Döcögősen indult a tavaszi szezon kézilabdázóinknál

Nagy tervekkel vágtak neki a szezonnak a vecsési kézilabdázók, de idén nem az eredmény volt a fő célpont, sokkal inkább a stabilitás, az eredményes jövő alapjainak letétele, hogy pár éven belül a férfiak ismét az NB I-ben, míg a nők az NB I/B dobogójáért küzdhessenek majd.


Az őszi szezon zárásakor Antal Zoltán úgy fogalmazott, nem igazán elégedett a nők 4. helyével, nagyon elmaradtak a várakozástól. A férfiak kerete a nyári elsőosztályú búcsú után teljesen átalakult, számos helyről érkeztek új játékosok, így új csapatot kellett csinálni.

Az ősz végén mindkét együttes a középmezőnyben volt, és bár bizakodva várták az előrelépést, a tavaszt mindkét gárda döcögősen kezdte.

A nők öt meccset játszottak idén és két győzelem mellett három vereség a mérlegük. Ugyanakkor azt sem szabad elhallgatni, hogy négy meccsen is idegenben léptek pályára. Jelenleg a hatodik helyen állnak, nyolc győzelem mellett egy döntetlen és hét vereség a mérlegük. A mezőny sűrűségét jól mutatja, hogy két győzelemmel akár a dobogós helyezés is meglehet, de két vereséggel a 9. helyre is visszacsúszhatnak.

A férfiak egy győzelem mellett háromszor szenvedtek vereséget és a hölgyekhez hasonlóan a hatodik helyen állnak. Öt győzelmük mellett hat vereségük van, négyszer pedig megosztoztak a pontokon az aktuális ellenféllel.

A férfiak mezőnye még a nőkénél is szorosabb az NB I/B Kelet csoportban. Négy csapat is 14 ponttal áll a mezőny közepén, de a dobogó legalsó fokán álló FTC a 17 pontjával nem érezheti biztonságban magát, miként az utolsó előtti helyen álló Balmazújváros helyzete sem reménytelen a 10 pontjával.

SzGy