A februári képviselő-testületi ülés legfontosabb napirendi pontja az önkormányzat 2026. évi költségvetéséről szóló rendelet elfogadása volt.
Szlahó Csaba polgármester elmondta, hogy a költségvetés tervezésekor a legfontosabb szempont volt, hogy a városüzemeltetéshez és az intézményrendszer működtetéséhez szükséges anyagi hátteret biztosítsák. Kiemelte továbbá, hogy a dolgozói bérek versenyképességének megőrzésére is nagy hangsúlyt fektetett a képviselő-testület.
– Az elsődleges szempontnak, amely a kiegyensúlyozott és stabil költségvetést jelenti, még a növekvő mértékű állami elvonások ellenére is sikerült megfelelni – hangsúlyozta a polgármester.
Szlahó Csaba a fontosabb számokra is kitért. A költségvetés főösszege 17,5 milliárd forint – tudtuk meg. Az iparűzési adó hétmilliárd forinttal a legnagyobb tétel a bevételek között. Beruházásokra mintegy 2,5 milliárd forintot különített el a képviselő-testület, ebből az út- és járdaépítési program folytatására félmilliárd forintot szánnak, karbantartási költségekre pedig 200 millió forintot. A pályázatokhoz szükséges önerők összegét is biztosították a költségvetésben. A Bálint Ágnes Óvoda új szárnyának megépítésére 1,1 milliárd forint áll rendelkezésre, ezt az összeget a TOP Plusz pályázaton elnyert támogatásból biztosítják. A polgármester elmondta, hogy a beruházásokra, fejlesztésekre fordítható összeg év közben emelkedhet, amennyiben a nyári zárszámadás erre biztosít mozgásteret.
A Versenyképes Járások programba várhatóan félmilliárd forintot kell idén befizetnie Vecsésnek – a pontos összeg még nem ismert –, amelynek egy részét pályázati támogatásként kaphatja vissza a város. Az elmúlt évben ez az összeg 660 millió forint volt, ennek a felét, azaz 330 millió forintot pályázatok útján visszakapta Vecsés.
Szlahó Csaba kiemelte, hogy a dolgozói bérek kiegészítésére is jelentős összeget különített el a képviselő-testület. Elmondta továbbá, hogy szociális juttatásokra mintegy 100 millió forintot tettek félre a költségvetésben, emellett a civil szervezetek, egyesületek, egyházak támogatására is nagy hangsúlyt fektettek, hiszen ezek a szervezetek erősítik a helyi közösséget. – A város költségvetése biztos lábakon áll, ha nem történik valami váratlan dolog a gazdaságban, akkor az idei évre tervezett elképzeléseinket meg tudjuk valósítani – összegezte a pénzügyi helyzetet a polgármester.
Megváltoztatná az egyházmegye a Petőfi iskola nevét
A Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium fenntartója, a Váci Egyházmegye kezdeményezte az intézmény nevének megváltoztatását. A tájékoztatás szerint egyházszintű törekvés, hogy az általuk működtetett oktatási intézmények az egyházhoz kötődő személyek, szentek nevét viseljék. Ez az irányelv érinti a Petőfi iskolát is. Az ezzel kapcsolatos előterjesztést a Kulturális Bizottság és a képviselő-testület is tárgyalta és a városvezetés nem támogatja a névváltoztatást. A képviselők azt kérték, ha a fenntartó ragaszkodik a névváltoztatáshoz, akkor olyan egyházi személyről nevezzék el az iskolát, akinek van vecsési kötődése. Fontos megjegyezni, hogy a döntés a Váci Egyházmegye kezében van, a képviselő-testület csak véleményt formálhat a kérdésben. A Petőfi iskola főigazgatója, Telek Péter Pál is jelen volt az ülésen, de nem kívánt hozzászólni a napirendi ponthoz.
Elfogadták a Városgondnok üzleti tervét
A képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta a Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft. 2026. évi üzleti tervét. A hulladék begyűjtésével és szállításával foglalkozó cég beszámolójából kiderül, hogy a MO-HU Zrt. az elmúlt évben kétszer is csökkentette a hulladékgyűjtési és szállítási szolgáltatásért járó díjat, ami megnehezíti a Városgondnok tevékenységét. Ugyanakkor a cég szolgáltatási területe bővült, ami bizonyos mértékben kompenzálta a csökkentett szolgáltatási díj miatt kieső bevételeket. Az önkormányzat által megnövelt tulajdonosi támogatás nagy segítséget jelent a cégnek, egyebek között a munkavállalók alapbérének emelésére is futja majd a megemelt összegből.
Megújulhatnak az emlékpark szobrai
Miniszteri támogatással újíthatják fel a Megmaradás Emlékpark szobrait. Az Orbán Balázs Erdélyi Kör kezdeményezésére, önkormányzati támogatással kialakított emlékparkban található fából készült szobrok állapota az időjárási viszontagságok miatt sokat romlott az elmúlt évek alatt. Megmentésük érdekében az önkormányzat felvette a kapcsolatot a Nemzeti Kulturális Alappal, ezáltal lehetőség nyílik egyedi miniszteri támogatási kérelem benyújtására. A tervek szerint az összes fából készült mellszobrot időtálló süttői mészkőből faragnák újra. A felújítás teljes összege a becslések szerint 27 millió forint, az egyedi támogatási kérelem összege a költségek felét fedezné. Az új szobrok három év alatt készülhetnek el.
VN













