A Mini Talent Sportegyesület elnöke beszélt az elmúlt év eredményeiről és az idei év terveiről.
– Miként értékelné a Mini Talent tavalyi évét?
– 2024 is tartogatott meglepetéseket és sikereket. A focis korosztályunkat történetünkben először nem adtuk tovább partneregyesületeinknek, hanem vittük tovább. Ezzel már van u11-es csapatunk is.
Kosárlabda korosztályainkat megerősítettük, így egyre több Kosárpalánta és Kiskenguru bajnoki mérkőzésre is tudjuk vinni a gyerekeket. Működésünkben először ingatlan fejlesztésben is részt vettünk. Vecsés Város Önkormányzatával közösen újítottuk fel a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskolát és a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskolát.
– Mi volt a csúcspont a Mini Talent kapcsán?
– Az előbb említett újítások és fejlődések mellett a legnagyobb elismerés, hogy a Tempus Közalapítvány Erasmus+ pályázatában Sportszakmai tanulmányutat nyertünk el. Hat kollégánk tölthetett el 3 napot Ausztriában, a Parndorf sportegyesületnél. A tanulmányút olyan jól sikerült, hogy februárra vissza is hívták korosztályos csapatunkat egy teremtornára.
– Mit sikerült megvalósítani az előzetes tervekből?
– Kollégáimnak köszönhetően mindent.
– Mik a tervek az új évre, akár Vecsésen, akár „távolabb”?
– Mindig van valami, amin töröm a fejem. Örök nyughatatlanként többre vágyom.
A legjobbat szeretnénk adni a gyerekeknek. A következő évben is a legjobb minőségben szeretnénk oktatni. Jelenleg nem szeretnénk tovább terjeszkedni.
– Említette, hogy Ausztriában voltak szakmai tanulmányúton, hogyan kerültek kapcsolatba velük, mi volt a cél?
– Mindig is tervben voltak a nemzetközi kapcsolatok. Az Erasmus+ pályázatnak köszönhetően ez könnyebbség volt. Hozzánk hasonló egyesületet kerestünk. Olyan célok, ötletek után kutatva, amik számunkra relevánsak lehetnek. Felesleges top klubhoz menni, ha semmit nem tudok beépíteni az egyesületünknek.
– Mit adott önnek és az edzőknek az út?
– Az a nyugodtság és precizitás, amit tapasztaltunk, az nagyon tetszett. Sok új feladatot és lehetőséget lestünk el, oktatási és működési szempontból is.
– Mi az, amit elsősorban át tud emelni az ott látottakból?
– Ez maradjon egyelőre hadi titok. Ha beépítettük arról úgy is hallani fognak.
– Elképzelhető, hogy külföld felé is nyit a Mini Talent?
– Persze! Már 2023 óta van egy erdélyi partneregyesületünk. Velük már kialakult egy szoros kapcsolat. Most reméljük, az osztrákok segítségével ez bővülhet. Szeretnénk minél több nemzetközi tornán részt venni, meccset játszani, és ez az új kapcsolat is jó lehetőség erre.
Sz. Gy.