Nyomát egy Nyárád-menti pici, színmagyar falucska az erdélyi Maros megyében. Nagy Ildikó Nyárádszeredán született 1956. október 5-én és az unitárius templomban keresztelték meg.
Három éves koromban Marosvásárhelyre költöztünk. Magyar óvodában, majd magyar iskolában tanultam. A szünidőket természetesen mindig az én kedves kisfalumban töltöttem a drága nagyszüleimnél. Vásárhelyen folytattam tanulmányaimat az ötéves Építőipari Szakközépiskola Általános ipari építészet szakán. Itt már erősen lehetett érezni a magyar ellenességet. Az iskola vezetése többségében román volt, románul tanultunk és a magyar származás a vizsgáknál komoly hátrányt jelentett. Osztálytársaim fele magyar, fele román volt, de közöttünk nem volt probléma.
Másodéves voltam és leveleztem egy magyar kislánnyal, aki meghívott Vecsésre. Gombos Anikónak hívták és a Kinizsi utcában laktak. Édesapámmal jöttünk látogatóba hozzájuk. Anikónak két fiútestvére volt, az ő baráti társaságukban ismertem meg a későbbi férjemet. Romániában csak két évente kaphattunk útlevelet, ezért csak ennek eltelte után tudtam kijönni Anikóékhoz. Akkor megint találkoztam a későbbi férjemmel. Jobban megismerve egymást, lassan szerelem lett a barátságból. Majd eljött Erdélybe és megkérte a kezemet szüleimtől. Karácsonykor megtartottuk az eljegyzést.
Az eljegyzés jelentette a „magyarba” költözés lehetőségét is, de előtte végig kellett csinálni egy engedélyezési eljárást a román hatóságoktól, amit három év után kaptuk meg! Közben befejeztem az iskolát és 1978 májusában Erdélyben megtartottuk a polgári esküvőt, majd október 15-én Magyarországra, Vecsésre költöztem. Egy hónap múlva itt is megtartottuk az esküvőt és megkezdődött új hazámban az életem!
Elsőként állás után néztem, olyat kerestem, ami a szakmámhoz illik. A Költségvetési Üzem megfelelő lett volna, de ott nem volt akkor lehetőség, illetve azt mondták legyek türelemmel. Az OTP vecsési fiókjába vettek fel, de várandós állapotom miatt csak határozott időre. 1979 júliusában megszületett Róbert fiam, akinek keresztanyja Gombos Anikó lett.
Nehéz helyzetbe kerültünk, mert lejárt az OTP-nél a szerződésem, ezért GYES nem járt. Dr. Bálint Anna ügyvédnőnek köszönhetem, hogy kérvényére, amit személyesen a Munkaügyi Miniszternek írt, méltányossági alapon megkaptam a GYES-t. Kint Romániában ez elképzelhetetlen lett volna, csak a számat tátottam, hogy ilyen van, és áldom Annát a segítségéért.
Közben a Költségvetési Üzemmel tartottam a kapcsolatot, mert Dudinszky László, a cég vezetője jelezte, hogy felvenne. Így is lett! 1981 szeptemberében beléphettem, mint utókalkulátor. Az irodánk ekkor a Tanácsház melletti épületben volt, csak később kerültünk át a Damjanich utcába. Elvégeztem a két éves árkalkulátor tanfolyamot, mert bőven volt építőtevékenysége a cégnek. Többek között a Petőfi, az Andrássy, és a Halmi iskola bővítése, amit én áraztam be és az üzem vehetett részt az építkezésben.
Ebben az időszakban kezdődött el a szemétszállítás átalakítása is, ami komoly feladat volt mindenki számára.
Elég gyorsan beilleszkedtem a cégnél, mégis eleinte nagyon sok rosszízű megjegyzést kaptam, lehordtak románnak, aki elveszi a magyarok kenyerét. Az is sok gondot okozott, hogy meg kellett tanulnom az építőanyagok magyar elnevezését, mert azokat románul tanultam annak idején. Dudinszky Lacinak nagyon sokat köszönhetek, a szakmát igazán tőle tanultam meg. Ő Kárpátaljáról származott, ezért erősen átérezte a letelepedés gondjait! Emberséget kaptam tőle. Felkészített a nehézségekre, nyugtatott és segített a kezelésében.
Rendszerváltozás után – már VETÜSZ Kft. néven – Brunner Ferenc és Molnár István volt a vezetőnk. Az építés mellett egyre nagyobb feladat lett a szemétszállítás, a díjbeszedés, majd később a számítógépes rendszer kialakítása, melyet néhai Molnár István ügyvezetőnknek köszönhetünk. Tulajdonképpen ekkor ismertem meg teljes egészében Vecsést, mert házról-házra jártunk, hogy pontos adatbázist alakíthassunk ki. Beindult a sóderbányászat, gléderezés, útépítés. Mindezt nyugodt, családias környezetben, ahol a sok munka sem emésztette fel az embert.
1995-98 között megbízott ügyvezető lettem, majd 1999-től Rácz Gábor vette át a kft. vezetését. Erről az időszakról is szép emlékeim vannak. Munkánk sok és változatos volt. Az árkalkulálás terén a legnagyobb tételt a Bálint Ágnes Óvoda Deák Ferenc utcai új épületegyüttese jelentette, mellette a számlázás maradt a főfeladatom.
2012 végén Tuba Zoltán lett az ügyvezetőnk, aki nagyon jóindulatú, segítőkész és megértő főnök. A cég feladatai is és az enyém is sokat változtak. Kalkulátori munkám helyett a pénztárt kezelem és a számlázást végzem. A cégünk neve Városgondnok Kft. lett, ez ugyanannak a szolgáltatónak már a 3. neve, és a Széchenyi útra költöztünk. Lényegesen jobb körülmények közé, de azért a Damjanich utcai telephelyet sosem felejtem el!
2019 áprilisától nyugdíjas lettem, de itt maradtam továbbra is négy órás alkalmazottként. Fiam is itt dolgozik!
A 2012-ben elveszítettem 34 év után a férjemet, Nagy Sándort és drága, jó édesapámat is!
Édesanyámmal és Róbert fiam családjával élünk együtt. Két gyönyörű unokám van!
Hogy mit tennék másképp? Semmit. A kezdet nehéz volt, most sem könnyű, mégis újra ezt választanám. Jobbat nem kívánhatnék: szerető családot, jó munkahelyet, mely 42 éve ugyanaz, kiváló főnökeim és munkatársaim voltak és vannak.
Nagy Ildikó életútját lejegyezte: Szalontai János
