Az ökölvívó Szűcs Szabina úgy érzi, az idei év lesz az igazi számára

Szűcs Szabinának a városi ünnepségen adta át a Sport Érdemérem kitüntetést Alattyányi István képviselő és Szlahó Csaba polgármester

Szűcs Szabina kapta idén Vecsés városától a Sport érdemérmet! Ezzel a díjjal Szabina 10 éves kiemelkedő munkásságát ismerte el a város. A kiváló ökölvívó elmondta, hatalmas megtiszteltetés ez számára, egyáltalán nem számított ekkora elismerésre.

Edzőm, Seres Attila szólt, hogy nem edzünk aznap és nem edzésfelszerelésben kell lennem – mondta Szűcs Szabina arról, miként tudta meg, hogy ilyen szinten is elismerik a munkáját.

– Úgy gondolom, ez összességében remek visszaigazolása az elmúlt 10 évnek a versenyzői oldalról és az utánpótlás képzés terén nyújtott munkámról is. Nagyon örülök neki, de az igazi visszaigazolás egy jelentősebb nemzetközi eredmény lenne, az még hiányzik – mondta Szabina a tőle megszokott őszinteséggel.

Úgy érzi, most érett be igazán, ezért roppant izgatottan várja a következő szezon kihívásait. Bízik benne, hogy az eddig befektetett rengeteg munka most hozza meg az eredményeit.

– Most már a szövetség is kezd egyre jobban nyitni a női ökölvívás felé, annyi mindent tesz, hogy kezd beérni a sztori. Én nagyon jó formában érzem magam, sokkal tudatosabb az egész felkészülésem is – mondta a kiváló sportoló, aki korában kosárlabdázott és csak kiegészítő sportot keresett, mert kevésnek találta az edzéseket. Lement bokszolni és ott ragadt – mindannyiunk nagy örömére. És mit szeret benne? Önmagáért csinálja, és saját magán érzi a fejlődést.

Feltettük neki azt a gonosznak tűnő kérdést, vajon nemzetközi eredmények terén minek örülne jobban, egy olimpiai részvételnek, vagy egy Eb-bronznak? De nem sikerült őt sarokba szorítanunk.

– Ha lenne egy Eb-bronz, nem állnék meg, akkor sokkal esélyesebb lenne az olimpiai szereplés is. De most egyelőre azt szeretném, hogy az októberi Európa-bajnokságon sikerüljön érmet szereznem. Ez bizonyos szinten bravúr lenne, mert az elmúlt időben a magyar lányok nem igazán remekeltek a nemzetközi porondon – mondta Szabina.

Azt szerényen elhallgatta, hogy számára a felkészülés sem ideális, mert Magyarországon jelenleg nincs komoly edzőpartnere, akivel kesztyűzhetne. Ezért komolyabb edzőpartnerek után külföldre kell járnia.

Egy nőnél felmerülhet, vajon meddig lehet ilyen magas szinten űzni egy ilyen kemény sportágat.

– Általában 40 éves korig szól a női ökölvívás, de én nem gondolom, hogy eddig szeretnék bokszolni. Amíg azt érzem, hogy tudok fejlődni, addig szeretnék benne maradni – mondta Szabina.

Sz. Gy., fotó: VN