Az Orbán Balázs Erdélyi Kör és a „Megmaradunk 3000” Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért Alapítvány hagyományteremtés szándékával hívta az ünnepelni vágyókat 2011. március 14-én a nagyállomás épületéhez. Ismeretes, hogy 1847. szeptember 1-jén adták át a Pest–Szolnok vasútvonalat. Ettől a naptól a forradalom hívószaváig itt dolgozott Bobich János. Vecsési vonatkozása miatt gondolta több helyi civilszervezet, hogy a nagy ünnep előtti napon – mindenkit idevárva – megemlékezik a szabadságharc vecsési vonatkozású hőséről.
Az első ünnepségen is hasonló volt a koreográfia, mint most. Akkor beszédet Orosz Károly, helytörténész, nyugalmazott MÁV mérnök mondott, aki kutatásai során bukkant Bobich János és Vecsés kapcsolatára. Azóta jelentősen bővültek ismereteink az 1848/49-es szabadságharc vecsési vonatkozásairól és hőseiről. Kiss Gábor tanár úr, a Honismereti Kör vezetőjének köszönhetően ezek megjelentek a VT hasábjain, és könyv formájában is olvashatóak.
Néhány éves szünet után örömteli, hogy a „Megmaradunk 3000” Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért Alapítvány jóvoltából ismét ünnepelhetett a város civil közössége nemzeti ünnepünk előestéjén. A borús, kicsit esős időben fellépett a szervező Labdarózsa Népdalkör és Citerazenekar, Varsa Márton versmondó, a Czövek Olivér Református Óvoda és a Bálint Ágnes Óvoda gyermekei. Pavella Krisztina, a Labdarózsa Népdalkör művészeti vezetője vezette a műsort, ami a magyar és a székely himnusz eléneklésével kezdődött.
Váradiné Bartalis Magdolna, a népdalkör alapítótagja beszéde bevezetőjében így fogalmazott:
„Amikor azt mondják 1848. március 15., akkor azt feleljük rá forradalom. Ha azt mondják 1848-49., akkor azt válaszoljuk függetlenségi harc, szabadságharc. Ha azt mondják, 1948. szeptember 29., azt mondjuk Pákozdi csata. Ha azt mondják, 1849. augusztus 13., azt feleljük fegyverletétel Világosnál. Ha azt mondják 1849. október 6., azt mondjuk aradi vértanúk. Ha azt halljuk 1867, azt mondjuk Kiegyezés.
Minden egyes évszám mindmegannyi kopjafa, emléktábla – élő mementó a nemzet tudatában. Mérföldkövek, cölöpök, amelyek biztos támpontot jelentenek, amelybe a nemzet megkapaszkodhat. A nemzetet alkotó emberek érezhetik, tudhatják honnan jöttek, hová tartoznak és talán azt is, hová tartanak. Az évszámok és a hozzákötődő történelmi események olyanok, mint a szőlő mellé állított karók, megtartják a mélyről táplálkozó fiatal hajtásokat, hogy bő termést hozzanak, és a gyökereik minél mélyebbre hatoljanak.”
…: „Az ügyvédi nemesi családból származó Bobich János honvéd századost a horvát határőrezred 1843-ban leszerelte a 14. gyalogezredtől 27 év szolgálat után elöljárójával történt összetűzése miatt. Lottóhivatalnok, majd az első magyar vasút pénztárnoka lett Vecsésen.
Bobich János, a bécsi udvar tekintetes urainak szemében a „magyarországi rebellió” egyik politikailag megbízhatatlan katonaembere lett. A Monarchia illetékes hivatala bőséges információval rendelkezett a számukra fontos emberekről, így a mellőzni kívánt századosról is tudták, hogy ha nem is a seregben, de egyéb hivatali helyen hasznát vehetik a sokoldalú ismeretekkel rendelkező leszerelt katonának. Így került az első Magyar Középponti Vasúttársaság vecsési állomására, mint pénztárnok, a tiszti uniformist vasutas egyenruhára cserélő Bobich János.”
Beszédében ismertette a nagysallói csatát, bemutatta Nagysallót és Bobich életét haláláig. Zárásként az 1848-49-esszabadságharc tanulságairól szólt:
„Egy nemzet szabadságának kivívása nem ignorálhatja más népek szabadság iránti vágyát. Elsősorban, ha nem is kizárólagosan, csak magunkra számíthatunk a magyar nép sorsának alakításában. Nem várhatjuk másoktól gondjaink megoldását, nemzetünk felemelését. A magyar nemzet boldogulása csak közös akarattal, elhatározással és munkálkodással sikerülhet.
A márciusi ifjak által szerkesztett kiáltvány így kezdődik:
Mit kíván a magyar nemzet. Majd így folytatódik: Legyen béke, szabadság és egyetértés.”
Az ünnepség a Szózat eléneklésével és koszorúzással fejeződött be. Köszönet az alapítványnak a bensőséges megemlékezésért.
Szalontai János
