Februártól új vezetőedző irányítja a Vecsés női kézilabdacsapatát. Az új szakember érkezése a tervek szerint új játékosokat, célokat, jövőképet hoz magával.
Antal Norberttel az ismeretségünk több irányú, elsősorban a közös kézilabdás ismerősök révén, illetve ő akkor játszott a PLER utánpótlás csapataiban, amikor én is ott edzősködtem – mondta a 32 éves szakemberről Jánka Zsolt, a vecsési szakosztály vezetője.
A civilben testnevelőtanár Antal játékosként a PLER korosztályos csapataiban nevelkedett, és utánpótlás bajnoknak mondhatja magát! Olyan játékosok között fejlődhetett, mint a jelenlegi válogatott keretben szereplő Lékai Máté, Székely Márton, illetve az NB I.-ben szereplő Balogh Zsolt, Pordán Bálint, Váczi Dániel, Bartucz László és még hosszasan sorolhatnánk!
Nagyon fiatalon abbahagyta az aktív játékot, és hamar az edzői pályára lépett. Kisebb csapatok után közel 10 évet dolgozott Ausztriában is, ahol a Wienerneustadt együttesével EHF kupa indulási jogot szerzett!
– Az edzői hitvallása, szerény, de célratörő. Fiatal kora ellenére nemzetközi rutinnal rendelkező edző, szakmai múltja, nemzetközi tapasztalatai mellett magas fokon ismeri a női mezőnyt – mondta az új szakemberről a szakosztály első embere.
– Sajnos az ősz folyamán a női felnőtt csapat nem azt az eredmény produkálta, amit elvártunk. Kieső helyen fejezték be a lányok a bajnokság első felét, és emellett sajnos mind fizikálisan, mind pedig taktikailag elmarad ellenfeleitől a csapat. Úgy értékeltük a dolgot, hogy abban a helyzetben nincs garancia arra, hogy a csapat kimozdul a kieső zónából – mondta Jánka azzal kapcsolatban, miért volt szükség a váltásra.
Úgy vélték, ilyen helyzetben egy szakosztály vezetése két dolgot tehet: vagy lecseréli a játékoskeretet, ami azért jóval nehezebb feladat, vagy a szakmai oldalt változtatja meg. Mivel nem szeretnék, ha a lányok kiesnének az NB II.-ből, így mindenképp az edzőváltás mellett döntöttek.
– Olyan megoldást kerestünk, ami az ifjúsági csapat munkájában is stabilitást hozhat, hiszen ebben a szezonban sajnos az ifista lányok már 4 különböző edzővel voltak kénytelenek dolgozni. Az első edző felmondott, akkor ideiglenesen én vettem át a munkájukat, de ez csak vészmegoldás volt. Amikor megtaláltuk a megfelelő pótlást, az az edző kolléga 3 nap után felmondott! Ekkor ismét én ugrottam be ideiglenesen, majd egy fiatal kollégával igyekeztünk megoldani a helyzetet, aki azonban vissza kellett térjen a kisebb korosztályokhoz – mondta Jánka arról a kálváriáról, ami a női ifi-csapat őszét jellemezte.
Az új edző a felnőtt csapat munkája mellett az ifjúsági csapat és a megyei osztályban induló második számú csapat felkészítéséért is felel, hiszen ez utóbbiban az ifi és serdülő lányok mellett a felnőtt csapatban kevesebbet játszók is szerepelnek.
– Az első és legfontosabb, hogy meg kell őrizni vezetésével a csapat NB II.-es tagságát. Ezen felül egy hosszabb távú stratégia kidolgozása és egy új szemlélet meghonosítása lesz a feladata a közeljövőben. Folyamatos és lépcsőzetes építkezésbe kezdett a női szakág, aminek az első lépése az ő személye, illetve a vele érkező új játékosok – mondta a szakosztályvezető azzal kapcsolatban, milyen elvárások vannak az új edzővel szemben.
Mindenképpen frissíteni szerették volna a keretet, és ezt az új edző személye nagyban segítette. Volt olyan játékos, akivel már decemberben, az ő érkezése előtt megállapodtak, de természetesen vele is érkezett játékos, méghozzá olyan, aki korábban a NEKA-n pallérozódott, de volt olyan is, aki Antal Norbert személye miatt kereste meg a klubot.
Emellett távozók is vannak, hiszen ilyen helyzetben természetes, hogy vannak, akik máshol szeretnék folytatni, illetve olyan is volt, aki nem szeretett, vagy nem tudott volna az elvárásoknak megfelelni, ezért távozott olyan klubhoz, ahol kevesebb edzést várnak el.
– A rövidtávú cél természetesen a bennmaradás. A középtávú célok a csapat stabil pozíciója a bajnokság élvonalában, és amennyiben minden stimmelni fog (szerencse, játékosállomány, pénzügyi helyzet), akkor szeretném, ha a lányok is az NB I./B-be léphetnének feljebb – mondta Jánka Zsolt arról, mi az elvárás rövid, illetve hosszabb távon a csapattal szemben.
Sz. Gy.













