A tavaszi rajton már felújított belső tér fogadja a vecsési szurkolókat.

Az elmúlt évtizedek hangulatát megidéző épületek egyik utolsó vecsési hírnöke a Dózsa György úti sporttelep. A létesítmény minden eleméből árad a nosztalgikus hangulat, ha a falak beszélni tudnának, biztos sokan hallgatnák érdeklődéssel, amint felelevenítik a múlt megannyi szép vagy éppen bosszúsággal teli pillanatát. A szomszédvári rangadók, a bajnoki címek, a kiizzadt győzelmek vagy éppen a lesújtó vereségek történeteit. Persze mai szemmel nézve egyáltalán nem mondható szépnek az idejétmúlt, itt-ott igencsak megkopott létesítmény, de egyedi hangulatával mégis igazi gyöngyszem, főként a mai modern és csillogó, ugyanakkor egyre sterilebb futball létesítmények között. Persze ezt csak azok értik igazán, akik hasonló miliőben szerezték első személyes meccsélményeiket.

A Vecsési Sporttelep egyik legfontosabb egysége – természetesen csak a pálya és a lelátó után – a Gól büfé. Szurkolók kedvelt gyülekezőhelye ez a békebeli kocsmák hangulatát idéző helyiség, ahol a félidők között és a meccs lefújását követően egy-egy ital kíséretében újra átélhetők a lepergett játékidő legemlékezetesebb pillanatai, de jó helyszín lehet az élet egyéb jelentős dolgainak átbeszélésére is. Nem utolsó sorban itt fogyaszthatja el a focidrukker a környék legfinomabb rántott húsos szendvicsét – amit ezúton is köszönünk a büfé konyháján fáradozó hölgyeknek.

A műintézmény küszöbét átlépve olyan érzése támadhat a meccsre érkező szurkolóknak, mintha megállt volna az idő valamikor a 90-es évek elején, igazi retro hangulat fogadja a betérő vendégeket. Pontosabban csak fogadta, ugyanis a szezonközi szünetben elkezdődött a büfé belső tereinek felújítása. Még pontosabban folytatódott, hiszen az illemhelyiségek már egy évvel ezelőtt átestek a renováláson. Lapzártánkkor a vendégtér, a konyha és a raktár felújítása, a burkolatok és a nyílászárók cseréje zajlott, hogy a tavaszi idény első hazai mérkőzésén már a megújult környezetben fogadják a szurkolókat és a játékosokat.

Bármennyire is szeretjük a letűnt idők hangulatát idéző légkört, vitathatatlan, hogy a Gól büfé – amely egyébként székház híján ezt a szerepet is betölti – jócskán megérett a felújításra. Ugyan a Sándor tanyán lépésről lépésre fejlesztik a jövő vecsési sportkomplexumát, a városvezetés észszerű döntést hozott, hogy ebben a nehézkes gazdasági helyzetben nem ott építtette fel több százmillió forintért a klub új székházát. Ehelyett inkább a régi, szerényebb körülményeket teszik korszerűbbé, élhetőbbé. Továbbá azért is örülhetünk ennek a döntésnek, mert így még egy ideig biztosan élvezhetjük a régi sporttelep romantikus báját, és persze reméljük, hogy ezzel együtt a Vecsési FC jó játékát és hazai győzelmeit is sokszor ünnepelhetjük még a Dózsa György úton.

Szöveg és kép: VN