Összesen 12 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze a Kispatak Természetvédő Egyesület és Hulladékkommandó önkéntesei a vecsési határban. Az akcióban részt vettek a PricewaterhouseCoopers Magyarország (PwC) munkatársai, akik a Kispatak tanösvény információs tábláit is lefestették.
A nagy meleg ellenére 50 önkéntes gyűlt össze augusztus 29-én reggel a Budai Nagy Antal utcai hídnál. A Kispatak Természetvédő Egyesület és Hulladékkommandó tagja mellett a PwC Magyarország munkatársai, vecsési iskolások és felnőttek vettek részt az önkéntes napon, amely egyik célja az volt, hogy az előzetesen feltérképezett helyszíneken – jellemzően a vecsési határban – felszámolják az illegálisan lerakott szemétkupacokat. A PwC dolgozói a cég vállalati felelősségvállalás programja keretében vettek részt a környezetvédő munkában és a szemétszedés mellett a Kispatak tanösvény mentén kihelyezett fa információs táblákat is lefestették. Krojher Gabriella, a természetvédő egyesület elnöke elmondta, a PwC pályázati kiírására jelentkezett az egyesület, ennek eredményeként érkeztek Vecsésre a vállalat önkéntesei. Az információs táblák festését társadalmi munkában vállalták a PwC dolgozói, ehhez a festéket és az ecseteket is felajánlásban biztosították. Negyvenen jöttek Vecsésre, a többség a festéssel foglalatoskodott, egy brigád pedig a szemétszedésben vett részt.

Illegális szemétből most is akadt bőven – tudtuk meg Krojher Gabriellától –, a nap végére 12 köbméternyit gyűjtöttek össze az önkéntesek. A gyáli GYÖSZ tagjai is csatlakoztak az akcióhoz, ők a két település között a Határ utcában gyűjtötték a szemetet, amit a Sós-tó Sporthorgásztó tulajdonosa szállítatott el a területről. A Budai Nagy Antal utca végén is több halom szemét várta a környezetvédőket, a PwC munkatársai pedig az M0-s bekötőnél szedték össze az autókból kidobált hulladékokat.
– Azt tapasztaltuk, hogy ahol van egy kisebb rakás, ott idővel egyre több lesz a szemét, ezért is igyekezünk most ezeket felszámolni. Bár nagyon sokat dolgoztunk, de az 5 évvel ezelőtti állapothoz képest sokat javult a helyzet. Bízunk benne, hogy egyre többen átérzik, miért kell megóvnunk a környezetet, és így talán egyre kevesebb lesz a szemetelő. A megelőzés szempontjából nagyon fontos a nevelés, ezt az egyesületünk is felvállalta, több programot és előadást is szervezünk a vecsési gyerekeknek – mondta Krojher Gabriella.
A Hulladékkomandó vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy a szemétszedés igazi összefogással történt. A konténerek kihelyezéséről és elszállításáról a Városgondnok Kft. gondoskodott, a hulladék átvételi díját az önkormányzat finanszírozta. Az akcióban résztvevőknek a Hasas Macska kifőzde méltányos áron készített finom gulyáslevest, a Csillag pékség pogácsa és kenyér, a Früh-Ker Kft. 20 kiló kovászos uborka, a Dózsa György úti barkácsbolt pedig kesztyűk felajánlásával segítette az akciót.
A következő megmozdulást október 8-11. között szervezi a Kispatak Természetvédő Egyesület és Hulladékkommandó csapata. Az esemény részletei egyelőre még nem ismertek, a program iránt érdeklődőknek érdemes figyelemmel kísérniük az egyesület oldalát a www.facebook.com/hulladekkommandovecses oldalon.
Varga Norbert













