„Többet soha ne kelljen átélnünk hasonló pillanatokat”

Október 10-én a málenkij robotra elhurcolt vecsésiekre emlékeztek.

A kényszermunkatáborba elhurcolt vecsésiek emlékére Huszka Mihály atya mutatott be szentmisét a Jókai utcai Szent Kereszt templomban. A hagyományokhoz hűen német nyelven is elhangzott az imádságok és az énekek egy része. A misét követően a Hősök ligetében folytatódott a megemlékezés, a 2019-ben felavatott Málenkij robot emlékműnél Szlahó Csaba polgármester mondott beszédet.

– Nagy örömmel látom, hogy sok gyermek, iskolás is itt van, hiszen elsősorban azoknak szól ez a megemlékezés, akik olyan szerencsések, hogy soha nem kellett átélniük azokat a borzalmakat, melyeket Magyarországon a huszadik században többször is átéltek. A háborút és a vérengzést, és olyan szörnyű állapotokat, amikor kifordult magából az egész társadalom. Szerencsések vagyunk mi, akik a háború után születtünk, mert 76 éve nem szóltak itt a fegyverek, és békében tudtunk élni, ami az egyik legfontosabb dolog, az egyik legnagyobb adomány – mondta beszédében, majd felidézte a 76 évvel ezelőtt történt események részleteit.

Elmondta, hogy a Vörös Hadsereg katonáinak érkezését követően két hónapig húzódott a front Vecsés és Üllő között. A harcokban gyakorlatilag fél Vecsés romba dőlt, de ugyanez elmondható volt a fővárosról és tulajdonképpen az egész országról.

– De a legnagyobb tragédia nem is a fizikai és anyagi javainkban elszenvedett hatalmas veszteség volt, hanem az a sok-sok emberáldozat, amellyel adóztunk ezért a háborúért – hangsúlyozta.

– Gondoljunk azokra, akiket besoroztak, és harcolniuk kellett, közben súlyos sebeket szereztek, vagy az életüket adták a háborúban. És gondoljunk azokra az emberekre, akiket egészen egyszerűen összefogdostak és elhurcoltak a lakóhelyükről. Majdnem egymillió ember adta az életét ezért a borzasztó, pusztító háborúért, de amiért ma itt vagyunk, akikre ma emlékeznünk kell a sok-sok áldozat mellett, azok a vecsésiek, akiket itt szedtek össze az utcákon és vittek el málenkij robotra, ami kis munkát jelent – emlékeztetett a polgármester.

A hadifoglyok és a kényszermunkatáborokba csak egy „kis munkára” elhurcoltak közül sokan nem térhettek vissza szeretteik körébe, míg azok, akik túlélték a kegyetlen körülményeket és a kiszolgáltatottságot, életük végéig hurcolták magukkal – és hordozzák ma is, akik még megmaradtak – ezeket az emlékeket. Többen is úgy tértek vissza, hogy az otthonaikban idegenek laktak, mert családjaikat, hozzátartozóikat kitelepítették az országból, amíg ők fogságban, munkatáborokban voltak. A szovjet katonák számára a magyarországi németajkú lakosság első számú közellenségnek számított, ezért örömmel tettek eleget a parancsnak, mely értelmében kollektív bűnösségükért elhurcolhatták őket jóvátételi munkára. A hadifoglyokkal együtt mintegy 682 ezer embert vittek el Magyarországról a Szovjetunióba, közöttük nagyjából 65 ezer németajkút. A munkatáborokba kényszerített vecsésiek 90 százaléka sváb volt.

– Csak bízni tudok abban, hogy mi itt, Vecsésen békében tudunk maradni és békességben tudunk emlékezni, fejet hajtani mindazok előtt, akik sajnos nem tértek vissza a táborokból. Kívánom, hogy többet soha ne történjen ilyen velünk, soha ne kelljen átélnünk hasonló pillanatokat – zárta gondolatait Szlahó Csaba.

A polgármester beszéde után rövid emlékműsor következett, melyben közreműködött a We­tschescher Nachtigallen kórus, a Grassal­kovich iskola Singende Her­zen gyermekkórusa, valamint Suszter Csenge.

Az esemény az emlékmű koszorúzásával zárult.

varga