Eleinte vonakodott, de örömmel vettük, amikor végül rábólintott megkeresésünkre a Vecsési FC egykori játékosa, a klub életében később elnökként majd alelnökként tevékenyen résztvevő Földvári Tibor, akiről nem túlzás azt állítani, a vecsési labdarúgás az élete. 

Földvári Tibor élete 1975 óta össze van kötve a Vecsési FC-vel. Tizenöt éves korában került a klubhoz, a kezdetekben Molnár Dzsuki bácsi kezei alatt pallérozódott, majd a szamárlétrát megmászva a felnőtt csapathoz került, ahol hét évig a csapatkapitányi karszalagot is viselte. Katonaévei alatt Sopronban rúgta a bőrt, majd a leszerelés után külföldön is megmutathatta magát. Palotai Pál szervezésének köszönhetően 1984-ben járt Ingolstadtban, Ulmban és Stuttgartban, ahol nagyon jól ment neki a játék. Két csapattársával együtt szerették volna leigazolni, de ehhez disszidálni kellett volna, így végül a hazatérés mellett döntött. Bár egészen más élet várta volna külföldön, döntését nem bánta meg, mert családjától nem tudott volna hosszú évekre elszakadni. Több kikacsintása nem is volt, pályafutása végéig a Vecsési FC kötelékében maradt. Sőt, még azon túl is meghatározó szerep jutott neki a klubnál.
– Az elnöki pozíciót 1991-ben pályáztam meg, mert sok elképzelésem volt és szerettem volna más pályára állítani a vecsési labdarúgást. A játékosként szerzett tapasztalataimat szerettem volna sportvezetőként beépíteni a klubba. Akkoriban sajnos nem támogattak, de így utólag visszanézve ez nem is volt akkora baj. Folytattam tovább labdarúgóként és végül szerencsésnek mondhatom magam, mert 1998-ban a bajnoki címet megszerző csapat tagjaként fejezhettem be a pályafutásomat. Aztán jött három év, amikor nem foglalkoztam a futballal, majd 2001-ben Rácz Gábor és Szomora Géza kérdezte meg, vállalnám-e az elnöki pozíciót? Örömmel mondtam igent és Czipper Zsolttal közösen igyekeztünk vinni a klub szakmai részét – foglalta össze, hogyan került a klub élére.
Ezt követően lépésről lépésre építették fel a klubbot, hogy végül korábban nem tapasztalt magasságba emelkedjen a Vecsési FC. Ebben az első igazán fontos lépést Csábi József vezetőedzői kinevezése jelentette. A volt válogatott labdarúgó igazi csapatot faragott a vecsési alakulatból és profi szemléletet honosított meg a klubnál. A Vecsési FC pedig szintet lépett és végül egészen az NB II.-ig menetelt.
– Bár sok esetben eltérő véleményünk volt Csábi Józseffel, meghajoltam a tudása előtt a vecsési futball jobbítása érdekében. Megfogadtuk a tanácsait és a vezetőség is igyekezett felnőni az előtte álló feladatokhoz. Mindig figyelmeztetett, hogy a nemzeti bajnokság már más szint, másfajta szemléletre van szükség, mint a megyei osztályokban. Ennek köszönhetően igyekeztünk fejlődni sportdiplomáciában, úgy összességében feszegettük a határainkat a labdarúgásban – mondta.
– Csábi Józsefet Pisont István váltotta a kispadon, akit szintén jó érzékkel választott ki a vezetőség a csapat élére.
– Ő is hozta magával azt a profi szemléletet, amit korábban játékosként a Honvédnál, vagy légiós évei alatt Izraelben szívott magába. Tőle is sokat tanultam, klubvezetőként igyekeztem mellette felzárkózni az elvárásokhoz. Tanuló időszak volt ez mindannyiunk számára, de igyekeztünk tudatosan és alázattal fordulni a munka felé.
A nagy áttörést végül Détári Lajos hozta el. Az egykori hétszeres világválogatott labdarúgó személye új mentalitást hozott az öltözőbe. Amit mutatott a klubnál, azt korábban senkitől sem tapasztalták. Nem csak a mérkőzéseken, a felkészülés alatt is egész más hangulat uralkodott a csapatnál. Détári teljesen profi volt és ez átragadt a játékosokra is.
A csapat derekasan helytállt a magasabb osztályban is. A játékoskeret tele volt tehetséges fiatalokkal, akiket jól kiegészítettek a rutinos egykori NB I-es játékosok. Megállíthatatlanok voltak az NB II-ben is, ahol kétszer is hatodikként fejezték be az aktuális idényt. A legnagyobb sikert akkor érték el, amikor a szezonközi szünetben veretlenül vezették a nemzeti másodosztály mezőnyt. Ebben mindenkinek elvitathatatlan szerepe volt, Földvári Tibor szavait idézve az NB II. legkisebb költségvetésű csapatánál nem a pénz volt a fő motiváció, hanem az a családias légkör, amit együtt megteremtettek.
Akkoriban az első osztályú szereplés sem tűnt elérhetetlennek, de a gazdasági válság végül szertefoszlatta ezeket a reményeket. Az önkormányzat és a csapatot támogató szponzorok sem voltak abban a helyzetben, hogy az NB I. anyagi terheit vállalni tudják. A csapat csillaga ezt követően leáldozóba került, a bajnokság átalakításának következtében pedig rövidesen a megyei I. osztályban találták magukat. Földvári Tibor megtapasztalhatta a fent és a lent közti különbségeket. Amint mondta, az NB II-ben még rengeteg „barátja” volt, de sokan elpártoltak mellőle, amikor a megyei I. osztályban kötöttek ki. A nyolc éves kitartó munka sok időt elvett a családtól, ezért 2013-ban eldöntötte, hogy kicsit a háttérbe vonul, az elnöki kormányrudat pedig átengedi valaki másnak. Azóta Czibolya Zoltán vezeti a klubot, ő pedig megmaradt a szakmai részért felelős alelnöknek.
Sokan megosztó személyiségnek tartják Földvári Tibort – beszélgetésünk alkalmával ő maga is elmondta, hogy élete során nem volt mindig jó ember –, de akár kedveli őt valaki, akár nem, elvitathatatlan érdemei vannak abban, hogy a Vecsési FC évekre beverekedte magát az NB II-be, ahol egy-egy idényben olyan patinás csapatokat is maga mögé utasított, mint az MTK vagy a Békéscsaba. Nélküle talán egész másképpen alakult volna ez az időszak, amely olyan „aranykora” volt a vecsési labdarúgásnak, amire nem biztos, hogy egyhamar ismét sor kerül.
Varga Norbert