Április 22-én volt 50 éve, hogy a világon először megtartották a Föld napját, a magyarországi mozgalom pedig 30. évfordulóját ünnepelte. A jeles esemény apropóján a vecsési Bádiprodukt Kft. azt a célt tűzte ki, hogy megtisztítja a Vecsés és Gyál között található Határ utat és Aratás utat az illegális szemétkupacoktól.
Föld napján vagy egy közeli időpontban a különböző környezetvédelmi programok részeként országszerte szerveznek szemétszedő akciókat. A koronavírus-járvány miatt idén erre nem kerülhetett sor, ennek ellenére akadtak olyan magánszemélyek és vállalkozók, akik az óvintézkedések betartása mellett kesztyűt és zsákot ragadtak – és a maszkot is felvették –, hogy megtisztítsák környezetüket az illegális szemétlerakatoktól. Ebből a „küzdelemből” Bojinka Miklós vecsési cégtulajdonos is szerette volna kivenni a részét, ezért a Bádiprodukt Kft. egy gyáli konténeres cég segítségével szemétszedő akciót szervezett a két település között húzódó hulladékkal terhelt területre. A vírus elleni védekezés mindenkire nagy terhet ró, ennek ellenére a két vállalkozó az akció megszervezésén túl az elszállítás költségeit is magára vállalta. A szemétszedéshez több önkéntes is csatlakozott, többek között Frühwirthné Halász Melinda, Vecsés alpolgármestere is részt vett az akcióban.
Bojinka Miklós elmondta azért szervezték meg az akciót, mert elszomorító látványt nyújtottak a szemétkupacok. Kovács József, a gyáli konténeres cég vezetője hozzátette, számára is fontos a tiszta környezet, ezért gyermekével rendszeresen jár szemétgyűjtő akciókra. .
A maroknyi önkéntes reggel 9-kor kezdte a munkát és három óra leforgása alatt megtisztították a területet, ezalatt összesen 7 köbméter szemetet gyűjtöttek össze.
A kezdeményezéshez csatlakozott Frühwirthné Halász Melinda, Vecsés Város alpolgármestere, a Kispatak Természetvédő Egyesülettől Krojher Gabriella és Csányi Vonkova Petra, Bojinka Miklós a Bádiprodukt Kft. tulajdonosa, Garamvölgyi Zsolt és Tardi István vecsési közterület felügyelők, Szabó Zsolt és Raczkocki Gergely pedig a Horgásztó-Ferihegy3 képviseletében. A veszélyes hulladék elszállításában Véger László segített.
– Remélem, hogy nem lesz rá szükség, de ha kell, mi jövőre is megszabadítjuk a környezetünket és az utcákat megmételyező szeméttől a területet – mondta Bojinka Miklós az szemétgyűjtés végén.
VÉN













