Vecsésen lett magyar bajnok Dobrovitz József

A Dobrovitz Lovasfarmon rendezték meg a XXIV. Vecsés Kupa fogathajtó versenyt, amely egyben az egyes-, kettes- és négyesfogatok magyar egyéni és csapatbajnoki döntője is volt. Dobrovitz József hazai közönség előtt szerezte meg 13. magyar bajnoki címét.

Szeptember 3. és 6. között több mint 70 fogat állt rajthoz a XXIV. Vecsés Kupa nemzeti és nemzetközi fogathajtó versenyen, ahol az is eldőlt, hogy ki lesz az egyes-, kettes és négyesfogatok egyéni- és csapatversenyének magyar bajnoka.

A négyesfogatok között a Vecsési SE színeiben versenyző Dobrovitz József (kiemelt képünkön) mindent vitt: díj-, maraton- és akadályhajtásban sem talált legyőzőre, így mindhárom versenyszámot megnyerve aratott fölényes győzelmet. A világbajnoki címmel is büszkélkedő Dobrovitz vecsési pályán, hazai közönség előtt ünnepelhette 13. magyar bajnoki címét. Fia, ifj. Dobrovitz József másodikként zárta az OB-t, míg a harmadik helyet Papp János szerezte meg.

Ifj. Dobrovitz József lett a második a négyesfogatok versenyében

A kettesfogatok versenyét Szabó Roland nyerte, az akadályhajtást verőhiba nélkül, limitidőn belül teljesítette. A második helyezett ifj. Fekete György, a harmadik a romániai versenyző, Rákóczi Gergő lett.

Az egyes fogatok versenyét az észt Pille-Riin Roosileht nyerte, második helyen végzett Meskóné Orosz Mária, Kun Andrea pedig a harmadik helyen zárt.

A négyesfogatok legjobb hajtói: Ifj. Dobrovitz József (2.), Dobrovitz József (1.) és Papp János (3.)

Négyesfogatok: 1. Dobrovitz József 146,99 hibapont, 2. ifj. Dobrovitz József 177,28 hibapont, 3. Papp János 179,64 hibapont.

Kettesfogatok: 1. Szabó Roland 149,11 hibapont, 2. ifj. Fekete György 150,68 hibapont, 3. Rákóczi Gergő (román) 151,34 hibapont.

Egyesfogatok: 1. Pille-Riin Roosileht (észt) 153,36 hibapont, 2. Meskóné Orosz Mária 157,27 hibapont, 3. Kun Andrea 157,45 hibapont.

A négyesfogatok csapatbajnokságát a Vecsési SE csapata, azaz Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József és Vida József nyerte.