A Vecsés FC labdarúgócsapata 11 forduló elteltével a harmadik helyen áll a Pest megye I. osztályú bajnokságban. Szűcs Lajos együttese hét győzelem mellett egy döntetlent és három vereséget tud felmutatni.
Az együttes a Cso-Ki Sport, a Dunaharaszti és a Gödöllő ellen kapott ki, jelenleg az utóbbi két együttes áll csak a VFC előtt. A vecsésiek hátránya öt pont az éllovas Dunaharaszti mögött, ugyanakkor két ponttal előzik meg negyedik helyen álló Dunavarsányt.
A tavalyi idényben összesen három vereséget szenvedett el a később bajnoki címet nyert együttes. Érdekesség, hogy akkor az elsőt épp a tizedik meccsen, akkor is a Gödöllő vette el a csapat veretlenségét.
A 2021/2022-es szezonban a tizedik fordulót követően a 9. helyen álltak, négy győzelem mellett egy döntetlen és öt vereség volt a mérleg, a folytatásban azonban – főleg a tavaszi menetelésnek köszönhetően – a bajnokság végére feljöttek a harmadik helyre.
Egy évvel korábban a végül bajnoki címet szerző együttes három vereséggel– ugyanannyi döntetlennel és 22 győzelemmel – zárta a bajnokságot, pedig a tizedik fordulóban úgy volt a második helyen két pont lemaradással, hogy már volt két veresége a hét győzelem és egy döntetlen mellett.
Magyarán nem kell aggódni, az elmúlt évek eredményei azt mutatják, a hátrány nem behozhatatlan, ráadásul a tavaszi menetelés a csapat erőssége.
Sz. Gy.













