Május 6-án, szombaton nagyon szép napot élhettünk meg azokkal, akik eljöttek az Irgalmas Jézus Plébániára, ugyanis itt rendezték meg a Pápai Missziós Művek VI. Váci Egyházmegyei Szent Gyermekség csoportjainak találkozóját.
Ezt a mozgalmat Magyarországon Benvin Sebastian Madassery SVB (verbita) atya fogja össze, melynek fő mottója: „Kis imával, kis áldozattal, gyermekek segítenek gyermekeknek”. A verbita szerzetes, a Pápai Missziós Művek magyarországi vezetőjeként közvetlenül a Szentatya irányítása alatt áll.
Visszatérve a találkozóra, valóban az Úr szeretetét élhettük meg, mert a segítők, a szervezők, a résztvevők egyaránt nagy tanúságot tettek Isten gondoskodásáról.
Anyák napja lévén, „Mária, a mi Anyánk” mottót választottuk. A nap lelki hátterét, megyéspüspökünk, Dr. Beer Miklós és Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész alapozták meg, de a Sebastian atya által vezetett játékban is sok szó esett a Szűzanyáról. Borka Zsolt zenei szolgálata pedig nagyban emelte a találkozó hangulatát.
A családiasra (sajnos több csoport a ballagások miatt visszamondta részvételét) sikerült összejövetel – a kb. 60 gyermek és közel ennyi felnőtt részvétele – odafigyelést és alapos szervezést igényelt. Ezúton is köszönetet mondunk a támogatóknak, akik bármilyen módon hozzájárultak a találkozó megvalósításához. Kiemelnénk Vecsés Város Önkormányzatát, aki padokat és az ebédet biztosították számunkra. Külön köszönetet mondunk a helyi Szent Gyermekség csoportnak, és a szülőknek, akik az előkészítésben, a lebonyolításban és az utómunkákban szolgáltak.
Itt szeretnénk hívni azokat az iskoláskorú gyermekeket, akik indítást éreznek arra, hogy más rászoruló gyermekeken segítsenek. Helyi csoportunk vezetője szeretettel várja az érdeklődőket a 0630 4315816-os telefonszámon.
Az Úrnak tartozunk hálával ezért a napért!
Frics Zoltánné (csoportvezető), Fotók: Stelczer Attila













