Varga Katalin második lett a poznani gyorsasági és para kajak-kenu világbajnokságon. Ezúttal azonban nem a döntő vagy a középdöntő, hanem az előfutam tartogatott a megszokottnál sokkal nagyobb izgalmat.
A paralimpiai bronzérmes magyar sportoló az elmúlt évekhez hasonlóan éremesélyesként érkezett a világbajnokságra, a KL2 200 méteres szám előfutamához azonban nem érkezett meg.
Később derült ki, hogy a bemelegítésnél egy félrehúzás következtében beborult a vízbe. Ez azonban nem kizáró ok, hiszen kimentés után odaállhat a rajthoz.
Ezúttal azonban nagyon lassan érkeztek meg a mentőegységek, a sportolónak több mint öt percet kellett várnia a vízben a hajójába kapaszkodva, mire megérkezett a mentőmotoros.
Ez ilyen fajsúlyú versenyeken nem megszokott, hiszen egy-két percen belül megérkeznek a mentésre. Ráadásul a magyar kajakos esetét megelőzően is már többen panaszkodtak, hogy a lengyel szervezők nem biztosítanak elegendő mentőmotorost a vízen.
Az eset kapcsán Hajdu Botond, para kajak-kenu szövetségi kapitány úgy fogalmazott, elfogadhatatlan, hogy ilyen eset megtörténjen, nemcsak egy világbajnokságon, hanem akár egy kisebb hazai versenyen is.
Úgy véli, szörnyű még belegondolni is, hogy egy ilyen hosszú, vízben történő várakozás alatt mi minden játszódhat le egy paraversenyző fejében.
Maga a borulás húsz perccel a futam rajtja előtt történt, ha időben megjön a segítség, és visszasegítik őt a hajóba, odaért volna a rajthoz. Így viszont lemaradt róla, amiért a magyar szövetség óvást nyújtott be a versenybíróság felé, amelyet első körben elutasítottak, majd egy nappal később a fellebbezésnek helyt adott a zsűri, így Varga ott lehetett a péntek délelőtti középfutamban.
Innen pedig már minden ment a megszokott mederben, kvalifikálta magát a döntőbe, ahol végül nagyszerűen versenyezve ezüstérmet szerzett a címét megvédő brit Charlotte Henshaw mögött.
Sz. Gy.













