A Vecsés FC a hetedik helyről várja a Pest megye első osztályú labdarúgó-bajnokság folytatását. Az együttes ősszel hullámzó teljesítményt nyújtott, az első tíz fordulóban még ott volt az élbolyban, ezt követően azonban egymás után négy vereség következett, melyekből hármat hazai környezetben szenvedett el az együttes, mentségére legyen mondva, a négy vereségből háromszor dobogóstól kapott ki.

Egy átalakuló csapathoz kerültem, nem látszódott, hogy tizenhat játékos távozik, akiket pótolni kell. Ez az ősz ráment a csapatépítésre, és arra, hogy megismerjük egymást – mondta az együttest nyár óta irányító Győri Zoltán.

A Perbál SC-től 3, a Diósdi STC-től 5 büntetőpontot vontak le.

A szakember biztos benne, a tavaszuk jobb lesz, mint az őszük volt, főleg, ha a váratlan sérülések nem nehezítik a dolgát.

– Őszintén mondom, többet vártam a csapattól, mert jóképességű játékosokat igazoltunk, de sajnos bebizonyosodott a futball örök igazsága, sok jó játékos még nem egy jó csapat, és ez sajnos ránk is igaz. Ennek ellenére én pozitívan látom a jövőt.

De vajon mi okozhatta az őszi szezon végén a hullámvölgyet?

– Két évet voltam a Gödöllő edzője, és tudom, olyan játékosállományuk van, amelyik 5-6 éve együtt játszik, ismerik egymás minden mozdulatát, a másik minden rezdülését. Ennek ellenére, ha fél óra játék után 4-0-ra vezetünk, nem szólhatnak semmit. A folytatásban aztán egyéni helyezkedési hibákból kaptunk gólokat, ilyenkor nüanszokon múlik sok minden. Az összeszokottság fontos minden csapat életében, a hibákat pedig a tavasszal ki fogjuk küszöbölni – mondta a vereségekkel kapcsolatban a vezetőedző.

– A kapott és rúgott gólok között kicsi a különbség, én úgy szoktam számolni, ha 4-es szorzó van a kettő között, akkor a tabella elején helyezkedik el a csapat. Nálunk ez most nem így van. Fontos, hogy tavasszal a hibákat kijavítsuk, mert sokszor olyan hibákból kaptunk gólt, amiért az U12-ben is leszidják a játékosokat. Biztos vagyok benne, tudunk javulni.

Amikor Vecsésre került, szerethető és küzdő csapatot ígért, így felmerülhet a kérdés, véleménye szerint az ősszel ebből melyik valósult meg. Győri Zoltán szerint, amikor az együttes csapatként kezd el működni, akkor mind a kettő látható lesz.

– Az már nekem is feltűnt és kellemes meglepetés volt, hogy január elején teljesen más hangulatban kezdődött az év. Számomra is megdöbbentő, mekkora különbség van a mostani felkészülés hangulata és a nyári között. Most az edzéseken is csapatként működnek a játékosok – mondta nem kis örömmel a hangjában.

Úgy véli, nagyot léptek előre az őszhöz képest, amikor nem midig tudtak úgy működni, ahogy az elvárásai szerint kellett volna.

– Folyamatosan lépkedünk előre, bízom benne, tavasszal elérjük a célunkat, a dobogós helyezést. A harmadik helyezett 5 pontra van tőlünk, ha mi hozzuk az első meccsünket, ők pedig kikapnak Gödöllőn, az első fordulóban akár tudunk három pontot faragni”– vetítette előre elvárásait a tavaszi rajtra.

Szeretnék együtt tartani a keretet, de biztos benne, lesz minimális mozgás mindkét irányba. Az elmúlt hetekben jó mentalitású, jó hozzáállású fiatalok kerültek hozzájuk. Győri szerint egyébként is el kell kezdeni egy fokozatos fiatalítást, hiszen a jelenlegi keret tizenkilenc játékosából kilenc is 30 év feletti.

– Szépen lassan egy-két fiatalt be kell építeni akár az akadémiáról is, mert az elmúlt években kevés fiatal került fel a felnőtt csapathoz. Ez azért is lenne fontos, mert ezek a játékosok lokálpatrióták, ennél fogva sokkal jobban tudnak küzdeni az együttesért, sokkal inkább szívügyük a csapat sikere, a város és a szurkolók. De ahhoz, hogy belőlük egy olyan ütőképes együttes legyen, amilyenhez Vecsésen az elmúlt időben hozzászoktak, időre van szükség – vetítette előre az elkövetkezendő időszak egyik legnagyobb feladatát.

Sz. Gy.