Új autóval érkezhet a segítség a vecsési betegekhez

Új autó vásárlásával támogatta a Vecsési Alapellátási Központ orvosi ügyeleti ellátását az önkormányzat.

Az Opel Crossland típusú személygépkocsit szeptember 9-én délelőtt adta át Szlahó Csaba polgármester. Az autó megkülönböztető jelzést is kapott, emellett defibrillátorral és légzést segítő oxigénpalackkal is felszerelték.

Az ügyeletes kocsi átadását követően Szlahó Csaba a Williams televíziónak nyilatkozva elmondta, a fontosnak tartja, hogy nagy figyelmet fordítsunk az egészségre, különösen igaz ez egy ilyen járvánnyal sújtott időszakban. Emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt adták át az Vecsési Alapellátási Központot, amelyet azóta folyamatosan fejlesztettek korszerű egészségügyi eszközökkel. Hangsúlyozta, hogy még ebben az anyagilag szűkös időszakban is arra törekszik az önkormányzat, hogy a meglévő erőforrások segítségével fenntartsa a vecsési egészségügy megfelelő színvonalát.

Kérdésre válaszolva elmondta, a város sok pénzt fordít az egészségügyi ellátás megfelelő színvonalú működésére. A Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő által nyújtott finanszírozáson felül éves szinten mintegy 150-160 millió forinttal járul hozzá a vecsési egészségügyi ellátórendszer működtetéséhez az önkormányzat. Ennek köszönhető, hogy biztosított a színvonalas ellátás a városban.

Dr. Szarvas Tibor, a Vecsési Egészségügyi Szolgálat igazgató-főorvosa elmondta, az új ügyeleti gépkocsi a nap 24 órájában Vecsésen fog szolgálni, de egyelőre még a régi ügyeleti időben. Hozzátette, folyamatosan dolgoznak a 24 órás ügyelet kialakításán, aminek a tárgyi feltételei már rendelkezésre állnak.

– Kialakították a megfigyelőszobát és rendelkezésünkre áll az új defibrillátor, illetve az EKG-készülék, így reményeink szerint hamarosan a 24 órás ügyeletet is meg tudjuk oldani – mondta az igazgató-főorvos.

Előszűrés után lehet igénybe venni a szakrendeléseket

Továbbra is érvényben vannak a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedések a szakorvosi rendelőintézetben, ami azt jelenti, hogy az intézménybe érkező páciensek előszűrést követően vehetik igénybe a szakrendeléseket. A rendelő bejáratánál továbbra is működik az előszűrő állomás, ahol egy kérdőív kitöltése után a testhőmérsékletet is ellenőrzik. Csak azok léphetnek be az épületbe, akiknél nem merül fel a koronavírus-fertőzés gyanúja. Maszk viselése és az ajánlott 1,5-2 méteres távolságtartás továbbra is kötelező. Egyelőre minden szakrendelés működik – a legtöbb általában előjegyzéssel – és természetesen a sürgősségi betegellátás is biztosított. Hogy mely szakrendelésekre kell előzetesen időpontot foglalni, arról a www.vecsesiszakrendelo.hu honlapon tájékozódhatnak.

V.