Elkötelezett a finom ételek iránt az Eprespark konyhafőnöke

Ligeti Katalin konyhafőnök csapatával az Eprespark Rendezvényházban

Idén nyáron nyitotta meg kapuit az Eprespark Rendezvényház, amely esküvők, családi és céges rendezvények, zenés vacsoraestek lebonyolítása mellett már állandó konyhával és Á la carte étlappal is várja vendégeit a hét minden napján, déltől este tíz óráig. A ház új konyhafőnöke Ligeti Katalin, akit sokan ismerhetnek Vecsésen, de az ételkészítés iránti elkötelezettségé­vel leginkább csak azok lehetnek tisztában, akiknek volt szerencséjük megkóstolni a keze alól kikerülő fogásokat.

Nem voltak még divatos főzőműsorok, és szenvedélyesen főző szakácsokat sem láthattunk a mozivásznon akkoriban, amikor Ligeti Katalin pályát választott. Az Eprespark Rendezvényház konyhafőnöke mégis e szakma mellett tette le a voksát. Adta magát, hogy így legyen, hiszen gyerekkora óta élénken érdeklődött a főzés iránt.

– Mindig érdekeltek azok a dolgok, amik a konyhában zajlottak, otthon is szívesen segítettem édesanyámnak. Mégis nagyon megdöbbentem, amikor tanulóként először léptem be a gyakorlati helyem konyhájára a budai várban lévő Fortuna étterembe. Az otthoni környezet és egy étterem konyhája között ég és föld a különbség. Végül nagyon megkedveltem azt a légkört, és az iskola után ott maradtam dolgozni – mesélte pályája kezdetéről Ligeti Katalin, aki a Fortuna étteremben egy évet húzott le, majd az ötcsillagos Helia szálloda konyhája felé vette az irányt.

– Éles váltás volt ez az étteremhez képest, egy hotel konyhája teljesen másképp működik, külön szekciók vannak, több vezetővel és séfhelyettesekkel. Időbe telt, amíg felzárkóztam, mert a való élet azért más, mint az iskolai gyakorlat, de belejöttem és végül öt évig dolgoztam a szállodában.

A Hélia konyháján eltöltött évek alatt sokat tanult a szakmáról, de ezt követően fordulatot vett az élete, a pörgős belvárosi helyszínről a vecsési Petőfi iskola büféjébe vezetett az útja.

– Az iskolai büfé is vendéglátás, de azért az egy más világ. Mégis ideális döntés volt, mert akkoriban születtek a gyerekeim, és a kicsik mellett nem tudtam volna szakácsként dolgozni. Ahogy nagyobbak lettek, úgy kerestem újra a lehetőséget, hogy főzhessek valahol, mert arra vágytam, hogy újra a szakmában dolgozhassak. Így kerültem például a Soós Tésztához is. A cég az unokatestvéreméké, kóstoltatásokra, kiállításokra jártam, ahol különböző tésztaféléket készítettem. Aztán három évig dolgoztam a Katlan Tóniban. Nagyon szerettem, de idén nyáron sajnos el kellett jönnöm, mert bezárt a hely. Kipróbáltam magam a reptéri cateringben is, sokat tanultam belőle, de összességében nem volt az én világom.

A Katlan Tóni bezárásával nagyjából egy időben nyílt meg az Eprespark Rendezvényház, ahol éppen akkor állították össze az új csapatot. Katalin beugrósnak jelentkezett, de a hely vezetője ettől többet látott benne, ezért néhány munkanappal később megkérdezte, vállalná-e a konyha vezetését?

– Megfordult a fejemben, hogy egyszer talán elhangzik ez a kérdés, de arra nem számítottam, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Kicsit tartottam a feladat súlyától, mert nem éreztem úgy, hogy erre már felkészültem. De végül meggyőztek, és azzal nyugtattak meg, hogy a vezetés mindenben segíteni fogja a munkámat – mesélte Katalin a vecsési kezdetekről. Hozzátette, benne is nosztalgikus érzést keltett a felújított épület, sváb származásából adódóan mindig a falusi részen lakott, és mint oly sokan Vecsésen, az esküvőjét ő is itt a Gazdakör egykori épületében tartotta.

Elárulta, a rendezvényház konyhája még keresi a végleges „hangját”, de ez egy olyan folyamat, amit nem lehet kikerülni. Ki kell próbálni, hogy mit szeretnek a vendégek, és tudomásul kell venni, ha valaminek nincs akkora sikere.

– Egyelőre a kísérletezés fázisában vagyunk, bár már vannak külföldi és magyar visszajáró vendégek is. A Forma1 futamra érkező holland szállóvendégek közül például voltak, akik kifejezetten az ételeink miatt jöttek vissza ősszel. A külföldi vendégek miatt szükség van a magyaros konyhára, a helyiek az autentikus sváb konyha ételeit is keresik, de egészen más igényei vannak a fiatalabb korosztálynak, mint az idősebbeknek, ezért több irányvonalat is szeretnénk képviselni. Az esküvőkön és a vacsoraestjeinken folyamatosan kapjuk a visszajelzéseket, melyekből kitűnik, hogy szükség van a modern ételekre, amelyek arra sarkallják a vendéget, hogy valami újat is kipróbáljanak. Ugyanakkor nem hiányozhatnak az étlapról a hagyományos és egyszerűbb fogások sem. Utóbbiakat is úgy szeretnénk elkészíteni, hogy a mai elvárásoknak megfeleljenek, modern díszítéssel, ízlésesen tálalva.

Ligeti Katalin azt is elmondta, nagyon sok tervük van a jövőre vonatkozóan. Olyan ötletekkel is szeretnének előállni, amihez hasonló korábban nem volt Vecsésen. Bár ettől többet egyelőre nem árult el, annyit még hozzátett, hogy szezonális ételekkel, zenés vacsoraestekkel továbbra is várják majd vendégeiket. Addig is érdemes felkeresni a ház éttermét, és kipróbálni az étlapon található ételeket. Őszintén mondjuk, nem fognak csalódni.

VN