Az állami beruházásban épülő tanuszodáról és a Bálint Ágnes Óvoda régi épületszárnyának felújításáról adott tájékoztatást Szlahó Csaba polgármester. 

Az önkormányzat legfontosabb célja, hogy minél hamarabb elkészüljön a létesítmény – nyilatkozta Szlahó Csaba polgármester a Williams Televíziónak a vecsési tanuszoda építkezésével kapcsolatban. 2021. no­vember 3-án, az alapkőletételi ünnepségen Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár azt ígérte, hogy 2023 elején elindulhat a mindennapos úszásoktatás a vecsési uszodában. Ehhez képest az építkezés kétéves csúszásban van, arról pedig továbbra sincs pontos információ, hogy mikor adhatják át az épületet. Az államtitkár az ünnepségen arról is beszélt, hogy a vecsési tanuszoda bruttó 1,4 milliárd forintból épül meg, teljes egészében költségvetési forrásból, és az üzemeltetést is az állam állja. A helyi önkormányzatnak nem kell saját forrást hozzátennie sem a beruházáshoz, sem a működtetéshez.

Szlahó Csaba polgármester elmondta, szeretné, ha év végére elkészülne a létesítmény. Az önkormányzat ezért minden követ megmozgat a folyamatok felgyorsítása érdekében: tárgyalásokat folytatnak az Építési és Közlekedési Minisztériummal (ÉKM), valamint a sportlétesítmény-üzemeltetéssel foglalkozó Nemzeti Sportügynökséggel.

– Talán most van remény arra, hogy az önkormányzat hathatós támogatásával végre eljussunk odáig, hogy befejeződjön az építkezés – fogalmazott

A tervek szerint így nézhet ki a Bálint Ágnes Óvoda új épületszárnya

Óvodafelújítás

A Bálint Ágnes Óvoda régi épületszárnyának felújítása az öt évvel ezelőtt meghirdetett TOP Plusz pályázat keretében valósulhat meg. Az előkészületeket bonyolította, hogy az ÉKM építtetőként szeretett volna részt venni a beruházásban, de végül többszöri tárgyalás eredményeként sikerült elérni Vecsésnek, hogy a minisztérium csak konzorciumi partnerként lesz jelen. A közbeszerzési eljárást a konzorciumi szerződés aláírását követően írhatja ki az önkormányzat. Ez a folyamat vélhetően két hónapot vesz igénybe.

Az új épületben öt csoportszobát, továbbá egy fejlesztőszobát, egy tornaszobát és egy tálalókonyhát is kialakítanának. Az energiatakarékos működést napelemes rendszer és hőszívattyú beépítése biztosítaná.

A polgármester reményei szerint év végén vagy jövő év elején kezdődhet el a beruházás.

A felújítás idején a gyerekeket erre a célra kialakított konténeróvodában helyeznék el az Arany János utca 43. szám alatt, az egykori posta helyén.

Varga Norbert