Segíts kötéssel és adománnyal a szenvedélybeteg szülők elfeledett gyermekeinek

A függőség komoly probléma, amely nemcsak az érintett személyre, hanem környezetére, így a családjára is hatással van. A szenvedélybeteg szülők gyermekei gyakran nehéz körülmények között élnek, sokszor nélkülözniük kell a szeretetet, a biztonságot és a figyelmet, pedig különösen nagy szükségük lenne a támogatásra. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat KÖTTUSA elnevezésű akciójával ezekre a gyermekekre szeretné irányítani a figyelmet.

„Ha az a közel 400 ezer gyerek, aki jelenleg szenvedélybeteg családban nevelkedik, élőláncot alkotna, akkor az Budapesttől Pécsig elérne. 220 km a távolság a két város között és az a célunk, hogy ezt a 220 km-t szimbolizáló 220 méternyi sálat kössük meg közösen. Ehhez 110 ember összefogása kell, akik fejenként kötnek egy-egy, minimum 2 méteres sálat.” – írják a kampányról a kimondhato.hu weboldalon, ahol további részleteket olvashatnak az akcióról és a csatlakozás menetéről.

Az adománygyűjtő kampány január 25-én kezdődött és március 1-jéig tart. Ez a dátum a KÖTTUSA zárónapja, amikor az ország legalább 20 városában összegyűlnek az önkéntesek, hogy megkössék vállalásukat, a két méteres sálat.

Amennyiben felkeltette érdeklődését a kezdeményezés, keresse fel a https://kimondhato.hu/kottusa weboldalt, ahol minden fontos információt megtalál a kampányról és a csatlakozás menetéről.

VT infó