Január 18-án ismét megrendezték Vecsés Város Bálját. A remek hangulatú este vélhetően sokak számára feledhetetlen emlék marad.
Jeles évfordulóhoz érkezett Vecsés Város Bálja, a népszerű rendezvény „nagykorú” lett, ugyanis idén januárban immár tizennyolcadszor rendezték meg, az utóbbi öt alkalommal Skribekné Komár Ágnes és ifj. Kortye Vilmos szervezésében. A helyszín ezúttal is Bálint Ágnes Kulturális Központ volt, a bált a város aljegyzője, Halápiné Borbás Ágnes nyitotta meg. Beszédébe elmondta, Vecsés életében ezzel a rendezvénnyel nyílik meg a farsangi szezon, a karácsonyi meghittséget leváltja a móka és a tánc. Kiemelte, hogy tizennyolc éve rendezik meg a bált, ezalatt felnőtt egy új nemzedék, akik közül sokan résztvevői lettek az eseménynek, ezáltal tovább viszik a tradíciót.

A kedves köszöntő után az este sztárfellépője, Krisz Rudi lépett színpadra, és ezzel kezdetét vette a hajnalig tartó tánc és mulatság. A szervezők másodszor hívták meg a népszerű énekest, aki ezúttal is fergeteges hangulatot teremtett előadásával.
– Az évek alatt több sztárfellépője volt a bálnak, de Krisz Rudi produkciója kiemelkedő volt, ezért régóta kérte a közönség, hogy hívjuk vissza. Engedtünk ennek a „nyomásnak”, és másodszor sem kellett csalódnunk, hihetetlenül jó volt a hangulat a fellépése alatt – mondta ifj. Kortye Vilmos szervező.
Krisz Rudit a Black Velvet zenekar követte a színpadon, és egészen hajnalig zenélt a közönség nagy örömére.

Komár Ágnes és ifj. Kortye Vilmos a szervezéssel kapcsolatban elmondta, több újítás volt az idei bálon. Az egyik a 360 fokos szelfigép volt, a különleges hatású videókat készítő eszköz nagy sikert aratott a bálozók körében. A díszítés is eltért a korábbiaktól, a melegebb színek új hangulatot kölcsönöztek a Bálint Ágnes Kulturális Központ belső tereinek. Újdonság volt még a bált beharangozó rövidfilm, melyben Komár Ágnes stewardess ruhában mutatta be a bál helyszínét. Ezt az ötletet tovább vitték a rendezvényre is, az érkező vendégeket Komár Ágnes légiutas-kísérőnek öltözve, ifj. Kortye Vilmos pedig egy valódi repülőgép-kapitány ruhában fogadta.

A programokat úgy tervezték meg, hogy minél kevesebb legyen az üresjárat, a szünetekben a tombolasorsolás zajlott, a nyertesek értékes nyereményeket vihettek haza. A vendégeknek ezúttal sem kellett aggódniuk a hazaút miatt, Vecsés belterületén ingyenes transzfer szállította haza a bálozókat.
Skribekné Komár Ágnes elmondta, idén is teltház volt a BÁKK-ban. A korosztály vegyes volt, de azt tapasztalják, hogy egyre több fiatal érdeklődik a bál iránt. Az évek alatt kialakult egy törzsközönség, de sokan voltak azok is, akik most vettek részt először a rendezvényen.
Vecsés Város Bálját jövőre is megrendezik, a friss információkért kövessék az esemény hivatalos Facebook-oldalát, ahol a jegyértékesítésről is időben értesülhetnek.
varga, fotók: Agárdi Gábor/Digilab