Arra kértük az önkormányzati bizottságok elnökeit, osszák meg a Vecsési Tájékoztató olvasóival, milyen tervek megvalósítására törekednek 2022-ben.

Alattyányi István
– Gazdasági bizottság

A legfontosabb feladatunk idén is az Önkormányzatot kiszolgáló intézmények stabil biztonságos működtetése, valamint a vállalt kötelezettségek, feladatok teljesítése.

A kialakult járványhelyzet miatt az idei év is meglehetősen feszített lesz, de biztos vagyok abban, hogy jelentős fejlesztések is meg fognak valósulni, illetve a jövő beruházásait előkészítő feladatok is megfelelő ütemben folytatódnak majd.

Az időjárás függvényében először a tavalyról áthúzódó beruházásokkal fogunk kezdeni, ami elsősorban útfelújítási, karbantartási és járdaépítési, vízelvezetési feladatokat jelent, melyek az idei évben is folytatódnak több ütemben.

A tanuszoda és a kézilabda munkacsarnok építésének látványos része az idei évben elkezdődik, és reményeink szerint 2023-ban használatba vehetik a sportolni vágyók.

Az új bölcsőde kivitelezése várhatóan a nyár folyamán elkezdődik, az új épületet a jövő évben vehetik birtokba a gyerekek.

A 0202-es út a közbeszerzési eljárás kiírása előtti szakaszban van. Bízom abban, hogy végre az idei évben eredményt tudunk hirdetni, és a kivitelezési munkálatok jövőre elkezdődhetnek.

Nyár folyamán indulhat a Dózsa György út-Kinizsi utca csomópont fejlesztése. A balra kanyarodó sáv kialakításával, közlekedési lámpák elhelyezésével reményeink szerint gyorsabb és biztonságosabb lesz a nagysorompón való átjutás, illetve maga a kereszteződés.

Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása című felhíváson az idén a szakorvosi rendelőintézet hőközpont modernizálása, illetve napelemmel való korszerűsítésére adunk be pályázatot. Ennek elbírálása márciusban várható, eredményesség esetén a beruházás egy éven belül megvalósulhat.

Nagy, ugyanakkor szép feladat a TOP PLUS pályázaton elnyert 4,5 milliárd forint összegű támogatás feltételinek megfelelő dokumentáció összeállítása, melynek legfontosabb részét már februárban el is fogadhatja a testület. Valamint számos feladat vár még ránk tervezés, projektelőkészítés terén is, hogy a beruházások minél hamarabb elindulhassanak.

Skribekné Komár Ágnes
– Szociális bizottság

A szociális bizottság a rendkívüli segélyről és a temetkezési hozzájárulásról dönt saját hatáskörében. A rendkívüli segély, ahogyan a neve is mutatja, nem várt, rendkívüli élethelyzetekre vonatkozó anyagi segítségnyújtást jelent. Ilyen például, amikor valaki elveszti az állását, vagy tartósan beteg lesz. A rendkívüli segély keretein belül tudjuk segíteni a rászoruló gyermekes családokat is, akik általában az iskolakezdés és az év végi ünnepek előtt kérnek támogatást az önkormányzattól. Az igény benyújtását követően a bizottság az igénylő körülményeinek figyelembe vételével dönt a támogatás mértékéről. Múlt évben közel 45 millió forintot osztott szét az önkormányzat nagyjából 1000 kérelem alapján. Ennek 60 százalékát felnőttek vették igénybe, 40 százalékát pedig a gyermekesek.

Fontos változás volt tavaly a szociális ellátás terén, hogy végre méltó helyre költözhetett a Vecsés és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ. Emellett a szociális intézményrendszerünk is bővült a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió által működtetett Új esély központtal, amely pszichiátriai- és szenvedélybetegek számára nyújt segítséget. A központ év végén nyílt meg, ez lesz az első teljes évük Vecsésen, ezért tapasztalatokról még korai lenne beszámolni, de az rövid időn belül kiderült, hogy van igény az ellátására.

Az elmúlt év egyik jelentős eredménye, hogy közel 600 millió forintot nyert a város új bölcsőde létesítésére. Az új tagintézmény kialakításával tovább nő a bölcsődei férőhelyek száma a városban, amire nagy szüksége van a városnak, mert az utóbbi időben sok fiatal család költözött Vecsésre, ezzel párhuzamosan a születendő gyermekek száma is növekszik. A beruházás előkészületei folyamatban vannak, az építkezés várhatóan még ebben az évben elkezdődik.

