A két évvel ezelőtt történt belső felújítást követően most külsőleg is teljes egészében megújult a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániatemplom. Az épület falaira szigetelés is került, így nem csak esztétikai megújulásról beszélhetünk, a templom energiafogyasztási mutatói is javultak.

Megvolt az az előnyünk, hogy az épület nem áll védettség alatt, így nagyobb szabadságunk volt a felújítást illetően. Gyakorlatilag a legnagyobb munka a templom külső burkolása volt. A fal elég rossz állapotba került az évek alatt, ezért az a döntés született, hogy jobb lesz szigetelést rakni az épületre. Ezáltal a templom hőmegtartó képessége is javult, amit már most érzékelhetünk. A nyílászárókban is szigetelt üvegek vannak, így összességében jelentős javulást tapasztalhatunk a belső hőmérséklet tekintetében – mondta el a plébániát vezető Frics Zoltán diakónus.

A templom külsejének egységes megjelenése miatt néhány ablakot is kicseréltek, továbbá a homlokzaton lévő körablak felújítása is megtörtént. Megújult a templom bejárati ajtaja, a fölötte lévő előtető és a bejárt világítása is – tudtuk meg. A munkákat ugyanaz a vállalkozó végezte, aki korábban a templom belsejét is felújította. Az együttműködés most is nagyon jó volt, a vállalkozó még arra is tekintettel volt, hogy a templomi alkalmakat ne zavarják a zajjal járó munkálatok.

A felújításra 15 millió forint állami támogatást kapott a plébánia, ami fedezte a munkálatok nagy részét, de az építőiparban tapasztalt jelentős áremelkedések miatt adományokból kellett kiegészíteni a pályázaton elnyert összeget.

A templombelső két évvel ezelőtt szépült meg, Fotó: Varga Norbert

Frics Zoltán elmondta, a templom tetejét 2011-ben lecserélték, így a korábbi belső és a mostani külső felújítás végeztével elmondható, hogy az Erzsébet téri templom bő tíz év leforgása alatt teljes egészében megújult.

VN