Vecsés közel 900 millió forint pályázati forráshoz jutott

Szabó István 2016-ban jelentette be, hogy 2021-től önálló régió lesz Pest megye

Interjú Szabó Istvánnal, a Pest Megyei Közgyűlés elnökével.

– 2016 januárjában jelentette be, hogy önálló régió lesz Pest megye 2021-től. Milyen előnyökkel jár ez a megyének és Vecsésnek?  

– A fővárostól való leválás célja, hogy a Budapesthez képest kevésbé fejlett Pest megyére kedvezőbb európai uniós támogatási feltételek legyenek érvényesek 2020 után. A megye települései ugyanis semmivel sem nyertek többet Budapest közelségéből, mint bármelyik hazai nagyváros. Uniós forrásból sem jutott több, sőt, kevesebb, ezért is hozta létre a kormány a Pest Megyei Kompenzációs Alapot, amellyel 80 milliárd forintot biztosított a megye számára. Így minden településünk – Vecsés is – több pénzhez jutott.

Szabó István a Pest Megyei Közgyűlés elnöke és Alattyányi István önkormányzati képviselő

– Milyen fejlesztések valósultak meg ebből a megyében és a településünkön?               

– Olyan nagyságú beruházásokat hajtottunk végre, amelyekre nem volt példa az elmúlt évtizedekben Pest megyében. 60 egészségügyi szakrendelő épült vagy újult meg a megyében; 285 kis- és középvállalkozást nyert összesen 9 milliárd forintot telephelyfejlesztésre, eszközbeszerzésre; 123 településen épültek/újultak meg utak 11 milliárd forintból; 81 településen épül óvoda/bölcsőde, 80 kilométer hosszan belterületi kerékpárút épül; ipari parkokat alakítottunk ki; megoldottuk több település csapadékvíz elvezetését; 20 település élelmiszerpiaca újul meg.  Az elmúlt hónapokban nem volt olyan nap, amikor ne lett volna egy elkészült fejlesztés átadója a megye valamelyik településén. Vecsés közel 900 millió forintnyi pályázati forráshoz jutott hozzá az elmúlt években. Ebből épült meg a Tipegők bölcsőde a Damjanich utcában, így bővült a férőhelyek száma. Több utca burkolata megújult, és fontos, hogy nemcsak az önkormányzat, hanem helyi vállalkozások is kaptak támogatást telephelyfejlesztésre, eszközbeszerzésre.

– A megyei önkormányzat gyűjti össze a Pest megyei értékeket, hol tart ez a munka?  

– Ez egy igazi sikertörténet. Nemcsak az értékek száma miatt, ami már jóval meghaladja a 200-at, hanem ahogy az emberek, települések reagáltak erre a kezdeményezésre. Nagyszerű az élmény, ahogy újra felfedezzük egymás értékeit. Vecsés kiváló partnerünk az értékek összegyűjtésében, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a helyi savanyú káposztát az érték­tár­bizottságunk felvételre továbbította a Magyar Értéktárba, hogy az akár hungarikummá válhasson. Remélem, ezt a közös, sikeres munkát tudjuk folytatni a következő 5 évben is.

VT info