Oláh László
– Pénzügyi bizottság

Elsősorban abban reménykedem, hogy akár az oltások, akár a nyájimmunitás révén a vírus egyszerű náthává szelídül. Ha ez bekövetkezne, akkor nem lenne szükség a gazdaság és a személyi szabadság korlátozására, ezáltal minden területen megnyugodnának a kedélyek, az életünk pedig visszatérhetne a rendes kerékvágásba.

Ennek a speciális helyzetnek a megszűnésével az önkormányzatok hétköznapjai is újra a megszokott mederben folyhatnának, és visszakaphatnánk például az iparűzési adót, hiszen az régen is az önkormányzatok saját bevétele volt. Ebből tartjuk fenn a városi intézményeket, és nagyrészt ettől függ az olyan önként vállalt feladatok teljesítése is, mint a vecsési egészségügy működtetése vagy a polgármesteri hivatal dolgozói számára elfogadott bérkiegészítés, a Vecsés Pótlék.

Az elmúlt években jól haladtunk a város fejlesztésével, számos területen előreléptünk. Jelenleg két nagy beruházás, a kézilabda munkacsarnok és a tanuszoda építése zajlik, az előttünk álló legnagyobb feladatok nem sajáterős beruházások. Ilyen az ivóvízhálózat újjáépítése, ami évtizedes probléma Vecsésen, illetve a vasúti aluljáró kialakítása. Utóbbit a MÁV egyszer már jóváhagyta, engedélyes terveink is voltak, de ezt a lehetőséget 2010-ben elvették a várostól. Ez a beruházás nagyon fontos lenne, ezért remélem, hogy a vasúttársaság valamilyen módon lehetővé teszi majd a megvalósítást.
Örülnék több zöldövezeti fejlesztésnek, több közparkra lenne szükség, ahol sétálni, megpihenni, kikapcsolódni lehet. Élhetőbb lenne Vecsés, ha nem épülne be minden, hanem több zöldterület lenne a városban.

Forgalomtechnikai változtatásokra is szükség van lakó-pihenő övezetek kialakításával. Így talán jobban kordában lehetne tartani a kisebb utcákban száguldozó „hobbi autóversenyzőket” és nagyobb biztonságban közlekedhetnénk.

Dr. Lugosi Mária
– Kulturális bizottság

A járvány miatt tavaly csak a Murcifesztet, a szüreti bált és a VHZ karácsonyi koncertjét sikerült megtartani, illetve a vírushelyzet előírásainak megfelelően megrendeztük a Mindenki Karácsonyát. Bízunk benne, hogy idén több rendezvény megtartására lesz lehetősége az önkormányzatnak és a helyi kulturális csoportoknak, melyeket az elmúlt évekhez hasonlóan anyagilag is szeretnénk támogatni.

A bizottság költségvetéséből idén is szeretnénk támogatni a Rákóczi Szövetséget, mely a határon túli magyar gyermekek magyar nyelvű iskolaválasztását és a tanévkezdését segíti. Tavaly 200 ezer forinttal segítettük a kezdeményezést, ezáltal húsz gyermek iskolakezdéséhez járultunk hozzá. A vecsési iskolák és egyházak nyári táborait is szeretnénk segíteni, ahogyan ezt tavaly és a korábbi években tettük.

Minden évben csatlakozunk a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz, hogy a felsőoktatásban tanuló diákoknak tanulmányait segítsük. Emellett saját ösztöndíja is van az önkormányzatnak, melyre évről évre sok vecsési diák jelentkezik. A lehetőségeinkhez mérten idén szeretnénk megemelni a pályázaton elnyerhető támogatás összegét.

Egy nagyobb szabású ünnepséget is tervezünk a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola és az egyházközségünk alapításának 225. évfordulója alkalmából. 1797-ben lett önálló plébániája Vecsésnek, és ezzel egy időben történt az általános iskola alapítása is. A két ünnepséget külön választanánk, az iskola alapítási évfordulójáról tanév végén szeretnénk megemlékezni. Erre az alkalomra az iskola történetét bemutató kiadvánnyal készülünk. Az egyházközség évfordulóját a falusi búcsú napján szeretnénk megünnepelni, ebből az alkalomból a Szent Kereszt templomban tartanánk egy ünnepi szentmisét, amit a Váci Egyházmegye segédpüspöke, Varga Lajos celebrálna. Erre az alkalomra Fühwirth Mihály úr szerkesztésében készül egy kiadvány, Huszka Mihály plébános úr és Varga Lajos segédpüspök támogatásával.

