A következő hónapokban folytatódik a járdafelújítás a városban. A munkákat várhatóan tavasz végén fejezik be, ha nem szól közbe az időjárás.
A járda- és útépítések témájában a lakossági kérések figyelembe vételével döntött az önkormányzat forgalomtechnikai bizottsága. A felújítások egy része az elmúlt évről húzódik át, több felújítást pedig eredetileg is erre az évre ütemeztünk. A munkálatok pénzügyi forrását az átmeneti gazdálkodásban biztosítottuk. Terveink szerint a tavasz végére készülhet el a kivitelezés, de figyelembe kell venni, hogy ilyenkor még igen szeszélyes az időjárás, előfordulhatnak olyan időszakok, amikor emiatt a kivitelezőnek fel kell függesztenie a munkát. A felújítás minden utcában a már megszokott módon történik, azaz először új alapot készítenek a járdának, majd ezen helyezik el a térkőburkolatot – tájékoztatott Alattyányi István, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke.
Teljes hosszában megújulhat a Lőrinci utcai járda burkolata. A munkákat szakaszosan végzik a nagysorompótól az Lincoln út/Airport Hotel felé haladva. Az első ütemben a Szabadkai utcáig tartó szakaszt készítik el – tudtuk meg.
A Dózsa György úton a Lévai utca és a Bem utca közötti járdaszakasz-felújítás van még hátra, ez a rövid szakasz is elkészül tavasz végére.
Tavalyról áthúzódó beruházás a Széchenyi utcai járdaépítés. Ez a felújítás is több ütemben valósul meg, tavasszal a körforgalomtól a Szabadkai utcáig cserélik a burkolatot, és várhatóan még idén sort kerítenek a felújítás következő ütemére is.
A Kálmán utcai gyalogjárda is szakaszosan újul meg. Először a Fő út kereszteződésétől a Jókai utcáig cserélik a burkolatot. A teljes felújítást várhatóan három ütemben végzik el, a másodikban az Ady Endre utcáig, ezt követően pedig a Zöldfa utcáig tartó szakasz burkolatcseréjével fejeződnek be a munkálatok.
Folytatódik a járdafelújítás a Fő úton és a Telepi úton is. Előbbi helyszínen a Tinódi utca és az Unix autósbolt közötti szakaszt készítik el, a Telepi úton pedig a Könyök utca és a Kossuth utca közötti szakasz épülhet meg tavasszal.
Alattyányi István elmondta, a lakótelepen is szeretnék folytatni a járdarekonstrukciót, illetve a temető területén lévő belső út és járda felújítása is szerepel a tavaszi felújítás tervei között.
A felsorolt munkák pénzügyi fedezetét a város saját költségvetéséből biztosítja.
Megújul a labdázó a lakóparkban
Információink szerint a Schweidel József utcai labdázót is felújítják a tavasz folyamán. A pálya teljes felületén cserélik a gumírozott burkolatot, emellett vízelvezetési munkákat is végeznek, és térköves burkolatú járda is épül a labdázó területén.
Fedett vízelvezetés és parkoló is épül
A Wass Albert utcában tavaly elkészült az új járda, de a fedett vízelvezetés és a parkolók kialakítása még hátravan. A következő hónapokban ezeket a munkákat is szeretné elvégeztetni az önkormányzat, így várhatóan tavasz végére a gépkocsiparkolók és a fedett árkok is elkészülnek az utcában.
Azt is megtudtuk, hogy ebben az időszakban végezhetik el a Budai Nagy Antal utca egy szakaszán hátralevő árokburkolást is.
VN















