Érdekes szakmai nappal indult a 2024-es év a Mini Talent Sportegyesületnél.
Az elsősorban a kisgyerekek számára alapított sportegyesületnek ezzel kapcsolatban két célja volt. Elsődleges, hogy kollégáiknak, edzőiknek új feladatokat és inspirációkat szerettek volna adni. Másodsorban a Mini Talentes gyerekek szüleinek szerettek volna lehetőséget adni, hogy bepillanthassanak a hat éve működő egyesület működésébe.
Mindkettő megvalósult, aminek nagyon örülünk. Elfogadta meghívásunkat a Reaction Hungary Blazepod csapata, melyet Szuper Levente korábbi válogatott jégkorongozó és Zilahi Tamás erőnléti edző képviselt. Tőlük új feladatokat kaptunk, amiknek segítségével még változatosabbá tudjuk tenni az edzéseinket – értékelte a szakmai napot Varga Ádám, az egyesület elnöke.
Elmondta, Árva József a Magyar Labdarúgó Szövetség képzési részéért is felelős szakember, az edzéseik felépítésében adott tanácsokat. A jelenlévőknek végezetül az egyesület alapítója, Varga Ádám mutatta be működésük filozófiáját és a 2024-es célokat.
– Meghívott előadóink megerősítettek minket, hogy jó úton járunk, és megnyugtatták a szülőket, hogy gyermekeik a legjobb kezekben vannak – értékelt az elnök.
Az esemény tetszett Szuper Leventének is, akit nyugodtan nevezhetünk minden idők legjobb magyar jégkorong kapusának. Ezúttal azonban nem sportolóként volt jelen, elsősorban családapaként, tehát mind férj és apuka, valamint a Blazepodnak, ennek a nagyszerű képességfejlesztő eszköznek a márkanagyköveteként.
De vajon hogyan került kapcsolatba ezzel a ma már szinte minden sportághoz kapcsolódó eszközzel?
– A 9 éves kisfiam focizik, és olyat kerestem, ami a reakcióidőt, a gyorsasági és a döntéshozatali képességeket javítja. A mai világban elég sok információt kapnak a gyermekek, és sokszor gyorsan kell dönteniük. Amikor megismerkedtem az eszközzel, nagyon hamar megtetszett – mondta a korábban a világ vezető, legnagyobb jégkorong ligájában, az NHL-ben is megforduló sportember.
Mit ad a gyerekeknek ez az eszköz?
– A jótékony hatását a központi idegrendszerre fejti ki, mivel mindent az irányít. Ha az rendben van, akkor minden rendben van. A térlátástól kezdve a tájékozódást, a koordinációt, gyorsaságot, reflexet fejleszti – mondta a korábbi válogatott kapus.
Amikor elkezdte a kutatómunkát, nem talált olyan sportágat, ahol ne lehetne alkalmazni, legyen az technikai vagy erőkifejtő sport, labdajáték vagy extrémsport.
Mindenhol meg lehet találni a kapcsolódási pontot, és ez lehet egy fiatal sportoló célja, hogy a mozgás repertoárját és azokat a képességeket, melyek különböző sportágakból szedhetők össze, mindegyiket fejlessze. Akkor lesz a mozgása színes. Utána pedig teljesen mindegy, milyen sportágat választunk és milyen specifikus dolgokba megyünk bele, az ebből szerzett „információk” elraktározódnak a tudatalattiban, és bármilyen váratlan szituációban elő tudjuk húzni és alkalmazni tudjuk – mondta az eszköz szakmai oldaláról.
Ugyanakkor nem csak a sportoló gyerekek számára nyújt segítséget, gyakorlatilag mindenkinek és minden területen tud segíteni. Ha van olyan gyermek, aki nem sportol, de a fókuszát, a figyelmét rendbe kellene tenni, vagy éppen figyelemzavaros gyermekeknél is használják az eszközt, és sokat segít az ő fejlődésükben is.
A használat után könnyebben tudnak megfontolt döntéseket hozni, hiszen mind a két agyfélteke dolgozik, és amikor az eszközzel dolgoznak, ezeket a gondokat koordinálni és egyensúlyba tudja hozni.
Sz. Gy.