Több mint negyven napirendi pontról döntöttek a képviselők a februári testületi ülésen, amelyek közül a legfontosabb a 2025. évi költségvetés elfogadása volt.
Egy perces néma felállással kezdődött a testülti ülés – a képviselők ezzel a gesztussal emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól –,majd a napirendi pontok megszavazását követően Szlahó Csaba polgármester számolt be a két ülés között történt fontosabb eseményekről. A Bálint Ágnes Óvoda felújításával kapcsolatban elmondta, hogy a beruházás az Építési és Közlekedési Minisztériummal (ÉKM) közös, konzorciumi együttműködésben valósul meg (a felújításra a TOP Plusz pályázaton nyert támogatás a város). Az ÉKM eredetileg építtetőként vett volna részt a projektben, amivel az önkormányzat nem értett egyet. Többszöri tárgyalást követően sikerült elérni, hogy a minisztérium csak konzorciumi partnerként lesz jelen, a beruházást pedig Vecsés bonyolítja le. A TOP Plusz pályázattal kapcsolatban elmondta továbbá, hogy Vecsés épületenergetikai korszerűsítéseket célzó támogatási kérelmét elutasították, az erre a célra fordítható keretösszeget pedig befagyasztották. A pályázatnak ezt a részét arra hivatkozva fújták le, hogy a Vecsési Járás nem tartozik a fejletlen térségek közé. Ezzel a döntéssel mintegy 600 millió forinttól esik el a város, amit többek között három óvoda energetikai korszerűsítésére fordíthattak volna. A polgármester hozzátette, elképzelhető, hogy a későbbiekben ismét lesz lehetőség a támogatás lehívására.
Vecsés területének jelentős részét érintő nagyteljesítményű elektromos kábel fektetésének ügyében tárgyalt a polgármester az E.ON munkatársaival február 10-én.
A munkálatok elérték a lakott terület határát, a kábelfektetés a Falu városrészt az Üllői utcától a Tinódi utcáig érinti, onnan a „nagysorompó” irányába vezetik tovább a kábelt, majd a Lőrinci utcán át érnek el a transzformátorházig. A kivitelezés jelentős mennyiségű földmunkával és a járdaburkolatok felbontásával jár. A burkolatok visszaállításával kapcsolatban vitás helyzet alakult ki az önkormányzat és a kivitelező között, de a város addig nem köteles átadni a munkaterületet, amíg nem egyeznek meg minden feltételben a beruházást végző céggel.
Elfogadták a költségvetést
Minden eddiginél nagyobb összeget von el az állam Vecséstől, de a költségvetés ennek ellenére stabil, az intézményrendszer működése biztosított és fejlesztésekre is jut pénz – nagyjából így foglalható össze röviden a február 25-ei testületi ülés legfontosabb döntése, a város 2025-ös évi költségvetésének elfogadása. A költségvetés főösszege mintegy 14 milliárd forint, ebből nagyjából egymilliárd forint felhalmozási kiadás, azaz egyelőre ennyit lehet költeni felújításokra, beruházásokra. Szlahó Csaba elmondta, bíznak benne, hogy a zárszámadást követően bővülnek majd az önkormányzat lehetőségei. A képviselő-testület jelentős összeget különített el a költségvetésben a szociális támogatásokra, a vecsési intézményekben dolgozók bérének kompenzációjára, továbbá a civil szervezetek, egyesületek támogatására.
Többet von el az állam, mint amennyit ad
Az idei az első év, amikor az államtól érkező feladat alapú támogatás összege kevesebb, mint a szolidaritási adó mértéke – derült ki a testületi ülésen. A szolidaritási adó címén elvont összeg 2,18 milliárd forint, míg az állami támogatás 2,13 milliárd forint. Hanek Gábor, a Pénzügyi Bizottság elnöke hozzászólásában elmondta, Budapesten kívül országosan 854 településtől vonnak el szolidaritási hozzájárulás címén forrásokat. Vecsés a 13. legtöbbet befizető település az országban, Pest Vármegyében pedig csak Budaörs és Százhalombatta fizet többet az államkasszába. A képviselő felháborítónak nevezte az elvonás mértékét.
„Szerintem lehet látni, hogy a kormány helytelen gazdaságpolitikája miatt folyamatosan hátrányba hozza az önkormányzatokat. Folyamatos a hatáskörök szűkítése is, és nem tudjuk, hogy ez hol fog megállni.” – mondta.
A hozzászólásra Szlahó Csaba polgármester reagált. Elmondta, hogy a sok elvonás mellett az államtól pénz is érkezik, és az önkormányzat egyik legfontosabb feladata, hogy megszerezze a lehető legtöbb támogatást a városnak. „Eddig eredményesek voltunk ezen a téren, bízom benne, hogy ez a jövőben is így lesz” – tette hozzá.
A szolidaritási hozzájárulás mellett egy újabb elvonással is számolniuk kell az önkormányzatoknak a kormány által meghirdetett Versenyképes Járások Program miatt. Ennek lényege, hogy az iparűzési adó 2025. évi többletét az állam a területfejlesztési alapba irányítja, ahonnan visszapályázhatják majd a járások. Szlahó Csaba elmondta, a program téma volt a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás ülésén, ahol a témában illetékes Polyánszky Zoltán területfejlesztés megvalósításáért felelős helyettes államtitkárnak tehettek fel kérdéseket. Vecsés és a többi önkormányzat egyebek között azt nehezményezi, hogy nem kaptak érdemi konzultációs lehetőséget a program megvitatására. Abban egyetértenek a városvezetők, hogy a lemaradó régiókat fel kell zárkóztatni, de véleményük szerint ez állami feladat, amelyet nem az önkormányzatok pénzéből kellene megoldani. Az pedig mindenki által belátható, hogy a járásonként tervezett 250-500 millió forint közötti pályázható összeg nem lesz elég erre a célra. Hogy Vecsésnek pontosan mennyivel kell hozzájárulnia a Versenyképes Járások Programhoz, azt egyelőre nem tudni, de az előzetes információk alapján több száz millió forintra lehet számítani.
Varga Norbert













