Fazekas József, a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület – Musikverein Wetschesch elnöke segítségével s pár fotó mellékleteként szeretnék beszámolni a már hagyományosnak számító Murcifeszt ünnepről, melyet a Vecsési Borbarátok Egyesülete és a Musikverein Wetschesch Fúvószenekara rendezett.
Az idő kitűnő volt augusztus utolsó napján, így nem csoda, ha sokan jöttek el, hiszen a nap folyamán a az egyesület fúvószenekara – a Szabados család segítségével – zenés ébresztőt tartott a négy városrészben.
Délután öt órától pedig a Vecsési Rendőrőrs melletti telken, udvaron elkezdődött az ünnepség, a Bavorák Szaxafon Quintett mainstream jazz műsorával, majd a Musikverein Wetschesch Fúvószenekara helybéli, illetve a magyarországi németség tánczenéivel szórakoztatta az egyre gyarapodó közönséget.

A helyszínen minden volt, ami egy ilyen kellemes szórakozáshoz szükséges. Mongerék grillsütőjében forogtak a pecsenyekacsák és csirkék, sült a pecsenye, s az ízes falatokat lehetett „locsolni” közben a kiváló vecsési borokkal. A Várszegi-Tábori Pincészet jóvoltából erre az alkalomra készített murci is nagy sikert aratott.

De mielőtt az igazi mulatság elkezdődött, Huszka Mihály plébános atya megáldotta a szőlő idei termését, a murcit, majd Tábori Ferenc alpolgármester mondott rövid köszöntőt. Ezután Fazekas József köszönte meg a Vecsés Város Önkormányzatának a folyamatos támogatást, és nem utolsó sorban a zenészek és a borászok áldozatos munkáját, mely lehetővé tette, hogy városunk lakossága ilyen kellemesen, kulturáltan szórakozhasson. Köszönetet mondott a tagság önkéntes munkájával elkészült fejlesztésekért is.
Testvérvárosunkból a Musikverein Reinstetten hét tagú delegációja is megtisztelte az idei Murcifesztet, Makusz Drescher elnök úr és Klaus Schwarz elnökhelyettes úr vezetésével, s elmondásuk szerint kitűnően érezték magukat.
Hajnalig tartott a fergeteges hangulat a Brunner Zenekarnak köszönhetően.
Fazekas József külön is köszöni minden kedves vendégnek, hogy eljött, és részvételével támogatta az egyesület hagyományőrző tevékenységét!
Kép és szöveg: Nagy István Elek













