Egy elmaradt találkozó helyett – Föld napja

Megtelt a BÁKK lelátója a Föld napja alkalmából rendezett előadáson (A fotó 2016. április 22-én készült)

A Föld napja minden évben visszatérő rendezvény a Bálint Ágnes Kulturális Központban, ugyanis nagyon fontos, hogy az általános iskolások figyelmét ráirányítsuk a környezetükben történő globális változásokra, annak érdekében, hogy mindannyian több energiát fordítsunk a környezetvédelemre.

Igen sajnálatos tény, hogy idén a Föld napja ötvenedik évfordulóját nem tudtuk megünnepelni az általános iskolás diákokkal közösen.

1970. április 22-én mintegy 20 millió amerikai – akkor Egyesült Államok lakosságának körülbelül 10 százaléka – vonult ki az utcára több száz városban, hogy tiltakozzon a környezeti tudatlanság ellen és új utat keressen a Föld szennyezésmentes fejlődése számára. Az első Föld napjának a megrendezése a modern környezetvédelmi mozgalom elindítását is jelezte és ma világszerte a bolygó egyik legnagyobb környezetvédelmi eseményének a jelképe.

Az 1970-es első Föld napja átfogó környezetvédelmi hullámot indított el az Egyesült Államokban, ideértve a mérföldkőnek számító környezetvédelmi törvények elfogadását. A tiszta levegőről, a tiszta vízről és a veszélyeztetett fajokról szóló törvényeket az első Föld napja megrendezése alkalmából hozták létre, valamint ekkor alakult meg az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (Environmental Protection Agency). Ezt követően világszerte több ország is hasonló törvényeket fogadott el.

Rendkívül sajnálatos tény, hogy az idei Bálint Ágnes Kulturális Központban rendezett iskolai környezetvédelmi találkozó, melyen mind a négy vecsési általános iskola és a gimnázium – Andrássy, Grassalkovits, Halmi Telepi és Petőfi – diákjai részt vettek volna, éppen egy másik globális esemény, a koronavírus-járvány miatt nem kerülhetett megrendezésre. A pandémia történetesen azt a környezetet és a társadalmat leépítő folyamatot képviseli, mely szemlélete ellen a Föld napja ötven évvel ezelőtt megszületett.

A Föld napja mozgalom ugyanis a földkerekséget átfogó válaszként született a környezetünk leépülési folyamatai ellen, melyben az ember egészségének a védelme tölti be a központi szerepet. A koronavírus pedig éppen ezt az emberi értékrendet támadja, azáltal, hogy távolságot teremt a társadalomban, ott, ahol éppen az emberi összetartozás a legfontosabb összetartó erő. A járvány további lesújtó következményeiről pedig jobb nem is beszélni.

A Föld napja 2020 témája világszerte az éghajlatváltozás volt. Az éghajlatváltozás valóban hatalmas kihívás a Föld fejlődése számára, hiszen ez jelenti az alapját az emberi életfenntartó rendszerek működésének, amelyek életképessé és fenntarthatóvá teszik világunkat. Ugyanakkor érdemes elmondani, hogy a mindent átfogó globális koronavírus-járvány miatt, az éghajlatváltozási kérdések világszerte a háttérbe szorultak.

A Föld napját minden évben megünnepeljük a vecsési általános iskolák és a Bálint Ágnes Kulturális Központ közreműködésével. Az elmúlt években a programok szervezését a vecsési Kispatak Természetvédő Egyesület és Hulladékkommandó vállalta magára. Krojher Gabriella, az egyesület elnöke elmondta, hogy ezúton is köszöni a vecsési általános iskolák segítségét és a Bálint Ágnes Kulturális Központ támogatását, ahol az elmúlt években nem csupán a rendezvény színhelyét biztosították a több száz részt vevő vecsési diáknak, hanem a programok kidolgozásában is közreműködtek.

Práczki Péter