Várszegi Csaba – Környezetvédelmi bizottság

Az elmúlt évekhez hasonlóan szeretnénk folytatni a városi faültetési programot. A kezdeményezés olyan népszerű a lakosság körében, hogy tavaly megemeltük a facsemeték beszerzésére fordítható keretösszeget. A nagyobb városi utak mentén lévő fasorok gondozását idén is elvégeztetjük, emellett a kisebb utcákban is vizsgáljuk a fásítás lehetőségeit.

Támogatjuk a környezetvédelemhez kapcsolódó kezdeményezéseket, például egy civil javaslat kapcsán szeretnénk bővíteni néhány újabb állomással a patak menti tanösvényt.

Továbbra is segítjük a Kispatak Természetvédő Egyesület és Hulladékkommandó munkáját, hiszen a csoport tagjai nagyon sokat segítettek az elmúlt években a városi területeik megtisztításában.

Idén változás várható a városi zöldfelületek kezelésében, karbantartásában. Ezeknek a munkáknak egy részét átveszi az önkormányzattól a Városgondnok Kft. Az átszervezés kidolgozásában és megvalósításában fontos szerepe volt Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester asszonynak.

Tervezzük egy lakossági veszélyes és egyéb hulladék átvételére alkalmas helyszín kialakítását, az előkészületekkel jól állunk, de még nem tudjuk, hogy mikor kerülhet sor a megvalósításra. Mindemellett a zöldhulladékok kezelése is napirenden van.

Idén a közparkok felújítása terén is előrébb lépünk, hiszen megújul a Fő út mellett található Hősök ligete.

Kerékpárutak kialakítását is tervezzük, ez a város belső területeit és a városon kívüli részeket egyaránt érinti. Utóbbi esetben több település együttműködésére, mondhatni, agglomerációs összefogásra van szükség, ezért a tervezés is egy hosszabb folyamat, aminek egyelőre még az elején járunk a koncepció kialakításával.

2020-ban szerettünk volna szervezni egy kerékpáros körtúrát, amely a környezetvédelem fontosságára felhívó közösségépítő kezdeményezés lett volna, de a pandémia miatt elmaradt. Ha lesz rá lehetőségünk, akkor ezt a rendezvényt is szeretnénk megtartani.

Czibolya Zoltán
– Sport bizottság

A megszorítások figyelembevételével – a Sportos és Egészséges Város program jegyében – kezeltük a sportcélú fejlesztéseket, beruházásokat. Próbáltunk minden lehetőséget megragadni, ahol a beruházásokhoz támogatást tudtunk szerezni, legfőképp a TAO-támogatásokra gondolok. Többek között így valósítottuk meg az Andrássy iskola sportudvarának felújítását, egy többfunkciós rekor­tánpálya megépítését a Halmi Telepi iskolában, a lakótelepi fitneszparkot, a Sándor tanya fejlesztését élőfüves labdarugópályával, öntözőrendszerrel, világítással, futókörrel, külső parkolókkal és a belső utak egy részének megépítésével.

Az önkormányzat fontos feladatának tekinti, hogy az élsport, az utánpótlás- és a lakossági sport számára is megteremtse a megfelelő körülményeket a városban. Nagy örömömre szolgál, hogy elkezdődött a két államilag támogatott beruházás, a tanuszoda és a kézilabda munkacsarnok építése, hiszen ezekre több szempontból is szüksége van a városnak. Bátran mondhatom, hogy mindkét létesítmény elkészül idén. A kézilabda munkacsarnok építésével megújul a Halmi tér, ahol a beruházással párhuzamosan új modern játszótér, parkolók, járdák is épülnek.

Idén szeretnénk továbbfejleszteni a Sándor tanyai sportcentrumot. Az új székház és a lelátó tervei készen vannak, remélem sikerül ezt a beruházást is TAO-támogatásból megvalósítani. Folyamatban van a Dózsa György úti centerpálya felújítása, ami azért is fontos, mert az új sportcentrum felépítése után a régi sporttelepet átadjuk a lakosságnak, ezért ott olyan fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani, melyek a lakosság sportolási lehetőségeit teszik jobbá.

Régóta tervezzük kerékpárutak építését. Úgy gondolom, a közeljövőben lesz lehetőségünk ezen a területen is előre lépni.

Idén is szeretnénk a lehetőségeinkhez mérten anyagilag támogatni a Vecsési Sportegyesület szakosztályait, és szeretnénk megtartani a pandémia miatt sajnálatos módon elmaradt Bajnokok Vacsoráját, ahol megköszönjük a kiemelkedő eredményeket elérő sportolóink munkáját.

VT info