Két vecsési fiatalember is szerződést kapott a labdarúgó élvonalban szereplő csapatoktól. Molnár Rajmundot a frissen feljutott MTK igazolta le, míg Berényi Erik megkötötte első profi szerződését a Ferencvárossal.

Nem volt annyira váratlan az MTK megkeresése, ez már egy régebbről eredő kapcsolat. Az előző szezonom jól sikerült a Haladásnál, ez is elősegíthette a szerződést – mondta szerényen Molnár Rajmund, aki az elmúlt bajnokságban 35 bajnokin lépett pályára a szombathelyi együttesben, és ezeken 15 gólt szerzett, amivel holtversenyben a negyedik helyen zárt az NB II. góllövőlistáján.

A játékos egyébként ismerős közegbe érkezik, hiszen MTK-nevelés, de kölcsönben játszott Győrben, Csákváron, majd onnan került a Haladáshoz. Tudásáról mindent elmond, hogy szerepelt a portugál Benfica világhírű akadémiáján is, és korábban pályára léphetett az U17-es Európa-bajnokságon, ahol az Izland elleni csoportmérkőzésen góllal járult hozzá a győzelemhez.

– Tudom, hogy nem egyből a kezdőben kapok helyet, hiszen korábbi válogatott játékosok is szerepelnek a csapatban. Úgy gondolom, hosszabb távon látnak bennem lehetőséget, hiszen több poszton is tudok játszani – mondta Rajmund, aki bízik benne, mihamarabb be tud mutatkozni az élvonalban, de azt is elismerte, a jövőben szeretne még feljebb lépni.

– Elégedett vagyok az eddigi pályámmal, bízom benne, minél több meccsen tudom győzelemhez segíteni a csapatot. Nem titok, nem kizárólag a bennmaradás a cél, szeretnénk minél előrébb végezni. Hamarosan kezdődik a szezon, a csapatban több ismerősöm is van, akikkel régebbről ismerjük egymást, ami segíti majd a beilleszkedést – mondta a 20 esztendős játékos.

– Elismerte, amikor külföldre igazolt, „elfelejtették” a nevét, így amikor a világjárvány miatt szünetelt a portugál bajnokság, és haza kellett jönnie, sokkal hátrábbról kellett mindent kezdenie.

– De folyamatosan lépkedek. Most az NB I.-ben szeretnék bizonyítani, de nem mondtam le róla, hogy pár év múlva külföldön, akár a Bundesligában vagy ismét Portugáliában kipróbáljam magam – mondta Rajmund.

„Roppant erőszakos a pályán az ellenfelekkel szemben”

Berényi Erik profi szerződést kötött a Ferencvárossal – fotó: Fradi.hu

Berényi Erik 2019 óta erősíti a Ferencvárost, azóta végigjárta a korosztályos csapatokat. A 17 esztendős labdarúgó az előző szezonban az U19-es együttesben és az NB III. Közép csoportjában szereplő FTC II.-ben is pályára lépett, az előbbiben 14, a felnőttek között pedig egy gólt szerzett.

– Nem ért váratlanul a szerződés, már korábban jelezték, valószínűleg meg fogom kapni. Idén minden bizonnyal az NB III.-as csapatban kapok szerepet, de az első kerettel edzhetek, és velük megyek edzőtáborba is – mondta a fiatal támadó.

Rajta kívül eddig csak öt játékos kapott profi szerződést az utánpótláscsapatból. Véleménye szerint elég magas a szint, rengeteg munka és sok alázat kell, hogy lássák, oda akarsz kerülni a legjobbak közé.

– Én belső védőből lettem csatár és az elmúlt időben nagyon sok gólt rúgtam. Korábban a régi vecsési edzőm, Fejes Attila mondta mindig viccesen, én vagyok az egyetlen, aki képes gólt rúgni. Neki és Ódor Zoltánnak nagyon sokat köszönhetek, hogy idáig jutottam – mondta őszintén Erik.

Saját bevallása szerint roppant erőszakos a pályán az ellenfelekkel szemben, gyors és jó a helyzetkihasználása.

– A gyengém, ha a csapattársaimat bántják, akkor előfordul, hogy elszakad a cérna – mondta önkritikusan.

Bár a Fradi tele van külföldi játékosokkal, Erik szerint roppant befogadó a közeg.

– Edzettem már velük, hallottam már kommunikálni őket edzésen, nem érzékeltetik, hogy ők mekkora sztárok. Volt olyan külföldi játékos, aki a saját cipőjét adta oda egy fiatalnak, amikor annak a meccs előtt elszakadt, és már nem tudott újat venni. Ugyanakkor az igazi kemény magot a magyar játékosok jelentik, akik pedig tényleg mindenben segítenek – mondta a fiatal játékos, aki szeretne meghatározó ember lenni a Fradi felnőtt csapatában, de idővel külföldön is szeretne bizonyítani.

Sz. Gy.