A Vecsés FC az első helyről, veretlenül, kilenc pontos előnnyel várja a labdarúgó megye I-es bajnokság tavaszi folytatását.
Vincze Gábor vezetőedző együttese nagyszerű őszt produkált, a második fordulóban elért döntetlent leszámítva valamennyi találkozón begyűjtötte a három pontot. Ráadásul a győzelmek többnyire magabiztos sikert takarnak, hiszen négy találkozón ötször, míg további egy-egy mérkőzésen hatszor, illetve hétszer találtak az ellenfél kapujába.
De nemcsak a támadás, a védekezés is a helyén volt, hiszen hét olyan találkozó is akadt az őszi szezon során, melyen nem kapott gólt a csapat. Emellett mindössze egyetlen olyan találkozó volt, melyen egynél több gólt kapott, ez a Dunakanyar Szentendre elleni 7-2-es idegenbeli siker.
A folytatásban – bármilyen nagyképűen is hangzik – az első helyet könnyebb lehet megtartani, mint a veretlenséget.
Ugyanis a veretlen listavezető ellen minden csapat kettőzött erővel készül, jelen állás szerint a Vecsést legyőzni több mint három pontot érő győzelem.
Ha a vecsésiek csak megközelítik az őszi teljesítményüket, a Vincze Gábor által elvárt alapkövetelmény, a dobogó szinte biztosra vehető, de jelentős visszaesés kellene ahhoz, hogy ne a bajnoki címért legyen versenyben az együttes.
Az viszont már a jövő zenéje, hogy egy esetleges első hely esetén a következő idényt melyik osztályban kezdi az együttes, hiszen az elmúlt években többször is a bajnokság élén végzett a csapat, a harmadosztályt azonban nem tudta bevállalni a klubvezetés és a város.
A Vecsés FC a tavaszt egy rangadóval nyitja, majd négy nyerhető meccs következik, míg az utolsó márciusi fordulóban a jelenleg harmadik helyen álló Szentendrét fogadja.
A Vecsés FC márciusi mérkőzései
Március 8.: Bugyi-OBO se (idegenben)
Március 14.: Perbál SC (otthon)
Március 21.: CSO-KI Sport (idegenben)
Március 29.: Dunakanyar SE-Szentendre (otthon)
Sz. Gy.













