Vincze Gábor: Büszke vagyok a fiúkra, le a kalappal előttük!

Vincze Gábor (középen) taktikai megbeszélést tart a Dunaharaszti elleni sorsdöntő mérkőzés előtt

A Vecsés labdarúgócsapata megnyerte a Megye I-es bajnokságot, így jogot szerzett arra, hogy a következő szezonban az NB III.-ban szerepeljen. De ne szaladjunk ennyire előre. Vincze Gábor csapata az egész szezonban remekül teljesített, az utolsó for­dulóban úgy utazott Dunaharasztiba, ha nem kap ki, bajnok.

A meccs kiegyenlített küzdelmet hozott, de a hazaiak az első félidő utolsó percében előnybe kerültek. A vecsésiek viszont úgy jöttek ki a második félidőre, látszott rajtuk, ha a Barcelona állt volna velük szemben, azoknak is nekimennek.

– A meccs lélektanát tekintve nem jókor jött az a gól. A hazaiaknak voltak támadásaik, de semmi olyat nem láttam bennük, amivel lefociztak volna minket. Stabil NB III.-as
játékosok alkották a csapatukat, de nem látszott a különbség. Mi pontatlanok voltunk, az utolsó passzok nem sikerültek. Az ő próbálkozásaikat is könnyebben hatástalanítottuk volna, ha magabiztosabbak lennénk – értékelte a találkozót Vincze.

Elárulta, csapata sokkal jobban tud építkezni, mint az ilyen oldalról bejövő labdákkal szórakozni. Ráadásul meghatározó emberek hiányoztak a csapatból, ha ők is pályán vannak, a szakember szerint már az első félidőben lefocizták volna a hazaiakat.

– Büszke vagyok a fiúkra, le a kalappal előttük! A tavasz miatt, de az egész szezon miatt is. Év közben többször nyilatkoztam, hogy a dobogót céloztuk meg, ami idén végre sikerült, ráadásul aranyérem lett a vége. Voltak nehézségeink: a vírus, a számunkra szokatlan szerda-szombat ritmus, de megoldottuk – mondta a szakvezető nem kis büszkeséggel a hangjában. Ez érthető is, hiszen a tavaszt két döntetlennel és egy vereséggel tudták le, ami kiemelkedő teljesítmény bármilyen szinten.

A bajnoki cím ellenére a klub nem vállalja az NB III.-as szereplést, mert nincsenek meg a feltételek az osztályváltáshoz. Így a szakvezetés célja, a jelenlegi csapatot egyben tartani és a következő évben is megcélozni a dobogót. Emellett jelentős fejlesztések vannak a csapat körül, épül az új pálya és székház.

– A jelenlegi játékoskeret sem alkalmas az NB III.-ra, bár szerintem csont nélkül bent tudnánk maradni. Ehhez azonban nem lenne elég a heti három edzés, legalább négy kellene. Ráadásul ki kellene cserélni tucatnyi játékost és egy teljesen új csapatot építeni.
A mostani eredmények azonban alátámasztják, ez egy nagybetűs csapat – mondta a korábbi válogatott játékos.

Úgy véli, nem csak a játék, az emberi tényezők is számítanak egy csapatban. Ezt jól mutatta, hogy a Dunaharaszti nem bizonyította, hogy papíron jobb futballistákból áll.

– A szünetben csak annyit mondtam a srácoknak, menjünk rájuk, próbáljunk meg minden párharcot megnyerni. Úgy vélem, a játék képe és az egész éves teljesítmény alapján megérdemelten lettünk elsők – mondta Vincze Gábor.

SzgY