
Magyarországon 1882-ben alakult meg a Postagalamb Szövetség. Háború idején minden szünetelt, majd 1946-ban létrejött a vecsési A-9. szakosztály. Ez is matuzsálem kor, rövidesen 80 évesek! Ebből alakult 1972-ben az A-48-as postagalamb sportszakosztály. A félévszázados, eredményekben gazdag sporttörténetéről kértünk – kicsit megkésve – egy összegzést Simon Mihálytól, a szakosztály vezetőjétől.
Büszkék vagyunk, hogy az első egyesület 1946-ban megalakult. Az akkori A-9-es postagalamb sportegyesület több mint 100 főt számlált. Már alakulástól nagyon híresek és elismertek voltak galambászaink, amit a mai napig meg is tartottunk.
Megalakulásunk kezdete nagy változást hozott a vecsési galambászok között. 1972. január 15-én egy kisebb létszám kivált az A-9-es egyesületből, de a mai napig méltó ellenfélként tiszteljük egymást. Mészáros Ferenc és Nagy Károly vezetésével megalakult az A-48. postagalambsport egyesület. A kisebb 20 fős közösség minőségi változást hozott, elősegítette a jobb és szakszerűbb versenyeztetést.
A kezdeti években több országos egyéni eredményhez, postagalamb-olimpiák, szpartakiádok sikereihez vezettek. 1986-ban Nagy Károly sporttárs a Szuperkupán győzött. Moór József a berlini postagalamb olimpián IV. helyezést ért el. Hackl József az 1990-évek kimagasló országos eredményeivel több mint 5000 postagalambászt utasított maga mögé. Zempléni József 2002-ben Országos Mesterversenyzői címet kapott, mert már több évtizedes nemzetközi elismeréseket tudhatott magáénak, 2004-ben a Nemzet Postagalambászává választották.
Az elmúlt húsz évben több Nemzeti Sportszövetség által adományozott kitüntetést vehettek át tagjaink. 2000–2002. között Magyarország legeredményesebb fiatal galambtenyésztő egyesülete volt az A-48. 2003-ban Zempléni Józsefet a Postagalamb Sportért Érdemérem arany fokozatával tüntették ki. 2004-ben Schmid József, Nagy Károly, Kucsera József a Postagalamb Sportért Érdemérem ezüst fokozat kitüntetésben részesült (72 évet töltöttek el a postagalamb sportban, ez példátlan a magyar sportág történetében!).
2004-ben a Nemzeti Sportszövetség és az Olimpiai Bizottság az athéni olimpián való részvételéért Simon Mihálynak emlékoklevelet adott. 2008-ban Schmid József megkapta a Postagalamb Sportért Érdemérem arany fokozatát. 2009-ben Pintér Ferenc és Simon Mihály részesült hasonló elismerésben. 2009-ben Simon Mihály a Közép-Európa kiállításon a magyar csapat tagjaként első, egyéniben nyolcadik helyezést ért el, majd 2012-ben a londoni olimpián 1500 km-es zóna kategóriában 5. és 12. helyezett lett. 2019-ben Simon Mihály és Pintér Ferenc a poznani postagalamb olimpián 14. és 16. egyéni helyezést ért el. Magyar csapat tagjaként 4. helyezettek lettek. 2022-ben Pintér Ferenc a romániai olimpián 5. helyezést ért el Nagyváradon.
Az elmúlt 50 évben 100-nál is több Országos Bajnokságot nyertünk csapatban és egyéniben. A Standard Európa Bajnokságon 2008-ban csapatelső és egyéni 8. helyezés, ugyanezen 2010-ben csapat 3. és egyéni 5. helyezést értünk el.
2010 és 2011-ben az ország egyik legsikeresebb galambásza a Vecsés SE tagja, Pintér Ferenc lett. 2010-ben 6 kategóriában Országos Bajnoki címet szerzett. 2010-2022. között az ország legeredményesebb galambásza Pintér Ferenc volt.
Idén a csapatunk több új versenyzővel gazdagodott, akikkel igyekszünk az előző évek kimagasló eredményeit túlszárnyalni, de bátran állíthatom, hogy ez nagyon nehéz feladat lesz. 2023-ban már a versenyek közepén járva kimondhatom, hogy meg vagyok elégedve az idei eredményekkel. A sok első osztályú verseny mellett július közepén részt veszünk a 2024-es párizsi olimpia előversenyén, ami jó felkészülés lesz az olimpiai megmérettetésre.
Az elmúlt 50 évben a vecsési galambászok meghatározták a nemzeti és a nemzetközi versenyek eredményét. Vecsés a postagalamb sport fellegvára.
Lejegyezte: Szalontai János, fotók: galambászok












