Vincze Gábor: Nagybetűs gratuláció a csapatnak!

A Vecsési FC bronzérmes csapata

A Vecsés FC a harmadik helyen végzett a Pest megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Annak fényében, hogy a téli szünetben még csak a 9. volt az együttes, hét ponttal lemaradva a dobogótól, elmondható, kiemelkedő tavaszt produkáltak.

A tavaszi 15 meccsen tizenkét győzelem mellett egy döntetlen és két vereség lett a mérlege Vincze Gábor együttesének. Halkan megjegyzendő, tavaly tavasszal hasonlóan parádés menetelést hajtott végre az együttes.

A harmadik helyezettnek járó serleg és az érmek

– Nagybetűs gratuláció a csapatnak! A dobogós helyezéssel boldog vagyok, bár én már télen is ezt tűztem ki célul, de az őszi eredmények után ez túlzott önbizalomra adhatott okot – értékelt a szezon után Vincze Gábor, az együttes vezetőedzője.

Tisztában volt vele, ha azt a pár játékost sikerül megszerezni, akiket korábban kinézett, meglehet a dobogó.

– Elértük a dobogós helyezést, és aztán már nem is engedtük el. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben tavasszal 48 gólt szereztünk. Nagyon jó társaságot sikerült összehozni, nagyon erős volt ez az öltöző emberileg is, nem véletlen, hogy szeretnénk egyben tartani a keretet, bár tudjuk, ez szinte lehetetlen – mondta a korábbi válogatott labdarúgó.

Vincze Gábor tisztában van vele, ismét új csapatot kell építenie, de ez nem frusztrálja, elfogadta az évek folyamán.

– Ha egy olyan fiatalt igazolunk, aki mondjuk sérülésből jön vissza, akkor tisztában vagyunk vele, ez az osztály neki csak ugródeszka. Az a nem mindegy, kiket tudunk hozzá igazolni – mondta a csapatépítés nehézségeiről.

Bízik benne, a kezdőcsapat 90 százaléka megmarad, hozzájuk kell beépíteni a kiegészítő embereket, az újakat.

– Nem tudjuk még, milyen lesz az új keret, kik akarnak elmenni, és lesz olyan is, akit én tanácsolok el. Nem tudjuk, milyen lesz a bajnokság, kik és milyen erősségű csapatok indulnak benne. Az biztos, mi jövőre is minden meccset meg akarunk nyerni, akkor biztosan ott vagyunk a bajnokság elején – hangsúlyozta.

A szakvezető abban biztos, a minimális cél ismét a dobogós helyezés lesz, és továbbra is a támadófocit fogja erőltetni. Hogy ez idén mennyire vált be, azt jól mutatja, hogy a Vecsés a bajnokság valamennyi meccsén szerzett gólt.

Vincze Gábor számára a Gödöllő idegenbeli legyőzése, illetve az utolsó fordulóban aratott 7-0-ás siker volt a szezonban a csúcs.

– A későbbi bajnok Gödöllőt megverni idegenben nagyon nagy dolog volt, és ugyanúgy nagyra tartom a Nagykáta elleni győzelmet is, hiszen úgy léptünk pályára, hogy csak győzelemmel van meg a dobogó, különben negyedikek vagyunk. Ezzel a teherrel a vállunkon tudtunk 7-0-ra nyerni – értékelt a vezetőedző.

Sz. Gy., fotó: Ifj. Kortye Vilmos

MEGOSZTÁS
Előző cikkA Lélek gyümölcse
Következő cikkKönyvtári Moziklub