá, hogy egy normális országban szeretne élni, ahol béke van, a gazdaság fejlődik, az emberek pedig élhetik az életüket. Ezért fog dolgozni, amennyiben megkapja a bizalmat a választóktól. A választókerületben azt szeretné elérni, hogy megfelelő életkörülmények legyenek, ami szerinte magában foglalja a közlekedés, az infrastruktúra, a közintézmények, az oktatás és az egészségügy rendezettségét.

A Tisza pultjánál csak egy rövid ideig láttuk a párt jelöltjét, Balajti Istvánt, akinek ugyanazokat a rövid kérdéseket szerettük volna feltenni, mint a többieknek. Éppen indulni készült, amikor odaléptünk hozzá, de érdeklődésünket megköszönve azt válaszolta, hogy nem szeretne nyilatkozni, ezért a kérését tiszteletben tartva útjára engedtük.
A piac környékén néhány járókelővel is szóba elegyedtünk. Voltak, akik már leadták a támogató aláírásukat, mások pedig arról számoltak be, hogy jó szívvel egyik párt jelöltje mellé sem tudják majd behúzni az ikszet április 12-én. Abban mindenki egyetértett, hogy az országosan tapasztalható gyalázkodó kampány – amelynek hivatalosan még csak az első óráiban jártunk – és a közbeszéd eldurvulása nem vezet jóra, csak a társadalom megosztottságát erősíti. Vitathatatlan, hogy ebben valamennyi politikai szereplőnek, különösen a mindenkori hatalomnak, illetve a véleményformálóknak és a médiának egyaránt nagy felelőssége van. Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy míg a hangnemet és a tartalmat általában felülről diktálják, az már az egyén felelőssége, hogy abból mit fogad be, és mit ad tovább a környezetének. Fontos, hogy a híreket kritikus szemmel nézzük, tájékozódjunk minél szélesebb körben, és ne fogadjuk fenntartások nélkül az egyoldalú, hergelő vagy félelemkeltő narratívákat. A legfontosabb azonban, hogy ne engedjük meg, hogy a politikai nézetkülönbségek felülírják az egymás iránt táplált alapvető tiszteletet. Bármelyik oldalon is állunk, pártszimpátiától függetlenül mindannyian ugyanazt szeretnénk: tisztességes megélhetést és biztonságos, békés életet. Csak akkor választhatnak el egymástól, ha elérik, hogy az iksz behúzása előrébb való legyen az emberi kapcsolatainknál.
Kétség nem férhet hozzá, hogy a helyzet pattanásig feszült, azzal pedig egy rémálom válna valóra, ha végül az első sorokban idézett Helm-szurdoki ütközethez – ha csak képletesen is – hasonlítható helyzetben találnánk magunkat. Ugye nem ezt akarjuk?
Lapzártánkig három jelöltet vett nyilvántartásba a 08. Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottsága (OEVB) – tájékoztatta lapunkat Mohainé Jakab Anikó jegyző, a választási iroda vezetője.
Nyolc szervezet igényelt ajánlóívet: Demokratikus Koalíció (jelölt: Hanek Gábor), Szolidaritás Pártja – Magyar Munkáspárt (j.: Kartnik Krisztina), Jobbik Magyarországért Mozgalom (j.: Sas Zoltán), Tisztelet és Szabadság Párt (j.: Balajti István), Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt (j.: dr. Szűcs Lajos), Mi Hazánk Mozgalom (j.: Szabóné Papp Klára), Magyar Két-farkú Kutyapárt (j.:Hartvig Dániel), Normális Élet Pártja (j.: Balogh Levente). A kinyomtatott ajánlóíveket a Normális Élet Pártja kivételével valamennyi szervezet felvette lapzártánkig.
A minimum ötszáz ajánlást tartalmazó íveket a Tisza, a Fidesz és a Mi Hazánk Mozgalom le is adta, a BalajtiIstvánt, dr. Szűcs Lajost és Szabóné Papp Klárát az OEVB nyilvántartásba vette.
Mohainé Jakab Anikó elmondta, hogy az ajánlóíveket március 6-án 16 óráig kell eljuttatni a választási irodába, ahol ezt követően a bizottság kisorsolja a jelöltek szavazólapi sorrendjét.
Pest Vármegye 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságának tagjai: dr. Gerencsér Balázs (elnök), dr. Csík Noémi (elnökhelyettes), dr. Szakács Rita.
Varga Norbert, fotó: Csomor Ádám













