Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei átigazolási szezonban is alaposan átalakult a Vecsés FC labdarúgócsapata. Vincze Gábor vezetőedző szerint az újonnan érkezettek valóban erősítést jelenthetnek majd a csapat számára.
Sikerült több játékost is szerződtetni, mégpedig posztra. Tudtunk kapust igazolni, a védelem jobb és bal oldalára is találtunk embert, a középpályára is érkeztek fiatalok, akiké a jövő. Plusz a támadósorba is sikerült a 32 esztendős Fekete Róbertet megszerezni, aki a rutint képviseli majd, reméljük hasznos időszakot fog itt tölteni – mondta a korábbi élvonalbeli labdarúgó.
A támadósor jobboldalára is sikerült játékost szerezni, a korábban az NB II.-ben is megforduló Fodor Gábor személyében. Ugyanakkor mivel az új játékosok érkezési időpontjai különbözőek voltak, így még időbe telik, amíg csapattá formálódnak. Ráadásul az egész világot sújtó koronavírus miatt még edzőmeccset sem tudtak játszani.
– Természetesen voltak távozók is, de bízom benne, a bajnokság elején az eredmények meggyorsítják, hogy csapattá formálódjunk. Ha az első pár bajnokiba bele tudunk állni, és jönnek az eredmények, akkor gyorsan összekovácsolódik a társaság. Ha pedig így lesz, akkor bízom benne, hogy rövid időn belül elindulunk felfelé a tabellán – mondta Vincze.
Bízik benne, sikerül a dobogó közelébe érniük, ehhez öt helyet kellene ugraniuk.
– Az első ötbe várom a csapatot, a realitás azt mondatja, a bajnoki címről le kell tennünk, de szorosan a dobogó környékére oda tudunk érni. 15 meccsből kellene annyi pontot szerezni, hogy ott legyünk – latolgatta az esélyeket.
Szakmai szempontból is komoly kihívást jelent, hogy mindig vannak változások. A tavalyi csapatot szerették volna együtt tartani, de nem sikerült. Most viszont úgy látja, kialakult egy fiatal összetartó társaság.
– A mostani csapat egy picit rutinosabb lett, én bizakodó vagyok, a fiúk éhesek a sikerre, és én is tudom, hogy nem a 8. vagy 9. helyre vagyunk pozícionálva. Mindig próbálunk egy családias, sikeréhes és nézhető focit játszó csapatot kialakítani, de nem mindig sikerül. Nagy előnyben vannak azok az együttesek, amelyek több évre együtt tudják tartani a csapatot – összegzett az egykori válogatott.
Sz.Gy.













