A szülőföldjétől 1946-ban megfosztott vecsé­siek emlékére tartottak szentmisét május 11-én este a Szent Kereszt templomban.

A szentmisén arra az 1500 vecsésire emlékeztek, akiket 1946 májusában kitelepítettek Magyarországról. A kitelepítést a „magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről” szóló 12330/1945. (XII. 29.) miniszterelnöki rendelettel Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya kezdeményezte, egyes vélemények szerint a megszálló szovjetek nyomására, de ezt a mai napig nem tudták hitelt érdemlően dokumentumokkal alátámasztani. A holokausztot követően Magyarországról több mint 200 ezer németet telepítettek ki a származása miatt a kollektív bűnösség jegyében. Megfosztották őket állampolgárságuktól, vagyonuktól, földjeik állami tulajdonba kerültek. Május 11-én a Szent Kereszt templomban megtartott misén az igazságtalanságokat elszenvedőkért, a szétszakított családokért imádkoztak a megjelentek. Az énekek és az imádságok egy része német nyelven hangzott el.

A mise után a megemlékezés résztvevői koszorút helyeztek el a templom falán lévő emléktáblánál, majd az állomáshoz mentek, hogy az ott elhelyezett emléktáblát is megkoszorúzzák.

Az eseményt a Vecsés-Óváros Egyházközség, a Kulturverein-Vecsés, Vecsés Város Német Nemzetiségi Önkormányzata, Donausch­wäbische Selbs­tverwaltung Wetschesch szervezte.

VT infó, fotó: Frühwirth Mihály