Hat és fél évesen eldöntötte, olimpiai bajnok lesz, azóta aszerint él

Még nincs tízéves, de máris számos rangos versenyen diadalmaskodott a vecsési Kupi Alina. Sportágat azért nem írtunk, mert ez a fantasztikus kislány nem kizárólag egy szakágra fókuszál, több küzdősportban is jeleskedik.

Kupi Alina fő irányvonala a kick box, de szívesen „kirándul” az ökölvívás, a kempo vagy éppen a taekwondo világába. De vajon miért kezdett el már hatévesen ezzel a kemény sportággal foglalkozni?

– Meg akartam magamat védeni, és bármikor jól jöhet, ha az utcán belém kötnek, de most már szeretnék eredményes is lenni benne – mondta Alina, aki elárulta, más sportággal nem próbálkozott korábban, a kick box azonnal megtetszett neki.

– A fő célom, hogy olimpiai bajnok legyek. Ha elmegyek egy versenyre, meg akarom nyerni az adott viadalt, akár itthon vagy külföldön – mondta Alina, aki elárulta, ha kikap, az nem is fizikailag, inkább lelkileg fáj neki.

Edzője, Rákóczi Renáta női kick-box világbajnok szerint Alina korához képest roppant fegyelmezett versenyző, tudja, mikor lesz verseny, mikorra kell a súlyát hozni, mikorra kell 100 százalékosnak lenni, így is áll a versenyzéshez.

– Minden év elején bekarikázzuk, milyen versenyeken veszünk részt. Januárban elkezdünk alapozni, nagyon sokat erősítünk, majd lemegy egy féléves szezon. A nyáron ismét alapozás és de­cemberig megint egy szezon, így tudunk előre tervezni. Alina fegyelmezetten dolgozik, amikor elkezdünk élesben készülni a versenyre, hiába gyerek, felkerül rá egy szemellenző, és olyankor nem veszi le, csak ha vége lesz a versenynek – mondta a korábbi élsportoló.

Pedig a tízéves kislányoknál nem megszokott, hogy minden nap edzés van, hétvégén verseny, következő héten ismét edzések, és esetleg minden második hétvége szól a pihenésről.

– Minél korábban választ a gyerek sportot, annál nagyobb előnyben van azokkal szemben, akik később kezdik el. Alina korán kezdte, ennek köszönhetően technikailag, fejben jóval a kortársai felett van – mondta edzője, akivel nem csak nagyon jó a viszonya, de még egy napon is születtek.

– Mostanában kicsit jobban stresszel a meccsek előtt. Korábban csak bunyózni akart, versenyezni. Most viszont már céljai vannak, nyerni akar. Ha jó bunyóban marad alul, akkor elmondom neki, van ilyen, megpuszilom, de ha úgy kap ki, hogy nem hozza ki magából, amit tud, akkor azt is elmondom neki. Ez kettőnk munkája, nem lehet lazán venni egy meccset sem – mondta edzője, aki szerint sok munka vár még rájuk, de a korához képest ideális ahol most tartanak.

– Régi a kapcsolatunk Renivel, egyszer eljöttek meglátogatni minket, majd Alinával eltűntek másfél órára. Játszottak, beszélgettek, nagyon egymásra találtak. Onnantól kezdve csak a kick-box és a Reni érdekli, világbajnok, Európa-bajnok és olimpiai bajnok akar lenni. Hat és fél évesen ilyen célokkal indult el, és azóta nincs megállás – mondta a kezdetekről Kupi Róbert, Alina édesapja.

Elárulta, kislánya azóta csak akkor hagyott ki edzést – talán ha kétszer – amikor beteg volt. De nem elégszik meg a kick-boxal, több szakágban is indul, teakwondózik is, ebben március elején magyar bajnok lett, de már kempo Eb-t is nyert.

– Az öccsével – aki négy és fél éves kora óta kick-boxol – egyszerűen bennük van, hogy mindenből versenyt csinálnak, és mindenhol nyerni akarnak, ha kell a kaputól az ajtóig eljutni is egy verseny – mondta az édesapa.

Nyolcévesen volt először a válogatott edzőtáborában, a legelső alkalommal volt egy kis sírás, azóta teljesen önálló mindenben. Az edzőivel ment Olaszországba, szülei oda se mehettek, egyedül kellett megoldania mindent.

– Reni már a nagyszülőkkel egy rangon van, egy abszolút bizalmi ember lett Alina életében. Ezek az eredmények nem jöttek volna, ha nincs meg ez a bizalom közöttük. Sok funkciót betölt az életében, az eredmények nagyban neki köszönhetők. A kick boxos társadalomban nagyon irigykednek arra, ahogy ők együtt dolgoznak – mondta az édesapa.

Életükben minden a sport köré van építve, és ez nem a korábban szintén sportoló szülők be nem teljesült álma, ezt tényleg

Alina szeretné. Kemény lemondás sokszor az egész családnak, neki viszont óriási fegyelem és öröm.

Sz. Gy.